Zavarba ejtő, olykor ijesztő, amikor az elme pallérozottsága faragatlansággal párosul, de ez igazán veszélyessé csak hatalmi pozícióban válik.
Nincs azzal probléma, sőt, néha kimondottan szükséges, helyénvaló, ha közpénzen fenntartott, működtetett szervezetek "átvilágítódnak". Azzal sincs baj, hogy az átvilágítást követően bizonyos változtatásokat eszközölnek. Baj akkor van, ha a házba ajtóstul rontva utólag kapcsolnak lámpát: előbb tönkreteszik, ellehetetlenítik, aztán átvilágítják... Baj akkor van, ha háttérben meghozott politikai döntéseket tessék-lássék egyeztetésekkel próbálnak utólagosan demokratikusnak álcázni.
Benne van a pakliban
A Magyar Tudományos Akadémiát körülvevő látszólagos állóvízbe hónapokkal ezelőtt dobott kavicsot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, de a hullámok most csaptak igazán magasra. Kormányzati tervek szerint ugyan többet fordítanának kutatás-fejlesztésre, cserébe csorbítanák az MTA eddigi – viszonylagos – gazdasági szabadságát: a finanszírozási rendszer megváltoztatásával a kutatóintézeti hálózat tulajdonképpen kikerülne az akadémia égisze alól, financiálisan a kormány által létrehozni szándékozott alapítvány irányítaná. Ugyanakkor a kiszivárgott információkból kitűnik, hogy az elképzelés kidolgozói a természettudományos kutatásokat preferálják, míg például a közgazdaságtannal, vagy éppen szociológiával, filozófiával foglalkozó kutatók, kutatócsoportok sorsa bizonytalan.
Persze, jogosan merül fel a kérdés: miért ne mondhatná meg az állam, a kormányzat, hogy mire és mennyi pénzt ad az ország tudományos elitjét tömörítő testületnek? A praktikus válaszok mellett elviekben sincs hiány. Nem illik. Nem elegáns. Jobb helyeken nem szokás. Rossz emlékeket ébreszt.
Meglehet, hogy az MTA rosszul gazdálkodik a rendelkezésére álló forrásokkal (például havi bruttó 800 ezer forintot fizet másodállásban végzett tudományos tanácsadásért). Előfordulhat, hogy az MTA rosszul kommunikál, hiányosan tájékoztatja a közvéleményt a tevékenységéről (például mert egyes akadémikusai belekényelmesedtek pozíciójukba). Benne van a pakliban, hogy az akadémiai tagság részben sógor-koma alapon szerveződik. Elképzelhető tehát még az is, hogy a kormánynak alapvetően igaza van MTA-ügyben.
Ugyanakkor ma Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia a társadalmat legkevésbé megosztó köztestület.
Az MTA-t minden a tudást mint értéket marginalizálni igyekvő törekvés ellenére tisztelet övezi. Az MTA elnökségének tagjai érzékelhetően úgy szocializálódtak, hogy eszközük sincs reagálni otromba támadásokra.
Nem tudnak mit kezdeni az egymás ellen uszító törekvésekkel – legyen természet- vagy társadalomtudós, bal- vagy jobboldali értékrendű, dolgozzon bel- vagy külföldön. Itt és most egyfelé húznak.
Nem tudnak mit kezdeni a tisztelet hiányával. Nem tudnak mit kezdeni sokéves munkafolyamatokat lesöprő, emberi sorsokat befolyásoló döntések meghozatalára adott egynapos határidőkkel, nem tudnak mit kezdeni válasz nélkül hagyott levelekkel, a tárgyalóasztal üresen maradt székével, a sajtón keresztüli pökhendi üzengetéssel.
Nagy elmék, ha találkoz(ná)nak
Palkovics Lászlót a CEU-ügy óta Orbán Viktor ökleként (vagy éppen bunkósbotjaként) emlegetik. – Gyakorlatilag mindent lenyom a tárgyalópartnerei torkán – mondta róla 2017-ben a köznevelési kerekasztal egyik résztvevője. – Nem erőssége, hogy másokat meghallgasson – tette hozzá az egyik oktatási szervezet tisztségviselője.
