Az elváltaktól Isten nem vonja meg szeretetét
SZEMlélek 2017. február 13.

Az elváltaktól Isten nem vonja meg szeretetét

A máltaiak után a német püspöki kar is megvizsgálta az Amoris Laetitia kezdetű pápai buzdítást. Mutatjuk, mire jutottak.

Pásztorlevelükben a német főpársztorok inspiráló forrásként írnak a pápai dokumentum részeiről, amelyet azonban konkrét lelkipásztori körülményekre kell alkalmazni és továbbfejleszteni. 

valas.jpg

Hangsúlyozzák a házassági felkészítést, hogy az elköteleződést és meggyőződést erősítsék a házassági katekumenátus útján. Felhívást intéznek pásztorlevelükben, hogy a házastársi élet kísérésében erősödjenek, dolgozzák ki a házasság és a család lelkiségét és próbáljanak a kísérés során segítséget nyújtani az élet nehéz helyzeteiben is, hogy a családok megtapasztalhassák az egyház segítőkész rendelkezésre állását és emberségét. A német püspökök egyik tanácsa szerint a családokat készséges szolgálattal úgy kell segíteni, hogy a hit elsajátításának helyei lehessenek, gyarapítani tudják gyermekeiket a hitben és a vallásos tapasztalatban.

A házasság törékenysége kapcsán úgy fogalmaznak, hogy ha a házasság felbonthatatlansága az egyház lényegi hite, akkor az Amoris Laetitia aligha hagy kétséget afelől, hogy szükség van az emberek egyes konkrét élethelyzetének megkülönböztetett figyelembe vételére.

Az elvált és újraházasodottak is az egyházhoz tartoznak, akiktől Isten nem vonja meg a szeretetét és akik meghívást kapnak arra, hogy Istennel és a felebaráttal szeretetben éljenek, hogy Jézus Krisztus hiteles tanúi lehessenek.

Elengedhetetlennek tartják a megkülönböztetett megoldás keresését, amely választ adhat egyes esetekre, például, ha a házasság semmissége nem mondható ki. Ám hangsúlyozzák, hogy ehhez lelkipásztorilag kísért folyamatok szükségesek, melyek a kiengesztelődés szentsége és az Eucharisztia vételére lehetőséget nyitnak. 

A német püspöki pásztorlevél óva int a túlzó szigortól és a felelőtlen engedékenységtől is: "dolgozni kell azon, hogy a hívő ember lelkiismeretének formálását megszilárdítsuk".

(hu.radiovaticana.va)

süti beállítások módosítása