A menekült- és migránshelyzet kapcsán igen sokan fokozott érdeklődéssel fordulnak az iszlám aktuális valósága felé. Erre vonatkozóan 24 tudományos szakértő állásfoglalást fogalmazott meg, részletes elemzéssel kiegészítve.

KÖZLEMÉNY

A magyar orientalisztika, Közel-Kelet és iszlámkutatás alulírott képviselői elhatárolódnak a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja, CSPI Magyarország nevű csoporttól és annak tevékenységétől.

A terrorizmus, a migráció és az integráció kihívásai nyomán jelentősen megnőtt a magyar közvélemény igénye az iszlámmal kapcsolatos ismeretekre. A Politikai Iszlám Tanulmányok Központja, CSPI Magyarország ezzel az érdeklődéssel visszaélve, előadásokat, „képzéseket” tart, és kereskedelmi tevékenységet folytat.

Miután a CSPI anyagaira való hivatkozások a közelmúltban már egyetemi és főiskolai szakdolgozatokban is megjelentek, a magyar orientalisztika és iszlámkutatás képviselői fel kívánják hívni a figyelmet az alábbiakra:

• A CSPI sem külföldön, sem pedig Magyarországon nincs kutatóintézetként akkreditálva. Tudományos tevékenységet nem folytat. Neve angol és magyar változatában is megtévesztő.
• Sem a CSPI amerikai alapítójának, sem a hazai munkatársainak nincsen releváns tudományos végzettsége és tevékenysége.
• A CSPI Magyarország hivatalos internetes oldalán elérhető információkból és médiaszereplésekből pedig egyértelműen kiderül, hogy aktivistáik a tudományos munkához minimálisan elvárható ismeretekkel sem rendelkeznek.

Összefoglalva: a CSPI tevékenysége a fentiek miatt fölöttébb alkalmas a laikus érdeklődők megtévesztésére és félretájékoztatására.

A CSPI főbb állításainak, elemzéseinek és vizsgálati módszereinek részletesebb kritikája alább olvasható.

A közlemény aláírói:

Baranyi Tamás
Kutatási vezető, Antall József Tudásközpont

Csicsmann László
Dékán, Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Budapesti Corvinus Egyetem

Dévényi Kinga
Egyetemi docens, Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar, Budapesti Corvinus Egyetem

Egeresi Zoltán
Külső szakértő, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központja

Fodor Pál
Turkológus-történész, Az MTA BTK főigazgatója, az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatója

Hajnal István
Ny. habilitált egyetemi docens, ELTE, Sémi Filológiai és Arab Tanszék

Hóvári János
Egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem, Történettudományi Intézet

Iványi Tamás
Ny. egyetemi docens, ELTE, Sémi Filológiai és Arab Tanszék

Jany János
Egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézet

Kovács Nándor
Egyetemi adjunktus, ELTE, Török Filológiai Tanszék

Kristó-Nagy István
Egyetemi adjunktus, University of Exeter

Major Balázs
Intézetvezető, Régészettudományi Intézet, Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Maróth Miklós
MTA r. tag, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének igazgatója

N. Rózsa Erzsébet
Egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nemzetközi és Európai Tanlmányok Kar

Ormos István
Egyetemi tanár, ELTE, Sémi Filológiai és Arab Tanszék

Páll Zoltán
Kutató, National University of Singapore

Pap Norbert
Egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem TTK, Földrajzi és Földtudományi Intézet

Rostoványi Zsolt
Egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem

Sayfo Omar
Kutató, Utrecht University

Szántó Iván
Tanszékvezető, egyetemi docens, ELTE, Iranisztikai Tanszék

Szalai Máté
Kutató, Külügyi és Külgazdasági Intézet

Szombathy Zoltán
Tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ELTE, Sémi Filológiai és Arab Tanszék

Tüske László
Főigazgató, Országos Széchényi Könyvtár

Vásáry István
MTA lev. tag, professor emeritus, ELTE

* * *

Megérthető-e az iszlám számmisztika segítségével?

