200 éve énekeljük a világ egyik legismertebb dalát
SZEMlélek 2018. december 15.

200 éve énekeljük a világ egyik legismertebb dalát

Minden ünnepnek, így a Karácsonynak is megvan a maga dalkincse. Egy közülük, a „Stille Nacht – Csendes éj” biztosan felcsendül ezekben a napokban mindenütt a világon, ahol megülik ezt az ünnepet.

csendesej1.jpg

Egy lelkes baden-württembergi plébános, Josef Keller nyomába eredt a dalnak, és évekig tartó kutatómunkával összegyűjtötte a fordításokat – adatai szerint a szerzemény strófáit napjainkig a világ több mint 230 nyelvére ültették át, mások a nyelvjárásokat is hozzászámítva 300-nál is több változatról tudnak. Honnan és mikor indult világhódító útjára, mi a sikerének kulcsa, mitől érezzük úgy, hitelesen és talán éppen ezért nyelvek felett állóan szól hozzánk? A választ keresve induljunk most mi is felfedezőútra.

Amit eddig is biztosan tudni lehetett: a szövegét Joseph Mohr, zenéjét Franz Xaver Gruber szerezte, és először 1818. december 24-én Oberndorfban (akkor Bajorország, ma Ausztria), a Nikolai-Kirchében az éjféli misén csendült fel. Két szerzője adta elő; Joseph Mohr gitározott és a tenor-, Franz Xaver Gruber pedig a basszus-szólamot énekelte.

A kor, amelyben megszületett, a napóleoni háborúk időszaka, nyomukban szegénység, éhínség, járványok. Salzburg és környéke többször gazdát cserél, hol francia, hol bajor kézen van, a katonák fosztogatnak, házakat gyújtanak fel. A vidéket egyszerű emberek lakják, többségük a környék sóbányáiban, illetve sólepárlóiban dolgozik. A legkeményebb sors azoknak jut, akik a sebes folyású Salzach folyón sót szállítanak Salzburgba.

A zeneszerző, Franz Xaver Gruber 1787. november 25-én született Felső-Ausztria kis településén, Hochburg-Ach-ban. Szülei nagyon szegények. Már 4-5 évesen kiveszi részét a családi takácsműhely munkájában. Tanítója felfigyel a tehetséges fiúra, rábeszéli szüleit, engedjék továbbtanulni. Tandíjmentességet kap, elvégzi a tanítóképzőt. Gyakornoki idejét mentora, Andreas Peterlechner mellett, a szülőfalujában tölti, tőle kapja az első orgonaleckéket is. Zenei tehetségét bizonyítja, hogy pár hónap múlva már helyettesíti az orgonánál megbetegedett mesterét. 1805/1806-ban a szomszédos település orgonistájánál vesz órákat, a továbbiakban pedig autodidakta módon sajátítja el a mesterség minden csínját-bínját. Tizennyolc éves, amikor Arnsdorfban megüresedik egy állás. Miután hajlandónak mutatkozik feleségül venni a hirtelen elhunyt iskolamester özvegyét, így levenni az iskolafenntartó válláról az özvegy és az árván maradt gyermekek eltartásának gondját, megkapja a kinevezést. Ezekben az években már rendszeresen komponál, eleinte különböző alkalmakra – esküvő, keresztelés, évfordulók – ír zenét, alkotóművészete később az egyházzenében teljesedik ki.

A Salzburg Haydn-jaként emlegetett Gruber zenei hagyatékában összesen 154 mű, közöttük két zenekarra, nyolc kürtre, több orgonára, számos énekhangra írt mise, számtalan kórusmű mellett operaátdolgozások is találhatók. Életének utolsó éveiben Halleinban él, ahol kántori kötelezettségei mellett a helyi színház felkérésének is eleget tesz, és az operatársulat adottságaihoz szabja, illetve arra írja át a nagy operákat. Viszonylag magas kort élt meg, 76 éves korában hunyt el. Egykori lakóháza ma múzeum – egész évben nem, csak Advent és Karácsony idején látogatható.

