A helyi plébános szerint a környék egyik legösszetartóbb közösségét érte támadás.
Június 2-án hajnali 1-2 óra között kigyulladt a kemenessömjéni katolikus templom. Ez az, ami jelenleg hivatalosan tudható, a Celldömölkhöz tartozó egyházközség vezetője azonban további részleteket osztott meg a SZEMlélekkel.
Arról a Németh Zoltánról van szó, aki korábban körmendi plébánosként menekülteket fogadott be, ennek kapcsán nyilatkozott már értékmagazinunknak. Ezúttal azt kívánta leginkább hangsúlyozni, hogy az anyagi káron túl az a legfájdalmasabb, hogy egy igazán példaértékű, összetartó közösséget ért a feltételezett gyújtogatás által támadás.
A gyújtogatás másnapján ellátogattunk a helyszínre, a videós beszámoló IDE KATTINTVA érhető el.
Nem volt szerinte előjelek nélküli az eset, ugyanis a pünkösdi hétvégén hangoskodó fiatalok már feszültséget keltettek a környéken. Nem tűnik teljesen véletlennek az sem, hogy a templomban lévő értékek közül éppen az orgona kapott lángra. Ezt a hangszert a helyi lakosok saját adományaiból vásárolták – az egész templom társadalmi összefogás révén lett felújítva, ez az orgona mintha a kicsiny település lelki nagyságának szimbóluma lett volna.
Érthetően felháborodtak a helyiek, nehezen tudnak most uralkodni az érzelmeiken, de Németh Zoltán, aki vasárnap reggel a kormos templomban fogja bemutatni az úrnapi szentmisét, megbocsátásra hív. A károkozók csapatából az a két fiatal, akit sikerült elkapni, nem volt tiszta tudatú.
A plébános értesítette a megyéspüspököt, hétfőn személyesen is találkoznak majd. – Nem tudjuk még, hogyan tovább, a hivatalos vizsgálat is folyamatban van. Az biztos, hogy nem a bosszú a helyes válasz erre a fájdalmas esetre – fogalmazott Németh Zoltán.
Aki szeretne enyhíteni a helyiek fájdalmán, anyagi adományával a világ bármely pontjáról támogathatja a károk helyreállítását. Erre vonatkozóan későbbre ígért konkrét információt a plébános, amit meg fogunk osztani olvasóinkkal.
Gégény István
(Képek: Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság)