Papból nem lesz családapa! Vagy mégis?
SZEMlélek 2016. november 14.

Papból nem lesz családapa! Vagy mégis?

Az utolsó „Irgalmas Péntek” alkalmával Ferenc pápa hét olyan családdal találkozott, ahol a családfő egykor papként szolgált, később mégis úgy döntött, kilép és családot alapít.

Közelség és együttérző szeretet, e két szó jellemezte Ferenc pápa találkozását a kilépett papokkal és családjaikkal. E találkozóval a Szentatya az irgalom jelét kívánta adni azoknak, akik lelki és anyagi nehézségeket élnek meg.

xpope_francis_meets_with_former_priests_nov_11_2016_credit_lor_jpg_qw_640_pagespeed_ic_giyfpzh6-c.jpg

Nehéz döntést kellett meghozniuk, amelyet legtöbbször nem tudtak megosztani sem paptestvéreikkel, sem családjukkal. Több évet a papi szolgálatnak szentelve végül az egyedüllét, a meg nem értettség és a kimerültség, amit az óriási pásztori felelősség tesz rájuk elindította bennük papságuk válságát. Ilyen érzések közt a bizonytalanság és a kétely vitte őket a kérdés felé, hogy rossz döntést hoztak-e azzal, hogy papok lettek. Ezek a férfiak végül úgy döntöttek, hogy kilépnek és családot alapítanak.

A hét egykori pap közül négyen a római egyházmegyében szolgáltak, a másik három család Szicíliából, Madridból és Latin-Amerikából érkezett.

A pápát nagy lelkesedés fogadta a szobába belépve a szülők és különösen a gyerekek részéről. Ferenc pápa figyelmesen hallgatta mindannyiuk történetét, különösen a laicizálás folyamatára volt kíváncsi (amikor a papságból ismét a világi hívő állapotba helyezik vissza).

A találkozásról készült videó megtekinthető ITT.

(CNA)

süti beállítások módosítása