A nácizmushoz hasonlította Ferenc pápa az abortuszt A katolikus egyházfő megerősítette, hogy Isten szándéka szerint a család egy férfi és egy nő közösségén alapul. 2018. június 17. A Csend forradalma – Lélekemelő #12 Mit jelent imádkozni? Hogyan szóljunk Istenhez? Találkozás, barátság is szóba kerül Varga László aktuális lélekemelő gondolatmorzsáiban. 2018. június 17. Sayfo Omar: A Bill Warner-jelenségről A Politikai Iszlám Tanulmányok Központja nevű szervezet képviselőjével készített interjúnkra az Utrechti Egyetem Közel-Kelet kutatója válaszolt. 2018. június 16. Böjte Csaba: Szív leszel, vagy rákos daganat? Gyermekvállalásról, az élet mellett döntésről, társadalmi szerepvállalásról nyilatkozott a SZEMléleknek az „ezergyermekes” ferences. 2018. június 16. Az ír katolikus kórházak is kötelesek lesznek abortuszt végrehajtani A katolikus kórházak sem mondhatnak nemet az abortuszra, ha életbe lép Írországban az új szabályozás. 2018. június 15. Bogárdi Szabó István: Akkor inkább ne épüljön fel a templom Bogárdi Szabó István református püspök és Balog Zoltán leköszönő miniszter az Újra nevén nevezzük című kiadvány apropóján ült egy asztalhoz. 2018. június 15. Téged is megölhet a telefonod! Az egyre szaporodó halálesetek igazolják, hogy a veszély minden "okoseszköz" tulajdonosát fenyegeti. 2018. június 14. Papi válogatott – Országgyűlés: 6-0 A kupát is elhódították a katolikus lelkipásztorok. 2018. június 14. Házasságra készültek, ma papként és apácaként élnek Isten útjai kifürkészhetetlenek. Na, de ennyire?! 2018. június 14. Lehet, hogy bokszolónak hív Isten? Mindenkinek van egy hivatása. A közösség segíthet abban, hogy megtaláld. 2018. június 14. Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
A Csend forradalma – Lélekemelő #12 Mit jelent imádkozni? Hogyan szóljunk Istenhez? Találkozás, barátság is szóba kerül Varga László aktuális lélekemelő gondolatmorzsáiban. 2018. június 17. Sayfo Omar: A Bill Warner-jelenségről A Politikai Iszlám Tanulmányok Központja nevű szervezet képviselőjével készített interjúnkra az Utrechti Egyetem Közel-Kelet kutatója válaszolt. 2018. június 16. Böjte Csaba: Szív leszel, vagy rákos daganat? Gyermekvállalásról, az élet mellett döntésről, társadalmi szerepvállalásról nyilatkozott a SZEMléleknek az „ezergyermekes” ferences. 2018. június 16. Az ír katolikus kórházak is kötelesek lesznek abortuszt végrehajtani A katolikus kórházak sem mondhatnak nemet az abortuszra, ha életbe lép Írországban az új szabályozás. 2018. június 15. Bogárdi Szabó István: Akkor inkább ne épüljön fel a templom Bogárdi Szabó István református püspök és Balog Zoltán leköszönő miniszter az Újra nevén nevezzük című kiadvány apropóján ült egy asztalhoz. 2018. június 15. Téged is megölhet a telefonod! Az egyre szaporodó halálesetek igazolják, hogy a veszély minden "okoseszköz" tulajdonosát fenyegeti. 2018. június 14. Papi válogatott – Országgyűlés: 6-0 A kupát is elhódították a katolikus lelkipásztorok. 2018. június 14. Házasságra készültek, ma papként és apácaként élnek Isten útjai kifürkészhetetlenek. Na, de ennyire?! 2018. június 14. Lehet, hogy bokszolónak hív Isten? Mindenkinek van egy hivatása. A közösség segíthet abban, hogy megtaláld. 2018. június 14. Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
Sayfo Omar: A Bill Warner-jelenségről A Politikai Iszlám Tanulmányok Központja nevű szervezet képviselőjével készített interjúnkra az Utrechti Egyetem Közel-Kelet kutatója válaszolt. 2018. június 16. Böjte Csaba: Szív leszel, vagy rákos daganat? Gyermekvállalásról, az élet mellett döntésről, társadalmi szerepvállalásról nyilatkozott a SZEMléleknek az „ezergyermekes” ferences. 2018. június 16. Az ír katolikus kórházak is kötelesek lesznek abortuszt végrehajtani A katolikus kórházak sem mondhatnak nemet az abortuszra, ha életbe lép Írországban az új szabályozás. 2018. június 15. Bogárdi Szabó István: Akkor inkább ne épüljön fel a templom Bogárdi Szabó István református püspök és Balog Zoltán leköszönő miniszter az Újra nevén nevezzük című kiadvány apropóján ült egy asztalhoz. 2018. június 15. Téged is megölhet a telefonod! Az egyre szaporodó halálesetek igazolják, hogy a veszély minden "okoseszköz" tulajdonosát fenyegeti. 2018. június 14. Papi válogatott – Országgyűlés: 6-0 A kupát is elhódították a katolikus lelkipásztorok. 2018. június 14. Házasságra készültek, ma papként és apácaként élnek Isten útjai kifürkészhetetlenek. Na, de ennyire?! 2018. június 14. Lehet, hogy bokszolónak hív Isten? Mindenkinek van egy hivatása. A közösség segíthet abban, hogy megtaláld. 2018. június 14. Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
