Így kell túlélni egy krokodiltámadást
SZEMlélek 2018. május 11.

Így kell túlélni egy krokodiltámadást

A fiatal menyasszony karját 5 nappal az esküvője előtt egy krokodil tépte le, de nemhogy elnapolták volna az menyegzőt, hanem még erőt is merítettek a balesetből.

Zanele és Jamie már mindent megterveztek a nagy napra. Az esküvő előtti héten ellátogattak a Viktória-vízeséshez és egy kenus túrán is részt vettek Zimbabwében.

 1525708997442.jpg

- Említették, hogy pár krokodilt láthatunk majd a vízben, de arról, hogy meg is támadhatnak, egy szót sem szóltak - emlékszik vissza Zanele, akinek karját az egyik krokodil elkapta és többször a víz alá rántotta őt.

- Az első gondolatom az volt, hogy meg fogok halni. A víz tiszta vér volt mindenfelé. De aztán arra gondoltam, hogy nem, küzdeni fogok. Ott lógtam valahogy, míg a túravezető odaért és kimentett a vízből.

Azonnal kórházba szállították a súlyosan sérült nőt, de a karját már nem tudták megmenteni. A műtét után pár nappal később az orvosok felajánlották a kórházi kápolnát az esküvő helyszínéül, amin a pár nem sokat gondolkodott: nem szerették volna elhalasztani az esküvőt, így a tervezett napon, mind a 65 vendéggel együtt megtartották a csendes szertartást.

- Az élet kiszámíthatatlan. Szokták mondani, hogy amikor tervezel, Isten csak egy jót nevet. Na ez most már sokkal több értelmet nyert számomra. - nyilatkozta az újdonsült feleség. - Érdekes, de sokkal pozitívabb vagyok, mint előtte bármikor. Megváltoztatta az életemet, az, hogy majdnem meghaltam. - meséli angol férje oldalán, akivel hamarosan Angliába költöznek - Nehéz elmagyarázni valakinek, aki nem volt ott. Olyan könnyen vége lehetett volna mindennek. Nem mindennap él túl valaki egy ilyen krokodiltámadást. Azóta mindennap, amikor felkelek, boldog vagyok azért, hogy élek.

- Sokakat a sírás kerülgetett azok közül, akik először láttak a baleset után, le voltak törve, velük egy kicsit nehéz volt a lagzin, de azok, akik vidámak voltak, boldoggá tettek - mondta Zanele, útmutatót adva egyrészt arra, hogyan érdemes viselkedniük a kívülállóknak hasonló helyzetben, másrészt arra, hogyan kell az áldozatoknak lelkileg is helyrejönniük egy olyan trauma után, amely egész életüket tönkre tehetné.

(bbc.com, index.hu)

süti beállítások módosítása