Sayfo Omar, az Utrechti Egyetem iszlámkutatója részletesen reagál a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának tevékenységére.

Az iszlám témakörében tengernyi történelmi, teológiai, vallástörténeti, szociológiai, antropológiai és egyéb szakirodalom áll rendelkezésre. A fizikatanár végzettségű amerikai Bill Warner mégis ezeket mind félresöpörve fogott neki az iszlám tanulmányozásának. Az önjelölt „politikai iszlám szakértő” azt állítja, hogy ha az iszlám bizonyos jogforrásainak korpuszát valamilyen módszertan szerint megvizsgáljuk, akkor megismerhetjük az „igazi iszlámot” és pontos következtetéseket vonhatunk le az olyan aktuális problémákra vonatkozólag, mint a terrorizmus, a migráció, vagy a nyugaton élő muszlimok integrációja. Bill Warner füzeteit mára számos nyelvre lefordították, hazánkban pedig a CSPI Magyarország aktivistái terjesztik azokat.

Noha a szervezet internetes oldalán azt hirdeti, hogy “tényekkel, nem pedig véleményekkel” dolgozik, írásaikban és nyilatkozataikban elsősorban saját véleményüket és iszlám-interpretációjukat fogalmazzák meg. Tévedéseik és ferdítéseik sora hosszú, ezért az alábbiakban a warneri iszlámkoncepció legalapvetőbb hibáira kívánunk rámutatni.

Kell-e tudni arabul az iszlám tanulmányozásához?

A CSPI elemzéseihez angol nyelvre fordított forrásokat használ és azt állítja, hogy az iszlám megértéséhez nem szükséges arab nyelvtudás. Valóban igaz, hogy mára gazdag angol és egyéb nyelvű szakirodalom vizsgálja az iszlámot a teológia, a történelemtudomány, a filológia és egyéb diszciplínák szemüvegén keresztül. A CSPI kiadványai azonban csak elvétve jelölnek meg efféle hiteles forrásmunkákat. Ahhoz pedig, hogy magukat a muszlim forrásszövegeket vizsgáljunk, elengedhetetlen a klasszikus arab nyelv ismerete. A szövegek ugyanis – legyen szó irodalmi vagy teológiai munkákról –, soha nem önmagukban, hanem interpretációikban élnek, a hiteles értelmezésnek pedig alapvető feltétele a nyelvismeret. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a hivatkozott forrásszövegek megértéséhez elengedhetetlen, muszlim teológusok által írt értelmezések is többnyire arab nyelven íródtak. Mindezek mellett a kutatónak a vizsgált szöveg születésének történelmi és társadalmi kontextusaival is tisztában kell lennie. Nem véletlen, hogy – Bill Warner elképzelésével ellentétben – az egyszerű muszlimok nem maguk értelmezik a vallási szövegeket, hanem azt a különféle képzett vallástudókra bízzák. Az állítással, miszerint az iszlám tanulmányozásához sem arabul nem kell tudni, sem pedig a vonatkozó irodalom ismerete nem szükséges, a CSPI valójában saját dilettáns tevékenységét igyekszik legitimálni.

A politikai iszlám

A CSPI definíciója szerint “A politikai iszlám a tanok azon része, amely a káfirokra vonatkozik.” A fenti meghatározás azonban hibás és önkényes. A “politikai iszlám” terminus valójában nem több diskurzív tradíciók általános gyűjtőnevénél, melyek az különféle társadalmi, politikai kérdésekre próbálnak valamiféle vallási alapú választ adni. Mai kontextusban a “politikai iszlám” azon XX. századi gondolati irányzatokat és mozgalmakat foglalja magába, amelyek a különböző muszlim társadalmak modernizációs és identitásbeli válságaira válaszként az iszlám tanaiból próbálnak valamiféle politikai rendszert konstruálni. Erre vonatkozólag számos elképzelés van. Akadnak, akik kalifátust kívánnak létrehozni, mások pedig az európai-típusú demokráciát legitimálják iszlám alapokon.

