Párbeszéd az iszlámmal: nem lehetőség, hanem kötelesség
SZEMlélek 2017. december 11.

Párbeszéd az iszlámmal: nem lehetőség, hanem kötelesség

Nagypál Szabolcs volt a vendége a SZEMlélek és a Háló 7. vitaestjének – a katolikus teológus segített abban, hogy félelem nélkül, a vallástudomány és a tapasztalatok segítségével átgondoljuk, milyen kapcsolat van jelenleg az iszlám és a kereszténység között.

0.jpg

– Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve – hangzott el a vitaest elején a sokszor citált mondat. Nagypál Szabolcs sietve hozzátette: "Viszont azt, hogy mindez a mellettem lévő embertársamra, sőt, egy másik vallás képviselőjére is ugyanúgy igaz, hajlamosak vagyunk elfelejteni." A kereszténység és az iszlám vallás alapja egyaránt Isten. Ez alapozza/alapozhatná meg a vallásközi párbeszédet, amelynek Nagypál Szabolcs elkötelezett híve. – Oly sokszor hangzik el akár a közösségi hálón, akár személyesen, akár bármilyen más felületen folytatott vitában, hogy az iszlám híveivel képtelenség párbeszédet folytatni. Pedig a párbeszéd – emelte ki a teológus – elvben mindenkivel lehetséges, a muszlimokkal is. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a vallásközi párbeszéd katolikus részről alig néhány évtizede létezik, így módszereit, elveit még csak most tanulgatjuk. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy gyerekcipőben járunk a párbeszéd szempontjából – fogalmazott a fő vitapartner.

2.jpg

Természetesen arra is kitért a beszélgetés, hogy minden muszlim más és más, de az igazán komoly kérdés nemcsak náluk, hanem a kereszténységben is az, hogy a vallásközi párbeszédben formálódott vallásos emberek miként képesek a saját közösségükre hatni; azaz, vajon képesek-e a párbeszédre való elkötelezettséggel a kölcsönös megértést elősegíteni?

3.jpg

Ez a párbeszéd Nagypál Szabolcs szerint már csak azért is kötelességünk lenne, mert maga Isten is párbeszéd. Folyamatos párbeszédben áll benne az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Újabb érvként hozta fel, hogy a keresztény vallás semmi sem utasít el, ami a többi vallásban jó. Csak erről is hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

4.jpg

9.jpg

5.jpg

– A párbeszéd mindig a középen állók találkozását jelenti – hangsúlyozta a teológus. Ugyanakkor aláhúzta, nem mindenkinek ajánlja a vallásközi párbeszédet, hiszen ott el kell fogadni, hogy a másik fél is úgy véli, hogy látott valamiféle isteni fényt, találkozott egy isteni igazsággal.

1.jpg

6.jpg

A közönség részéről érkező kérdésekben, hozzászólásokban domináltak a személyes tapasztalatok a párbeszéd fontosságáról, kudarcáról, vagy épp nehézségéről. Többen felvetették az iszlámmal való párbeszéd kihívásait, mire Nagypál Szabolcs úgy reagált, hogy képmutató és álszent dolog lenne részünkről, ha itt, Európában, Magyarországon nem lehetnének mecsetek, imahelyek az iszlám hívei számára. Szerinte nekünk pont azzal kell reagálnunk arra, hogy számos iszlám országban tiltott keresztény templomot emelni, vagy keresztény módon imádkozni, hogy nálunk igenis helye van az iszlám imádságnak, az iszlám embereknek is. A párbeszéd kultúráját kell véleménye szerint erősítenünk, a kölcsönös befogadás fontosságát hangsúlyozva.

vitaest8.jpg

Folytatódik tovább a vitaestek sorozata: december 21-én "Merre tovább, Európa?" címmel sokunkat érintő kérdésben kereshetünk majd ismét válaszokat. Várszegi Asztrik siet majd a 2017-es programok sorozatát záró vitaest résztvevőinek segítségére, aki saját meglátásainak megosztása mellett a jelenlévők kérdéseire, észrevételeire is reagál majd. Ide kattintva lehet regisztrálni a szokott helyszínen ismét 18 órakor kezdődő párbeszédes rendezvényre, amíg a jelentkezők létszáma el nem éri a terem befogadóképességének határát.

(Fotók: Orbán Gellért)

süti beállítások módosítása