Legyen-e kötelező a cölibátus?
SZEMlélek 2016. június 01.

Legyen-e kötelező a cölibátus?

- Bízom abban, hogy ez a kérdés kikerül a tabutémák közül - a felvetés a ma születésnapját ünneplő Beer Miklós katolikus püspöktől származik.

Május folyamán bejárta az internet vallásos szegmenseit a Keresztény élet videója, amely a váci megyéspüspök egy napját mutatja be, vágott változatban. A közel 27 perces felvételben sok érdekesség szerepel (erős nyitásként a fürdőben indul a kalandos túra), ám valahogy nem kapta fel - legalábbis hangosan - a jelenleg 4500 megtekintésnél járó film egyetlen nézője sem a fejét arra a kijelentésre, amelyet vezetés közben tett a főpásztor.

beerm.jpg

A kérdező ugyanis egy alkalommal a papi nőtlenség témáját vetette fel. - Keressük az Úristen szándékát - felelte Miklós püspök, majd kérdő módban utalt rá, hogy szerinte nem kellene a kötelező cölibátushoz ragaszkodnia az egyháznak. A papi nőtlenség a püspök meglátása alapján a szerzetesség sajátja, nem feltétlenül a lelkipásztoroké.

A téma azért is érdekes, mert Ferenc pápa épp néhány napja tett megerősítő kijelentést a cölibátus intézményét illetően, noha Miklós püspök felvetése nem helyezkedik azzal szembe, csupán az alkalmazási körre vonatkozóan merül fel szerinte a dilemma.

A váci főpásztor magasra dobta saját magának a labdát, hiszen adódik a kérdés: ha most lenne fiatal, és saját javaslata mentén választhatna, megházasodna-e. Hogy mit felelt a püspök, kiderül a videóból (12:00 környékén hallható a vonatkozó beszélgetés, közben egy ideig elengedett kézzel vezet a püspök).

Ha pedig születésnap, legyen boldog: a SZEMlélek blog olvasóitól megannyi kedves üzenet jutott el hozzánk, amelyek közül néhányat nyilvánosan is továbbítunk a hetvenháromkodó Miklós püspöknek az alábbiakban:

"Szeretném megköszönni a püspök atyának, hogy következetesen és alázatosan az evangéliumra mutat, és mindenkit erre hív meg. Nekem ő a leghitelesebb főpásztor. Visszaadja a hitemet abban, hogy az Egyházban olykor minden látszat ellenére a Szentlélek munkálkodik."

"Kedves Püspök atya! Isten éltesse még nagyon sokáig közöttünk, váci egyházmegyés fiatalok, mentések között is! Találkozzunk Vecsésen! We ❤ V.E."

"Hajrá, Püspök úr, csak így tovább! Isten éltesse sokáig" (Laborczi Dóra, KötőSzó evangélikus blog)

"Örülök, hogy Miklós püspök által fiatalosabb lett az egyház."

"Püspökünk üstjében fő a legfinomabb Hozzá-valónk. Szívemből örülök, hogy ilyen jó séfünk van! Szeretettel köszöntöm az örökkévalóságra születésének alkalmából!"

süti beállítások módosítása