csendesej3.jpg

Barátja és szerzőtársa, Joseph Mohr 1792-ben Salzburgban látta meg a napvilágot. Apja katona – mikor fia megszületik, már heted-hét határon túl jár, anyja testi bűn elkövetésének vétsége (házasságon kívüli született gyermek) miatt kilenc Gulden büntetést köteles fizetni. Mivel ekkora összeget egész életében nem tudna előteremteni, elfogadja Salzburg gazdag, de rettegett hóhérjának ajánlatát; kifizeti az asszony helyett a büntetést, cserébe a keresztapaságot kéri, azt remélve, hogy ezzel valamiféle társadalmi megbecsülést szerezhet magának. Innen ered Joseph Mohr többszörös kirekesztettsége: nem elég a család nincstelensége, anyja leányanyasága, keresztapja még a tetejébe a város hóhéra. Teljesen reménytelennek tetszik, hogy bármi is lehessen belőle. A Kapucinus-hegyre vezető lépcsőn játszik és énekel, meghallja őt a dóm énekkarának vezetője, a bencés Johann Nepomuk Hiernle, aki magával viszi a Szent Péter apátságba és gondoskodik taníttatásáról. A tizenhárom éves Joseph már kitűnően játszik hegedűn, gitáron és orgonán, tagja a zenekarnak, szólistája a kórusnak. Meghatározó fontosságú későbbi életpályára nézve, hogy ebben a templomban – Kollegien-Kirche – ellentétben a kor szokásával nem latin, hanem német nyelven folyik a mise, az énekek többsége is a hívek anyanyelvén csendül fel. Innen a Kremsmünster-i egyetemre vezet tovább a tehetséges fiú útja, majd 1811-ben belép a salzburgi papi szemináriumba, és 1815-ben pappá szentelik.

Első állomáshelye Mariapfarr, a számára ismeretlen apja szülőfaluja. A helybéli plébános egyik közös sétájukon mutatja be neki 86 esztendős nagyapját. Az idős ember megtanítja a gyógynövények ismeretére, a környék szokásaira, évszázados hagyományaira. Német nyelvű miséinek – itt és későbbi állomáshelyein egyaránt – híre megy, messziről is eljönnek hallgatni őt. Sokáig sehol sincs maradása, feltehetőleg nem nyughatatlan természete az oka, sokkal inkább mise-reformja váltja ki felettesei nemtetszését. Viselkedése is megütközést kelt sokakban, az egyszerű emberek között él, gitározik, együtt énekel velük. Feljegyezték róla, hogy miután az emberek nem jöttek el a templomba, ő ment el a kocsmába és ott tartotta meg a misét. Nevéhez iskolaalapítás, szociális reformok fűződnek, létrehoz például egy, a nyugdíj-előtakarékosság elvén működő önkéntes pénztárat. Soha semmije nem volt, mindig mindenét elosztogatta. Amikor 1848-ban Wagrainban meghalt, gitárján kívül semmi nem maradt utána.

csendesej2.jpg

Valamit mégis ránk hagyott, éspedig ezt a dalt, amit zenetörténészek egy része szerint egymaga írt, míg mások úgy tartják, Mohr csak a verset írta, zenéjét Gruber szerezte. A két ember életútja Oberndorfban találkozott. Gruber a falu iskolamestere és a templom orgonistája, Mohr pedig segédlelkésze volt. Hamar összebarátkoztak, jól megértették egymást. Amikor aztán 1818. december 24-e délutánján elromlott a St. Nikolaus templom orgonája, az éjféli misén Mohr gitározott, ők ketten adták elő a később világhíressé vált karácsonyi dalt. A környéken hamar elterjedt, sokáig tiroli népdalnak tartott éneket állítólag 1822-ben egy Kitzbühelből kivándorolt család vitte magával Amerikába, és San Francisco-ból indult világkörüli útjára.

Szabó Katalin

(Képek forrása: www.stille-nacht-tour.at, korkep.sk)

süti beállítások módosítása