Az újpesti polgármesterjelölt családi okok miatt nem indul a választásokon
A valamennyi ellenzéki párt által támogatott polgármesterjelölt nyomós, családi okok miatt nem tudja a továbbiakban vállalni az ellenzéki polgármesterjelölti feladatokat – derül ki az újpesti ellenzéki pártok közös közleményéből, melyet az Újpesti Hírmondónak juttattak el.
Március 9-én jelentették be az újpesti ellenzéki pártok, hogy Szalma Botond személyében megvan a közös polgármesterjelöltjük. A KDNP egykori budapesti elnökét, a korábban a Mahart vezérigazgatójaként is dolgozó politikust egyaránt támogatta az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd.
„Mint mindenki más számára, nekem is a családom és a családom biztonsága az első" – írta Szalma Botond a közleményben, de a Magyar Hangnak adott interjújában leszögezte, hogy bár a háttérben húzódó családi ügyről nem akar beszélni, de nincs szó semmiféle fenyegetésről, ahogy esetleg ezen szavaiból egyesek következtetni vélték.
Az ellenzéki pártok képviselői megerősítették, hogy egyesítik erőiket az októberi győzelem érdekében, és a továbbiakban is egységesen, egy polgármesterjelölttel, közös listával és minden önkormányzati körzetben egy képviselőjelölttel kívánnak indulni a választáson. Arra kérik a választópolgárokat, hogy fogadják el Szalma Botond döntését és továbbra is támogassák a széles körű együttműködést.
(Forrás: Újpesti Hírmondó, Magyar Hang, fotó: Magyar Hang)