A káfírok

Bill Warner értelmezésében a “káfír” (hitetlen) a “nem muszlim” szinonímája, amibe a zsidók és a keresztények (a könyv népei) is beletartoznak. A valóság azonban az, hogy a klasszikus muszlim források nem definiálják egyértelműen a “káfír” jelentését. A terminushoz társuló jelentéseket mindig a különböző politikai, társadalmi és gazdasági kihívások és realitások alakították. A tradicionális iskolák vallástudói között pedig általános konszenzus van afelől, hogy a könyv népei nem tekinthetők hitetleneknek. Számos vallásjogilag legitim értelmezés van emellett, mely a hindukat és buddhistákat is a hívőknek tekinti.

A CSPI Magyarország állítása, miszerint a káfír szónak a “magyar irodalmi nyelvből és török időkből ismert „gyaur kutya” kifejezés” adja vissza a valódi jelentését nem egyéb egy – hangulatkeltő – véleménynél, mely ellen a “tényekkel dolgozó” szervezet saját bevallása szerint állítólag küzd.

“A Trilógia”

A CSPI három iszlám “alapműről”, “trilógiáról” beszél, mely részeinek a Koránt, a szírát, és a hadíszt jelöli meg. A valóság azonban az, hogy előbbiek közül egyedül a Korán tekinthető alapműnek. A szíra és a hadísz nem könyvek, hanem műfajok, melyek történeteit számos szerző gyűjtötte össze különböző kötetekben, a konkrét történetek hitelességének megítélése pedig változó. Bill Warner saját bevallása szerint “a szíra” alatt Ibn Iszhák Mohamed életéről szóló munkájának Alfred Guillaume által 1955-ben kiadott angol fordítását érti. A kötet pedig, amit Bill Warner “a hadísznak” nevez, valójában Bukhári hadíszainak Muhsin Khan által 1996-ban kiadott angol nyelvű válogatását takarja. Ilyenformán az „iszlám szent szövegeiként” hivatkozni az angol nyelvű Koránra és két önkényesen összeválogatott angol nyelvű kötetre félrevezető, az ezekre alapozott textuális elemzés pedig értelmetlen.

Statisztikai iszlám

Bill Warner és követői “újfajta” módszert hirdetnek, mellyel “statisztikai alapon” vizsgálják az – önkényesen – összeválogatott forrásmunkák angol nyelvű fordításait. Az eleve abszurd módszer hitelességét tovább rontja, hogy nem árulják el számításaiknak konkrét módszertanát, az interneten elérhető kiadványaikban bemutatott diagramok és számok pedig semmilyen, a tudomány által elismert statisztikai módszerrel nem jönnek ki.

Vegyük például Bill Warner állítását, mely szerint “a hadíszban” a szövegek 37 százaléka foglalkozik “a káfirokkal”. Ha a Bill Warner által használt angol nyelvű Bukhari hadísz-válogatás digitális változatában rákeresünk a “kafir” szóra és annak tágabban vett szinonimáira (infidel, unbeliever, pagan, polytheist), hamar kiderül, hogy a szövegnek legföljebb 3 százaléka foglalkozik ezzel a témával. Ha ezekhez hozzávesszük az önkényes warneri káfír-definícióba belevett zsidókat és keresztényeket, akkor a szövegeknek hozzávetőleg csak 5 százaléka vonatkozik a témára, és annak nagy része is semleges értelemben.

Hasonló eredményre jutunk a “dzsihád” kapcsán is, mely téma Bill Warner szerint “a hadísz” szövegének 21 százalékát teszi ki. A valóság az, hogy a hivatkozott kötetben mindössze 66 alkalommal fordul elő a dzsihád szó valamilyen alakja. Ezek közül hozzávetőleg 20 vonatkozik kifejezetten fegyveres harcra, a többség általános értelemben, külön kifejtés nélkül kerül említésre, ami mellett egy tucat kifejezetten a nem fegyveres harcra vonatkozik. Mivel a vizsgált válogatás 2220 hadíszt tartalmaz, könnyű belátni, hogy a Bill Warner által megadott számok legföljebb számmisztika bevetésével, de sokkal valószínűbb, hogy egyszerű csalással jönnek ki.