Miniszterként és az MTA tagjaként megtehette volna, hogy informális egyeztetéseket kezd az akadémia vezetésével, kollégáival. Megtehette volna, hogy win-win szituációkat szorgalmazva, "nagy elmék, ha találkoznak" alapon, megbeszélések és megállapodások mentén járul hozzá a kutatásszervezés és -finanszírozás reformjához, így rendezve a kormány és az MTA viszonyát.
Nem ezt tette.
Egy 2010-es interjúban arról beszélt, hogy számára "kihívás az együttműködés. Melyik énje kerekedik felül: a kutató vagy a menedzser?" Mostani szerepeiben ez a dilemma eldőlni látszik: az akadémikus Palkovics alulmaradt a politikus Palkoviccsal szemben.
Részlet Pálinkás József, Beer Miklós, Csaba László, Lányi András és Szathmáry Eörs közös nyilatkozatából, melyhez azóta aláírásával több ezer értelmiségi csatlakozott:
"kötelességünknek érezzük, hogy emlékeztessük a kultúra és a tudomány területén intézkedő állami vezetőket: a sikeres reformok alapos előkészítés és nyilvános mérlegelés nyomán születnek. Az érintettek akarata ellenére kierőszakolt változások a szellemi életben soha nem érik el a céljukat.
Meggyőződésünk szerint a mindenkori kormánynak nem feladata, hogy irányt szabjon az állampolgárok ízlésének és gondolkodásának, vagy a tudományos kutatás céljait egymaga jelölje ki. Kötelessége ellenben, hogy az adófizetők pénzéből megfelelő munkafeltételeket biztosítson a tudósok és művészek számára."
Pedig akadémikusként is egészen szép summához jutott éveken keresztül – még 2018 közepén is havi bruttó 800 ezer forintot kapott az MTA SZTAKI tudományos tanácsadójaként. Jelenleg a Széchenyi István Egyetem kutatóprofesszoraként kap havi 540 ezer forintot úgy, hogy már 2010-ben "belátta: hatékonyabb, ha ő maga nem kutat, hanem 'okosabb' kollégáit irányítja".
Ha hibázol, olcsóbb, ha mielőbb belátod
Vajon milyen valós tevékenységet végzett éveken át a korábbi felsőoktatási, majd oktatási államtitkár, jelenlegi innovációs miniszter az MTA tudományos tanácsadójaként? Vajon milyen pluszt tett le az asztalra 2016-tól, amikor akadémiai jövedelme az addigi 400 ezer forintról éppen a duplájára emelkedett?
Semmi nem bizonyítja jobban a tudományfinanszírozási rendszer átalakításának szükségességét, mint éppen Palkovics László havi bruttó 800 ezer forintos tudományos tanácsadói jövedelme.
De az átalakítás így, ebben a formában, az erő pozíciójából megoldva, szokásjogot, illendőséget, alaptörvényt, írott és íratlan szabályokat áthágva iskolapéldája annak, hogyan (és kinek) nem szabad.
Részlet külföldön élő magyar professzorok Lovász Lászlónak, az MTA elnökének írt leveléből:
"Mindannyian egyetértünk abban, hogy fontos erősíteni az innovációs törekvéseket odahaza. Az innováció fejlesztése viszont egy komplex feladat, amelynek az érdekeltek közötti olyan konstruktív egyeztetésre kell épülnie, ahol a javaslatok tanulmányokkal és tényekkel vannak alátámasztva."
A már előcitált 2010-es cikkben Palkovics László megfogalmazza személyes sikerreceptjét: "megfelelő időben hozz megfelelő döntést és megfelelő embereket alkalmazz! Ha pedig hibázol, olcsóbb, ha mielőbb belátod." Ebben egyetértünk. Még most sincs késő megfogadni ezt a hasznos tanácsot.
Rab Krisztina
