Egyek vagyunk az imában. Amikor támadás ér egyvalakit, akkor mindannyian támadást szenvedünk el, az egész társadalmunk sérül, mondta a mecsetben történt lövöldözés kapcsán kiadott közös nyilatkozatában Montreál püspöke és Québec segédpüspöke.
Jézus tanítványaiként arra vagyunk meghívva, hogy gyászunkkal és imáinkkal együtt együttérzésünket fejezzük ki muszlim felebarátaink iránt, olvasható a fent említett közleményben. Szeretnénk közvetlenül is kifejezni Québecben élő muszlim szomszédainknak részvétünket, és elítéljük a hitközösségük ellen elkövetett szörnyű, erőszakos tettet.
A kanadai mecsetben hétfő este két férfi nyitott tüzet az esti imára gyülekezőkre, megöltek legalább 6 embert és megsebesítettek további 19-et.
Ferenc pápa Québec bíborosával, Gerald Lacroix atyával találkozott Rómában és biztosította őt imáiról az áldozatokért. A Vatikán közleményében a Szentatya hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a keresztények és a muszlimok az ima egységében tudjanak maradni ezekben a pillanatokban is.
Semmi sem indokolhatja az ártatlan emberek ellen elkövetett gyilkos tetteket. Ismét arra vagyunk hívva, hogy - higgyünk bármiben is -, testvérek vagyunk: mindannyian egyenlők az emberi méltóságunkban, mondta Montreal érseke, Christian Lepine.
(catholicherald.co.uk)