Novemberben az londoni Westminster Katedrális és a Westminster Apátság is vörös színbe burkolózik. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a világban egyre növekvő számú üldözött keresztények helyzetére.
Ha az ország minden plébániája ezt tenné, a politikai vezetők talán végre ráébrednének a szenvedés komoly mértékére, mondta a szervező, a Szükséget Szenvedő Egyház képviselője.
Ma is több mint 100 országban üldözik a keresztényeket. Aleppo városában az egyik keresztény vezetőt halállal fenyegették, ha nem tér át. Arra kényszerítették, hogy végignézze 12 éves kisfia kínzását, akinek levágták az ujjait. Sem a kisfiú, sem az apa nem tagadták meg a hitüket, mindkettőjüket kivégezték, mondta el Lord Alton, parlamenti képviselő, aki a Szükséget Szenvedő Egyházzal való találkozás alkalmával ismerte meg az esetet.
- Kiállunk ezekben a nehéz időkben azokért, akik a hitükért szenvednek vagy halnak meg: a keresztényekért a közel keleten, az iráni Saeed Abediniért, akit 10 évre bebörtönöztek, mert keresztény összejöveteleknek adott helyet otthonában, a kínai katolikusokért, mint Cosmas Shi Enxiangért, aki múlt évben halt meg 94 évesen és fél életét börtönben töltötte, a kínai keresztényekért, akik csak ebben az évben 49 templomukat látták megrongálni vagy lerombolni, a keresztek eltávolították és egy lelkivezetőjük feleségét halálra kövezték, mert kifogásolta a hatóságok intézkedéseit és azokért, akik a célpontjai olyan szervezeteknek, mint az ISIS vagy a Boko Haram.
A szervezet által vizsgált 30 országból 20 esetén a hívek helyzete rosszabb lett 2011 óta. A többi országban, ahol a helyzet alapvetően különösen rossz volt, ott keveset változott csak vagy nem változott.
(catholicherald.co.uk)
(fotó: westminster-abbey.org; aclj.org)