Mi köze a sportnak a talpon maradáshoz? Miért hagyta ott biztos munkáját a bizonytalan jövőért? Miért lett katolikusból református? És miért kérdez komolyan a SZEMléleken?

A közismert műsorvezető élete pár hónapja nagy fordulatot vett, ami a hit próbája is számára. Az Új Ember készített interjút munkatársunkkal, ami ide kattintva olvasható teljes terjedelmében. Az alábbiakban néhány részletet idézünk a SZEMlélek szerzőjének válaszaiból.

Számomra a reformáció legfontosabb üzenete az, hogy ne fogadjunk el semmit csak azért, mert addig úgy volt, mert egy tekintély azt mondta, vagy azért, mert úgy szoktuk csinálni. Gondoljuk át, és csak akkor ismerjünk el egy álláspontot, ha meggyőződtünk annak igaz voltáról! Ebben az esetben a hitünk is erősebb lesz. Úgy látom, hogy aki kíváncsi, nem öregszik, de az, aki már semmire nem kíváncsi, szinte már nem is él. Az igazi kíváncsiság igazi kérdéseket szül, melyekre igazi válaszokat lehet adni. Szerintem ez a reformáció üzenete: ha feltesszük a magunk kérdéseit, és újra és újra keressük rájuk a választ, akkor jutunk előbbre. Nem véletlenül lett – az egyébként katolikus szellemiségű – SZEMlélek blogon a rovatom címe: Komolyan kérdezem.

A komoly döntések, a változások jelentik a hit próbáját. Könnyű hívőnek lenni, másoknak tanácsokat osztogatni addig, amíg minden rendben halad a maga útján. Amikor kilépünk a biztonságosból az ismeretlenbe, akkor kell hinni a Jóistenben. Szívesen mondtam korábban, hogyha a Jóisten becsuk egy ajtót, kinyit egy másikat. De feltettem magamnak a kérdést: Ha ez így van, miért nem mered becsukni azt az ajtót? Úgy érzem, hogy végül sikerült a lelkiismeretem szerint meghoznom a döntéseket.

A sport nem csak játék és örömforrás, sokkal több: a való élet esszenciája. Meg lehet tanulni belőle az élet legfontosabb értékeit: a munkát, a kitartást, az alázatot, az egymásért való kiállást. Megtanít bennünket arra is, hogyan győzzünk, mit kezdjünk a sikerrel, de azt is megismerhetjük általa, hogy ha vesztünk, akkor hogyan álljunk ismét talpra.

A jövendőbeli feleségemmel felkerestünk egy katolikus papot, de ő elutasított bennünket, mondván, hogy a menyasszonyom református. A református lelkész viszont szívesen látott bennünket, azt mondta: beszélgessünk egy kicsit! Nekem pedig fontos volt, hogy valaki nem a papírt tartotta elsődlegesnek, hanem a személyt.

(Fotók: Lambert Attila)