Október második hétvégéjén országszerte változatos akciósorozat révén ezernyi fiatal mozdul ki a komfortzónájából, hogy valami jót tegyen másokért, ráadásul ellenszolgáltatás nélkül. A "72 óra kompromisszumok nélkül" kezdeményezés főkoordinátorával, Darvas Mártonnal beszélgettünk.
– Vannak nehéz szavak az életünkben, amelyek egyszerűnek tűnnek, mégsem igazán tudunk mit kezdeni velük. Ilyennek bizonyult az irgalom, amelyről egy teljes éven át gondolkodtak a hívő emberek, s még mindig talány, kinek mit jelent. Hasonló kifejezés az önkéntesség. Értjük a szót, de megélni, az már nem annyira megy. Mit jelent, mit üzen neked személyesen az önkéntesség?
– Az önkéntesség nekem annyi, hogy meglátom, meghallom, hogy éppen hol van rám szükség, és odaszánom az időmet mindenféle számítgatás nélkül.
– A szó hallatán sokaknak az ingyen meló jut eszükbe. Vajon miben több ennél az önkéntesség?
– Szerintem a valódi önkéntes munkához elengedhetetlen, hogy legyen legalább egy kis belső hívásunk, és hogy saját döntésünk legyen, hogy időnket és energiánkat adjuk valamiért. Azt gondolom, hogy az ilyen munkában viszont mindig ki is tudunk teljesedni, így nem csak az nem igaz, hogy egyszerű "ingyen munkát" végzünk, hanem még kapunk is valamit cserébe: az önkéntesség alakítja, gazdagítja a személyiségünket.
– Mit változtat az a világunkon, ha 72 órára néhány csapatnyi fiatal önként valami hasznosat tesz a saját környezetében, avagy mire képes ez a kezdeményezés?
– Ezen a hétvégén a 72 óra során több, mint 7000 fiatal fog önkénteskedni, akik összesen csaknem százezer munkaórában körülbelül 300 projektet valósítanak meg. Ennek a fizikai oldala az, hogy sok-sok olyan dolog fog most rövid idő alatt megvalósulni, ami eddig munkaerő, lelkesedés vagy idő hiányában egyszerűen nem történt meg. Óvodák, iskolák, parkok, közterek szépülnek meg, országszerte sok szociális intézményben végre egy kis külön figyelem jut a lakóknak, és sok otromba illegális szemétlerakó hely megszűnik, hogy csak pár dolgot említsek. Ez önmagában is nagy érték, de emellett azt gondolom, hogy még fontosabb az, ami a három nap alatt az emberekben belül történik. Több ezer fiatal egy kicsit kimozdul a komfortzónájából, megtapasztal valami újat, és rájön, hogy mennyi helyen lehet pont az ő munkájára és lelkesedésére szükség. Mindeközben pedig ahogy láthatóvá válik a munkájuk az egész ország előtt, sok-sok felnőttben is tudják formálni azt a sokszor negatív képet, ami a fiatalabb generációkról alakult ki bennük.
– Tehozzád milyen önkéntes munka áll a legközelebb?
– Már egy jó ideje tevékenykedek közösségvezetőként, ezalatt megérlelődött bennem, hogy nagyon szeretek fiatalokkal, főként kamaszokkal foglalkozni. Általánosságban pedig bármit nagyon szívesen csinálok, ahol azt érzem, hogy valamit tudok adni az embereknek: ez lehet az, hogy feliratot készítek egy sorozathoz, vagy hogy egy ismerős esküvői buliján valamit besegítek, vagy akár az is, hogy megszervezek egy teljesítménytúrát.
– Ha valaki esetleg nem tud bekapcsolódni a mostani programba, miként élheti meg máskor az önkéntességet ott, ahol él - egyáltalán mi a lényege a hétköznapokban az önkéntes szemléletnek?
– Nyitott szemmel kell járni, és nem szabad félni attól, hogy adjunk másoknak magunkból egy kicsit. Tényleg azt kell megtalálni, ami minket szólít meg, amiben mi lehetünk jók. Nem hiszem, hogy mindenkinek ételt kell osztania vagy gyermekotthont látogatnia - mindenkinek mások a karizmái, és pont az az önkéntesség szépsége, hogy nem egydimenziós, hanem gyakorlatilag végtelen utat tartogat. El kell hinni, hogy van bennünk érték, amire másoknak is szüksége van, és hogyha ezt odaajándékozzuk, azáltal közelebb kerülünk valódi önmagunkhoz is. Tehát röviden: Add magad! :)
Beszélgetőtárs: Gégény István
