Passió - a reklám után folytatjuk
SZEMlélek 2016. június 16.

Passió - a reklám után folytatjuk

A sír üres. A film véget ért. Ha eddig esetleg nem tudtad volna, mi történt ezután, hamarosan kiderül A passió című alkotás második része hamarosan elkészül.

A 2004-ben nagy port kavar film folytatásán dolgozik Randall Wallance forgatókönyvíró és Mel Gibson rendező. A második rész – „meglepő” módon – Krisztus feltámadására koncentrál.

Wallance, aki több vallásos témákat feldolgozó filmet készített már, elmondta, hogy a feltámadás a kedvenc témája volt az egyetemen, ahol vallástudományt tanult. Mindig is el akarta mondani ezt a történetet, hiszen a passió a kezdet. Sokkal több történet van még, amit el kell mondani, tette hozzá az író.

A szereposztásról egyelőre nincs hír, így arról sem, hogy Jim Caviezelt láthatjuk-e majd ismét Jézusként, ahogy A passióban.

Wallance legutóbbi nagysikerű vallási filmje az Igazából mennyország (Heaven Is for Real), amely igaz történeten alapszik: egy kisfiú halálközeli, "mennyországbeli" tapasztalatait meséli el.

Hollywood legutóbbi feltámadásról szóló filmje a Risen, ami egy római katona szemén keresztül meséli el Krisztus kereszthalálát és feltámadását. A legfrissebb, Amerikában már népszerű keresztény film pedig a Miracles from Heaven, amit Angliában a múlt héten kezdtek vetíteni a mozik.

süti beállítások módosítása