A helyzeten ennél is tovább rontanak a CSPI Magyarország elemzései, melyek a warneri koncepciót továbbgondolva, a fogalmakat keverve gyakran az eredetinél is ijesztőbb számokkal riogatják a jó szándékú érdeklődőket.

A Korán

A muszlimok többsége szerint a Korán Isten hamisítatlan szava, melynek verseit Gábriel arkangyal juttatta el Mohamedhez. Bill Warner fentiekből kiindulba a Korán, pontosabban a könyv valamely angol nyelvű fordításának szó szerinti értelmezése mellett tör lándzsát. Fontos azonban leszögezni: az Iszlám Állam külföldi dzsihádistáit leszámítva nem létezik olyan muszlim irányzat, mely ténylegesen szó szerint értelmezné az angol nyelvű Korán-verseket. Ráadásul még az eredeti arab nyelvű forrásszövegek szó szerinti értelmezését hirdető vallástudók is egyetértenek abban, hogy a szöveg megértéséhez elengedhetetlen a kinyilatkoztatás okainak tudománya, mely arra ad választ, hogy az adott koráni vers milyen konkrét társadalmi vagy politikai helyzetre válaszul került kinyilatkoztatásra, és ennek megfelelően milyen jelenkori helyzetre alkalmazható.

Vegyük például a Korán 9. szúrájának 29. versét, mely a CSPI Magyarország által használt szabatos fordításban így hangzik:

„Harcoljatok azok ellen, akik megkapták az Írásokat (zsidók és keresztények), de nem hisznek Allahban vagy a Végső Napban. Ők nem tartják tilosnak, amit Allah és az Ő Küldötte megtiltott. A keresztények és a zsidók nem követik az igazság vallását mindaddig, míg be nem hódolnak, és meg nem fizetik a fejadót [dzsizját], és megalázottá nem válnak.”

Bill Warner a verset az általa „káfírokhoz” sorolt keresztények és zsidók elleni harcra való általános és örök időkre szóló felhívásként értelmezi. Tudni kell azonban, hogy a passzus a Bizánci Birodalom elleni háború kontextusában született, miután Mohamed egyik római (keresztény) szövetségeséhez tartó küldöncét meggyilkolták. A kinyilatkoztatás speciális körülményei miatt a muszlim vallástudók egyetértenek abban, hogy a fenti vers meglehetősen kevés esetben használható dzsihádra való felszólításként.

Bill Warner azt állítja, hogy a Korán valójában egy „békés mekkai” és egy „agresszív medinai” könyvre osztható ketté, melyek közül utóbbit a „politikai iszlám” fő forrásaként jelöl meg. Való igaz, hogy a Koránnak az iszlám mekkai időszakában keletkezett versei nagyobb arányban szólnak a vallás megéléséről, míg a medinai részeknél a fő hangsúly a közösségszervezésen van. „Agresszívként” jellemezni a medinai részben található különféle öröklési, családjogi és egyéb hétköznapi instrukciókat azonban csúsztatás. Emellett fontos leszögezni: A Korán-tudományok keleti és nyugati szakértői előtt jól ismert, hogy a Koránnak számos olyan szúrája (fejezete) van, mely egyaránt tartalmaz Mekkában és Medinában született verseket.

