Beer Miklós: Van, amikor fel kell emelnünk a szavunkat
SZEMlélek 2017. november 19.

Beer Miklós: Van, amikor fel kell emelnünk a szavunkat

A váci püspök szerint nem hallgathatnak az egyház képviselői, ha igazságtalanságot, jogtalanságot, kirekesztést tapasztalnak.

beerm1.jpg

A napokban jelent meg Beer Miklós harmadik interjúkötete Mindig velem címmel, amelyből nemrég részletek közöltünk a SZEMléleken. A könyv kapcsán adott interjút a püspök a Magyar Nemzetnek, amely ide kattintva olvasható teljes terjedelmében. Az alábbiakban néhány részletet idézünk a főpásztor válaszaiból.

Nagy ajándéknak érzem, hogy abban a korban élhetek, amikor a protestáns testvérekkel együtt tudunk gondolkozni, és meg akarjuk érteni egymást.

Meggyőződésem, hogy amit katolikusként megélünk, azt mindig a protestáns testvérek mérlegére kell tennünk. Az, hogy miként látnak bennünket, segítség számunkra, hogy őszintén keressük az Úristen szándékát, és megvalósítsuk Szent Ágoston gondolatát: az egyház mindig megújítandó. Szeretett teológiai rektoromról, Gál Ferencről szintén gyakran mondták, hogy protestáns szellemiségű, mert tisztán és világosan gondolkozott az evangéliumról és a jézusi lelkületről. Szabaddá kell válnunk a formális és pusztán tradicionális gyakorlattól.

Le kell hántanunk magunkról a külsőségeket. El kell engednünk a szokásokat, amelyeket tartalom nélkül végzünk. Hitelteleníti keresztény életünket, ha elbújunk a formák mögé.

Melyek azok a társadalmi problémák, amelyeket Ferenc pápa és én felemlegetünk, de Jézus ne említette volna? Mondják néhányan, hogy nem kellene olyan csip-csup társadalmi problémákról beszélnünk, mint az éhezés, a szegénység, a menekülés, a homoszexualitás, az elváltak helyzete, és miért nem hirdetjük inkább az evangéliumot. Nem lehet úgy hirdetni az evangéliumot, hogy ne vállalnánk sorsközösséget a napi problémákkal küszködőkkel. Ezzel együtt igaz, hogy Jézus nem feszegeti a politikai kereteket. Ahogyan Ferenc pápa sem bírálta soha az olasz belpolitikát, és nekem sem jutna eszembe, hogy véleményt nyilvánítsak mondjuk a választójogi törvényről. Amikor azonban igazságtalanságot, jogtalanságot, kirekesztést tapasztalunk, fel kell emelnünk a szavunkat.

A dicséret is nagyon fontos, és ezzel sem fukarkodom. Rendkívül örülök, amikor olyan egyházközösségben járok, ahol összetartanak, szeretik, segítik egymást, ahol együtt imádkoznak. Nagyszerű papjaink és közösségeink vannak: szívesen vagyok közöttük. Ugyanakkor azokért is imádkozom, akik ma még nem hívők. Még egyszer kiemelném: evangéliumot hirdetni hiteles élet nélkül nem lehet. Ez volt vonzó a kereszténységben már a Római Birodalomban is: Krisztus követői szerették és önzetlenül segítették egymást. Nem zárhatunk ki senkit az evangélium ajándékából.

Ha csak azt mondanám, ami az embereknek tetszik, és nem azt, ami isteni üzenetként rám lett bízva, és amiben hiszek, akkor nagyon szégyellhetném magam. A tiszta beszéd a legfontosabb elvárás. Ezzel együtt az egyház tanítását a szelleme és nem a betűje szerint kell képviselni. Emiatt nem értik sokan Ferenc pápát, és az egyház védelmében mondják róla, hogy elárulja a katolikus hitet. Amikor felvetettem, hogy nős férfiakat is pappá lehetne szentelni, én is megkaptam ezt. Mi a katolikus hit? A cölibátus? A szerzetesség szép eszménye ez, egyben egy történelmi kor egyházfegyelmi rendelkezése. De nem ez a hit. A hit az, hogy Jézus Krisztus az eucharisztiában felkínálja a vele való találkozás lehetőségét. Ez a nagy dolog! A feltámadt Krisztussal találkozhatunk! Nem ilyen horderejű kérdés, hogy milyen liturgikus ruhában misézünk, vagy milyen böjti fegyelmet tartunk. Az értékek hierarchiájában mindent a helyén kell kezelni.

(Fotó: Végh László / Magyar Nemzet)

süti beállítások módosítása