Böjte Csaba: Szív leszel, vagy rákos daganat? Gyermekvállalásról, az élet mellett döntésről, társadalmi szerepvállalásról nyilatkozott a SZEMléleknek az „ezergyermekes” ferences. 2018. június 16. Az ír katolikus kórházak is kötelesek lesznek abortuszt végrehajtani A katolikus kórházak sem mondhatnak nemet az abortuszra, ha életbe lép Írországban az új szabályozás. 2018. június 15. Bogárdi Szabó István: Akkor inkább ne épüljön fel a templom Bogárdi Szabó István református püspök és Balog Zoltán leköszönő miniszter az Újra nevén nevezzük című kiadvány apropóján ült egy asztalhoz. 2018. június 15. Téged is megölhet a telefonod! Az egyre szaporodó halálesetek igazolják, hogy a veszély minden "okoseszköz" tulajdonosát fenyegeti. 2018. június 14. Papi válogatott – Országgyűlés: 6-0 A kupát is elhódították a katolikus lelkipásztorok. 2018. június 14. Házasságra készültek, ma papként és apácaként élnek Isten útjai kifürkészhetetlenek. Na, de ennyire?! 2018. június 14. Lehet, hogy bokszolónak hív Isten? Mindenkinek van egy hivatása. A közösség segíthet abban, hogy megtaláld. 2018. június 14. Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
Az ír katolikus kórházak is kötelesek lesznek abortuszt végrehajtani A katolikus kórházak sem mondhatnak nemet az abortuszra, ha életbe lép Írországban az új szabályozás. 2018. június 15. Bogárdi Szabó István: Akkor inkább ne épüljön fel a templom Bogárdi Szabó István református püspök és Balog Zoltán leköszönő miniszter az Újra nevén nevezzük című kiadvány apropóján ült egy asztalhoz. 2018. június 15. Téged is megölhet a telefonod! Az egyre szaporodó halálesetek igazolják, hogy a veszély minden "okoseszköz" tulajdonosát fenyegeti. 2018. június 14. Papi válogatott – Országgyűlés: 6-0 A kupát is elhódították a katolikus lelkipásztorok. 2018. június 14. Házasságra készültek, ma papként és apácaként élnek Isten útjai kifürkészhetetlenek. Na, de ennyire?! 2018. június 14. Lehet, hogy bokszolónak hív Isten? Mindenkinek van egy hivatása. A közösség segíthet abban, hogy megtaláld. 2018. június 14. Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
Bogárdi Szabó István: Akkor inkább ne épüljön fel a templom Bogárdi Szabó István református püspök és Balog Zoltán leköszönő miniszter az Újra nevén nevezzük című kiadvány apropóján ült egy asztalhoz. 2018. június 15. Téged is megölhet a telefonod! Az egyre szaporodó halálesetek igazolják, hogy a veszély minden "okoseszköz" tulajdonosát fenyegeti. 2018. június 14. Papi válogatott – Országgyűlés: 6-0 A kupát is elhódították a katolikus lelkipásztorok. 2018. június 14. Házasságra készültek, ma papként és apácaként élnek Isten útjai kifürkészhetetlenek. Na, de ennyire?! 2018. június 14. Lehet, hogy bokszolónak hív Isten? Mindenkinek van egy hivatása. A közösség segíthet abban, hogy megtaláld. 2018. június 14. Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
Téged is megölhet a telefonod! Az egyre szaporodó halálesetek igazolják, hogy a veszély minden "okoseszköz" tulajdonosát fenyegeti. 2018. június 14. Papi válogatott – Országgyűlés: 6-0 A kupát is elhódították a katolikus lelkipásztorok. 2018. június 14. Házasságra készültek, ma papként és apácaként élnek Isten útjai kifürkészhetetlenek. Na, de ennyire?! 2018. június 14. Lehet, hogy bokszolónak hív Isten? Mindenkinek van egy hivatása. A közösség segíthet abban, hogy megtaláld. 2018. június 14. Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
Papi válogatott – Országgyűlés: 6-0 A kupát is elhódították a katolikus lelkipásztorok. 2018. június 14. Házasságra készültek, ma papként és apácaként élnek Isten útjai kifürkészhetetlenek. Na, de ennyire?! 2018. június 14. Lehet, hogy bokszolónak hív Isten? Mindenkinek van egy hivatása. A közösség segíthet abban, hogy megtaláld. 2018. június 14. Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
Házasságra készültek, ma papként és apácaként élnek Isten útjai kifürkészhetetlenek. Na, de ennyire?! 2018. június 14. Lehet, hogy bokszolónak hív Isten? Mindenkinek van egy hivatása. A közösség segíthet abban, hogy megtaláld. 2018. június 14. Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
Lehet, hogy bokszolónak hív Isten? Mindenkinek van egy hivatása. A közösség segíthet abban, hogy megtaláld. 2018. június 14. Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
Érzelmi fogyatékos értelmiségiek Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között? 2018. június 13. Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard
Ausztrál papokra ütnek vissza a korábbi gyerekmolesztálási ügyek Akár börtönbe is kerülhetnek a Canberrában szolgáló papok, ha megtartják a gyónási titok szentségét. 2018. június 13. Következő oldal süti beállítások módosítása Dashboard