A “Kettősség”

A Korán versei nem egyszerre, hanem huszonhárom év alatt, különböző kontextusokban születtek meg. Bill Warner azt állítja, hogy ha két koráni vers ellentétes tartalmat hordoz, akkor a később kinyilatkoztatásra került vers “érvényteleníti” a korábbiakat. Ezen állítását az alábbi Korán verssel igazolja:
“Ha egy verset eltörlünk, vagy feledésre kárhoztatunk, egy jobbat, vagy hozzá hasonlót hozunk helyett. Vajon nem tudod, hogy Allah mindenek fölött hatalmas?” (2:106)

Bill Warner figyelmen kívül hagyja azonban, hogy a mértékadó magyarázatok szerint a fenti idézet nem a Koránra, hanem a Mohamed előtti prófétáknak (Ádám, Mózes, Jób, Noé, stb.) adott kinyilatkoztatásokra vonatkozik, amelyek vagy eltöröltettek, vagy elfeledték azokat. Mivel a (iszlám világ 85-90%-át kitevő szunnita) iszlám a Koránt Isten öröktől fogva létező beszédének tartja, verseinek értelmezése során a versek Mohamednek való kinyilatkoztatásának sorrendje nem érvényesíthető. Igaz, hogy az iszlám normatív jogalkotásában ismert az egymásnak ellentmondó forrásszövegek feloldása. Itt azonban fontos alapvetés, hogy egy későbbi gyakorlat csak akkor írhatja felül a régebbit, ha azok hasonló körülmények között születtek. Bill Warner koncepciója tehát legföljebb arra elegendő, hogy alátámassza saját téves koncepcióját, miszerint a “békés mekkai Koránt” felülírja az “agresszív medinai Korán.”

A szíra

Bill Warner állításával ellentétben a szíra nem egy könyv, hanem egy műfaj: az életrajz. A prófétai életrajznak számos korabeli gyűjtője és művelője van, akik közül a hivatkozott Ibn Iszhák csak egy. Az Ibn Iszhák szírájában, mint általában a szírákban megtalálható történetek – Bill Warner elképzelésével ellentétben – azonban nem alapvető részei a vallási jogforrásoknak, leszámítva azokat, melyek a szíra mellett a hadíszokban is feltűnnek és hiteleseknek találták a vallástudósok.

Bill Warner, hogy alátámassza azon elképzelését, miszerint az “iszlám valójában egy politikai doktrína”, azzal érvel, hogy az általa használt szíra fordításban ötször annyi szó foglalkozik a politikával, mint a vallással. Figyelmen kívül hagyja azonban, hogy az idézett mű szerzője, Ibn Iszhák nem teológus, hanem történetíró volt. Ahogyan pedig a nyugati történetírók, úgy arab kollégáik is a különféle politikai események és konfliktusok láncolatát vizsgálták elsősorban. A hivatkozott Ibn Iszhák fordításnak ráadásul csupán egynegyede szól Mohamed személyéről, miközben legnagyobb terjedelemben az arábiai törzsek viszonyait vizsgálja. Számításaiban tehát Bill Warner az arábiai törzsek ügyleteit is Mohamed számlájára írja. Könnyű belátni, hogy Bill Warner állítása, miszerint “a szíra” szövegének 67 százaléka a dzsihádról szól, nem több puszta számmisztikánál. Érdemes megjegyezni: a CSPI Magyarország internetes oldala szerint “a szírának” már 75 százaléka szól a “káfirokról és a dzsihádról”.

A hadísz

A hadísz a Mohamednek tulajdonított mondásokat és cselekedeteket tartalmazó rövid narrációkat jelenti, melyeket a próféta kortársai hagyományoztak tovább szóban, és 150-250 évvel keletkezésük után írásban gyűjtötték össze. Hat mértékadó gyűjtemény létezik, amelyek közül a Bill Warner által idézett Szahíh Bukhári az egyik leghitelesebbnek tartott gyűjtemény.

A Bill Warner által használt kötet azonban nem Bukhári teljes munkája, hanem annak Muhsin Khan-féle 1996-os angol nyelvű válogatása. Ez pedig a több mint kilencezer hadíszból csupán 2220-at tartalmaz. Bill Warner ezeket szó szerint értelmezi, figyelmen kívül hagyva, hogy a prófétai mondásokat és anekdotaszerű történeteket – a Korán verseihez hasonlóan – a muszlimok is a kontextusukat vizsgáló értelmező irodalom felhasználásával olvassák.

