A dalai láma esete az imádsággal

A dalai láma esete az imádsággal

Ne kérjük Isten segítségét Párizsért, maguknak keresték a bajt – nagyjából így foglalható össze tömören Tenzin Gyatso, közismert nevén a dalai láma meglepő, nem könnyen megemészthető friss megnyilatkozása. Nem vagyok szakértője a buddhista vallásnak, lelkiségnek, ezért nem tudom átlátni, saját…

2015. november 18.
Liberális újságírók: nemcsak fizikai létezés van

Liberális újságírók: nemcsak fizikai létezés van

A TVShoeShine csapata gondolt egy merészet, és misére invitálta az Index és a 444 hírportálok egy-egy munkatársát. Ezt követően leültek beszélgetni, egy katolikus pap társaságában. Érdekes gondolatok kerültek terítékre. A szerkesztők megfogalmazásában két kortárs, nem hívő újságíró szemüvegén…

2015. november 18.
Nagypál Szabolcs: nem féltem a kereszténységet az iszlámtól

Nagypál Szabolcs: nem féltem a kereszténységet az iszlámtól

A vallásközi párbeszéd elméleti kutatóját és gyakorlóját arra kértem, teológiai szempontból világítsa meg a népvándorlás kapcsán az iszlám és a kereszténység kapcsolatát. Újszerű megközelítése esélyt adhat rá, hogy kilássunk a magunk által épített barikádok mögül, és arra használjuk hitünket, amire…

2015. november 10.
Tóth Klára: engedjük, hogy Isten nyílt szívekre találjon köztünk!

Tóth Klára: engedjük, hogy Isten nyílt szívekre találjon köztünk!

Vajon tartottak-e valaha akár a világban, akár hazánkban Ifjúsági Zsinatot? Nem tudok róla. A Váci Egyházmegye Ifjúsági Irodájának vezetőjével beszélgettem a különleges kezdeményezésről, a fiatalok és az egyház kapcsolatáról, illetve személyes küldetéséről. – Honnan származik a november 13-15.…

2015. november 05.
Miért kellenek nekünk egyáltalán családok?

Miért kellenek nekünk egyáltalán családok?

Az az érzésem, hogy a vatikáni Családszinódus kapcsán túl sokat beszélünk fákról, bokrokról, cserjékről, fűszálakról, talán még gazokról is, mindeközben bántóan kevés szó esik magáról az erdőről. Ezt az elbillent (közösségi) médiafigyelmet szeretném valamennyire ellensúlyozni a Varga család…

2015. november 04.
Nős klerikusok, nem pappótlékok – állandó diakónusok Magyarországon

Nős klerikusok, nem pappótlékok – állandó diakónusok Magyarországon

Fontos munkatársi köre az egyháznak, mégsem támogatja minden hazai püspök, nem volt egységes bevezetése, ma sincs országos rendszere. Ismerjük meg a peremen lévők szószólóit! Sok érdekes közösség létezik a magyar katolikus egyház környékén, amelyekről valamiért érthetetlenül keveset tud a…

2015. október 20.
A keresztény Európa mítosza

A keresztény Európa mítosza

Annak ellenére, hogy sokan aggódnak a „keresztény Európa” jövőjét illetően, azt javaslom, gondoljuk át, van-e reális félnivalónk. Úgy gondolom, több tényező miatt sincs okunk a pánikra. Kereszténynek lenni nem minden korban volt kimondottan divatos dolog. Egykor oroszlánok eleségeként végezték…

2015. október 13.
Szüless újra! - Városmisszió hívogat Felvidéken

Szüless újra! - Városmisszió hívogat Felvidéken

Október 11-18. között színes programok érik egymást Révkomáromban. A katolikus egyház rendezvénye Ferenc pápa apostoli áldásával zajlik. Himnusz is született az alkalomra; a szerzővel, Marosi Péterrel beszélgettem. Városmisszió – sokak számára ismerősen csenghet a kifejezés, hiszen például 2007-ben…

2015. október 11.
Perintfalvi Rita: ez a történet az emberségről szól

Perintfalvi Rita: ez a történet az emberségről szól

A katolikus teológusnő nevével akkor találkoztam először, amikor a Keleti pályaudvaron kettévált előtte a népvándorlók tengere. Később szókimondóan vallott egy lapnak a katolikus egyházi vezetés laikusok véleményével szembeni érdektelenségéről, így bőven akadt miről beszélgetnünk.– Hamar…

2015. október 06.
Na, végre - a menekültekkel kapcsolatos püspöki megszólalás visszhangjai

Na, végre - a menekültekkel kapcsolatos püspöki megszólalás visszhangjai

Székely János püspök talán az első a hazai katolikus főpásztorok közül, aki rendszerezetten összefoglalta az egyház álláspontját a menekültáradattal kapcsolatban. Hogy mennyire és milyen sokan vártak már egy ilyen megszólalást, hűen tükrözi mind a kimagasló olvasottság (2 napon belül 7000…

2015. október 06.
Mit adjon az egyház a családoknak? Például családos papokat.

Mit adjon az egyház a családoknak? Például családos papokat.

A vatikáni Családszinódus kapcsán katolikus férjeket és feleségeket kérdeztem arról, hogy mit ad nekik az egyház, és mit adhatna. Két aktuális kérdéssel is kiegészítettem a listát, így még színesebb lett az összkép.Az alábbiakban idézőjelben szerepelnek a SzemLélek blognak küldött válaszok fontosabb…

2015. október 04.
Székely János püspök: a bevándorlási hullám keresztény szemmel

Székely János püspök: a bevándorlási hullám keresztény szemmel

Levelet küldött az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke - egyben az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora és a Szent Adalbert Központ vezetője - a SzemLélek blognak, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlök. A krízishelyzet A Közel Keleten és Észak-Afrikában az utóbbi…

2015. október 02.
süti beállítások módosítása