A város, amelyik összeköt és elválaszt
SZEMlélek 2018. február 16.

A város, amelyik összeköt és elválaszt

Jeruzsálem három világvallás szent városa, a világ egyik szellemi és erkölcsi központja. Jeruzsálem a világ egyik legtöbb feszültségtől terhelt, felfegyverzett kommandósok állandó jelenlétében élő városa. Egyszerre igaz mindkét állítás.

jeru01.jpgEgyetlen képen három világvallás templomai és temetője

Amikor az ember Jeruzsálembe készül, tudja, hogy hova megy. Tudja, hogy a három ábrahámi világvallás szent városa. Tudja, hogy milyen történelmi-bibliai események játszódtak ott. Mégis, amikor életében először megérkezik és végigjárja ezeket a helyeket, akkor valami olyan kisugárzást érez, amire nem lehet felkészülni. Egészen különleges érzés, amikor a Templom-hegyen tudatosul, hogy itt volt kész Ábrahám feláldozni a fiát, Izsákot. Itt állt az első, majd a második templom. Ma itt áll a Sziklamecset és az al-Aksza mecset, mert Mohamed innen ment fel az égbe Allahhoz. Nehezen szabadul az ember a látványtól, amikor sabbath kezdetekor, a második templom egyetlen megmaradt falánál, amit ma siratófalnak neveznek, ortodox zsidók rituális imádkozásukat végzik. A Gecsemáné kert esti csendjében az ősöreg olajfák között az ember szinte látni véli az imádkozó Jézust és az álomba merült tanítványokat. Hátborzongató végigjárni a Via Dolorosát, meg-meg állni egyes nevezetes pontjain, míg elérünk a Szent Sír-templomba, amely magába foglalja a golgotát és amelyben Jézus sírja található, és ahol különféle keresztény felekezetek hívei állnak türelmesen sorba, hogy beléphessenek. A sírban, megállva azelőtt a márványlap előtt, melyen Jézus teste feküdt, az ember úgy érzi, hogy találkozik vele. És mindez akkor is felejthetetlen, örökké tartó élmény, ha közben tudjuk, hogy egyetlen egy tudományosan megalapozott, régészeti és történelmi szempontból hiteles bizonyíték sincs arra, hogy a fenti, a Bibliában, a Koránban, vagy a Tórában leírt eseményekből akár egy is akkor, ott és úgy megtörtént volna. Hit kérdése.

jer1.jpgA siratófal shabbatkor

jer2.jpgAz Izraelt kettészelő fal

De a hit ma még nem összeköt, hanem elválaszt. Mindhárom világvallás féltőn őrzi a maga vallási szent helyeit. A Templom-hegy csak a hét négy napján, alig pár órányi időre látogatható a nem muzulmán embereknek, a Sziklamecsetbe és az al-Aksza mecsetbe pedig akkor is tilos belépni. A zsidók számára ráadásul a saját vallásuk is tiltja, hogy oda menjenek, hiszen nem lehet pontosan tudni, hogy hol volt két egykori templomuk Szentéje, így fennáll a veszélye, hogy pont oda lépnek, ahova egykor szigorúan tilos volt. Ennek ellenére láttam zsidó csoportot a Templom-hegyen – több kommandós kísérte őket, hogy elhárítsanak egy esetleges muzulmán támadást, válaszul a provokációra. Maga az óváros is több kerületre oszlik, van zsidó, muzulmán, keresztény és örmény negyed is. Legalább ezekben szabad az átjárás. De maga az ország is ketté van vágva egy 810 kilométeres fallal, amely a palesztin területeket választja el az ország többi részétől. A palesztin területek további – A, B és C kategóriájú – övezetekre vannak osztva, attól függően, hogy kik ellenőrzik és kik léphetnek be. Hatalmas táblák figyelmeztetik az utazót, nehogy rossz helyre tévedjen. De már egy autónak is másmilyen színű rendszámtáblája van, ha palesztin tulajdonban van. A keresztény palesztinoknak izraeli útlevelük van, a Jeruzsálemben élőknek jordán, a többieknek palesztin. Utóbbiak csak Jordánián keresztül tudják elhagyni az országot.

jer4.jpgEz az út palesztin fennhatóságú “A” övezetbe vezet. Izraeli állampolgárok részére a belépés tilos, életveszélyes és az izraeli törvényekbe ütköző.

jer3.jpgA világ túl kicsi falak számára

A politika csak nagyon kis lépésenként talál megoldást, sőt, olykor visszafelé halad. Az egyensúly nagyon kényes és instabil. A végcél valamilyenfajta kiegyezés és békés egymás mellett élés lehetne, de ma még túl sok az indulat, a fennálló állapot inkább patthelyzet, mint mindenkinek jó kompromisszum.

jer5.jpgA Sziklamecset

Persze többféle prófécia is létezik az igazi, végső megoldással kapcsolatban. Visszatérő elem egy nagy háború, a Megváltó eljövetele, egy új templom építése. Sokan meghalnak, sokan feltámadnak.

jer6.jpgGecsemáné kert

De nekünk aligha a Megváltó eljövetelére kell várni. Magunkat kell elsősorban megváltani. Nem a három világvallás között kell elsősorban békét teremteni, hisz ma még egyik sem él önmagában sem békében. Mindhárom több irányzatra szakadt az idők során. Nekünk, keresztényeknek is meg kell találnunk a közös hangot, megértésben és elfogadásban kell együtt élnünk. És csak ha megvalósult az ökumené a kereszténységben, akkor álmodozhatunk a három világvallás egységéről. "...hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem." (Jn 17,21).

Jeruzsálemben ehhez nagy erőt lehet meríteni.

Gundel Takács Gábor

(A fotókat a szerző készítette.)

süti beállítások módosítása