A hadísz-gyűjtemények leginkább csak a vallástudók könyvtáraiban vannak meg, az egyszerű hívek pedig szinte soha nem forgatják azokat. Ahogy pedig az európai polgárok is meghagyják a jogszabályok szövegeinek értelmezését az arra hivatott jogászoknak, úgy a muszlimok is a vallástudókra bízzák a Korán és a hadíszok magyarázatát és alkalmazását. A különféle hadíszok önkényes értelmezésével Bill Warner azon állítását próbálja hitelesíteni, hogy mivel Mohamed élete példaértékű a muszlimok számára, a hadíszokban található agresszív tettei is követendők. A valóság azonban az, hogy itt is minden esetben a kontextus és az értelmezés a mérvadó.

A dzsihád

Bill Warner értelmezésében a dzsihád az iszlám elterjesztését és a “káfírok” elleni háborút jelenti. Az igazság azonban az, hogy a dzsihádnak számos értelmezése van, és ezek közül csak az egyik vonatkozik a fegyveres és hittérítő harcra. Az pedig, hogy a dzsihádnak van egy agresszív jelentése is, még nem jelenti azt, hogy a dzsihád bármikor, bárki által kihirdethető vagy gyakorolható lenne. Egy hasonlattal élve: az, hogy Texas államban van halálbüntetés, nem jelenti azt, hogy Texas államban bárkit – akár még egy gyilkost is – bárki önkényesen kivégezhet. Ezt a büntetési nemet kizárólag az arra felhatalmazott hatóságok alkalmazhatják, és ők is csak a megszabott feltételek és körülmények teljesülése esetén.

A CSPI kiadványai az iszlám történetét a dzsihád történetével azonosítják. A különféle konfliktusokat – azoknak történelmi, gazdasági, társadalmi és egyéb körülményeit figyelmen kívül hagyva – az iszlám híveinek és a nem muszlimoknak a harcára egyszerűsítik le. Ez pedig ugyanolyan félrevezető és ideológiailag terhelt, mint a történelmet pusztán a fajok, osztályok, generációk, vagy éppenséggel nemek harcaként értelmezni.

Bill Warner a korabeli Arábia törzsi társadalmának logikáját figyelmen kívül hagyva, és a történelmi tényeket szelektíven válogatva Mohamed zsidó nemzetségekkel való politikai természetű konfliktusát (Mohamednek valójában a tizenhat zsidó nemzetség közül csak hárommal volt konfliktusa) vallási dogmákra visszavezethető muszlim-zsidó szembenállásként állítja be. Az oszmán hódításokat pedig a káfirok elleni dzsihádként értelmezi, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy az oszmánok – mint az expanzív birodalmak általában – saját hittestvéreik földjeit is fegyverekkel hódították meg.

Van-e mérsékelt és radikális iszlám?

Bill Warner véleménye szerint “Nincs mérsékelt vagy radikális iszlám. Csak egyetlen iszlám létezik, melyet a Korán és a prófétai hagyományok alapoznak meg.” A fentiekből azonban láthatjuk, hogy a felvetés eleve tudománytalan. Az iszlámnak nemhogy két, de számtalan arca van. A vallás ugyanis valójában az említett források interpretációiban él, amelyeket a különböző vallástudományi, történelmi és kulturális hagyományok, érdekek, sőt, személyes attitűdök is nagyban befolyásolnak.

Az iszlám megértéséhez Bill Warner munkái nemhogy segítséget nem nyújtanak, de kifejezetten káros hatásúak. Bill Warner munkáin keresztül ugyanis az érdeklődők nem az iszlámot, hanem csakis a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának áltudományos hitvallását és üzenetét ismerhetik meg.

Sayfo Omar

(Képek forrásai: islamicity.org, religionnews.com, wikimedia.org)