Még el sem telt az év fele, máris annyit szapultuk a szabadságot zászlajára tűzött népet, hogy ideje pozitívan is megnyilatkozni róluk. Sokkal könnyebb így tenni, mint gondolnánk!
Futótűzként járta be a hazai médiafelületeket Szent II. János Pál pápa szobrának esete. A nem teljesen elfogulatlan, bátran ítélkezős értelmezés szerint „ezek a franciák” ismét bebizonyítják a lépéssel, mennyire vallásellenesek. Vajon tudják-e, akik ilyen információkat osztanak meg az alaphírhez kapcsolódóan, mekkora butaságot terjesztenek? A valóság ugyanis ezzel szemben az, hogy az adott bíróság eléggé nyilvánvalóan jól időzített döntése ellen még Ploërmel polgármestere is tiltakozik, s minden erejével próbálja elérni az önkormányzat és a lakosság, hogy ne kelljen eltávolítani a szobrot. Jelenleg ott tart az ügy, hogy egy francia állampolgár szívesen megvásárolná azt a földterületet, amin a szobor áll, így már nem lehet közterületként értelmezni a helyet. Vagyis – talán – maradhat a szobor ott, ahol van. Egy biztos: „ezek a franciák” sokat fáradoznak azért, hogy továbbra is a helyén álljon a szent pápa szobra.
Franciák tiltakoznak a szobor eltávolítása ellen a II. János Pál téren
De miért is hozott ilyen ítéletet az a bizonyos francia bíróság? Az indoklás akár jogos is lehet, eleve nem a pápa alakja, hanem a szobor tetején magasodó kereszt zavarja szerintük az állam és vallás különválasztásának törvényileg szabályozott rendjét. Egyből felmerült, hogy akár le is szedhetnék a keresztet, de ebbe – az alkotás bármilyen módosításába – a szobor készítője nem egyezett bele. A művet egyébként oroszok adományozták a településnek, amint az amerikai Szabadság szobor is a franciák ajándéka volt az új hazának. Mennyi szép gesztus bújik meg egy egyszerű történet árnyékában! A 2006 óta a helyén álló szobrot többször támadták már a mostani pert indító "szabadgondolkodók" - a korábbi elutasítások után a mostani döntésben talán szerepet játszhatott, hogy a pápa elutasította egy francia homoszexuális személy vatikáni nagyköveti kinevezését. Rossz akaratú emberek minden országban élnek, de ebben az egyetlen esetben is sokkal több a világnézetétől függetlenül jószándékú személy. Vajon észrevesszük-e őket, róluk miért nem szólnak a hírek? Íme, egy petíció, amelyben "ezek a franciák" azt írják: a régió lakosságának nagyon sokat jelent a katolikus hit és a pápa személye egyaránt, a mai napig szívükben őrzik a lengyel egyházfő 1996-os helyszíni látogatása emlékét. Világok harca ez, de nem franciák kontra más nemzetek, hanem vallástévelyedettek és normális gondolkodók között zajlik a küzdelem.
El sem csitultak az első hullámok a pápa szobrának ügyében, amikor megjelent egy újabb botránytéma: a felháborodáshoz mellékelt képen egy munkagép látható, amint épp lebontja Saint-Jacques d'Abbeville templomát. A „liberális demokrácia keresztényellenes terrorja” helyett viszont itt arról van szó, hogy egy hatalmas vihar akkora pusztítást végzett az épületen, aminek nyomán az életveszélyessé vált. Mivel az önkormányzatnak nem volt pénze a felújításra, ezért döntöttek az életek megóvása érdekében a lebontás mellett. Felmerül a kérdés: nem az egyház dolga lett volna a felújítás? Jogilag nem, mivel az 1903 előtt épült francia templomok állami tulajdonban vannak (nem önszántukból adták oda azokat az egyházak). Csakhogy pár évtizeddel később visszakaphatták volna az egyházak az épületeket, de egyes híradások szerint nem éltek a lehetőséggel. Jelenleg tehát minden francia állampolgárt terheli a templomok karbantartásának, akár horribilis összeget felemésztő újjáépítésének költsége, amelynek nagyságrendjéről ódákat tudnának zengeni a hazai egyházi vezetők. Nyilván ennél az egyszerű levezetésnél árnyaltabb a döntés háttere, de ha nem volt akarat, erőforrás egyházi részről a templom felújítására, akkor minimum félrevezető, álságos az említett heccelés. Ha gondatlanságból hívek haltak volna meg az életveszélyes épületben, akkor most az lenne a baj. Ahelyett, hogy vélhetően politikai haszonszerzés vágyával kampányolunk a pápa szobrának hazai befogadása mellett, inkább dobja össze egy katedrális árát mindaz, akinek fáj a döntés! Meggyőződésem, hogy ebben az esetben a franciák szívesen újraépítik azt a templomot, semmi kifogásuk nem lesz ellene.
A Charlie Hebdo lap szerkesztőségét ért támadás ügyében ugyancsak sok bőrt lehúztunk sokan a vallásgyalázókról, illik azonban ott is észrevennünk a pozitív fejleményeket. Ehhez elég ide kattintani. Merci, Heti Válasz!
Az aktualitások mellett felidézhetjük bátran, melyik országból indult útjára a Bizalom Zarándokútja – jó alkalom erre, hogy szinte napra pontosan egy évszázada született a Taizéi Közösség alapítója. Jöhet még ennél is több jó ebből a szabados országból, s most nem csupán Lourdes csodájára, vagy a világ lelkét csendben az égig emelő karthauzi szerzetesrend központjára gondolok, hanem például az Emmanuel és Chemin Neuf közösségekre, vagy a Jean Vanier nevéhez fűződő Bárka közösségre, amelyek hatalmas mértékben hozzájárulnak az egyház megújulásához, hivatásának mélyebb megéléséhez. Hosszan lehetne még sorolni a további ragyogó példákat.
Óvatosabban kritizáljuk tehát a franciákat! Sokban különbözik kultúrájuk, gondolkodásuk a miénktől (ez fordítva is igaz), de ettől még számos nagyszerű, tiszta lelkű ember él közöttük. Fájhat Trianon, zavarhat a számunkra túlzott liberalizmus, de attól senkinek nem lesz jobb, ha folyton egymásba rugdosunk. Inkább hallgassunk időnként francia keresztény könnyűzenét, amely felüdülésként hathat azon füleknek, amelyek tulajdonosainak a Hillsong környékén kezdődik, s ott rögtön véget is ér ez a műfaj!
A Taizéi Közösség tagjai idén hármas jubileumuk kapcsán különösen nagy szeretettel várnak mindenkit a franciaországi lelki erőműben. Érdemes az év bármely részében, de különösen a közelgő nyár során kilátogatni hozzájuk, megtapasztalni a szabadságban rejlő értékeket. Akkor talán egy kicsit átértékeljük magunkban azt a nagy franciaellenességet.
A bejegyzés vezértémáját szolgáltató szobor alján Krisztus mondása szerepel: ne féljetek! Ezt Szent II. János Pál pápa gyakran idézte, mintegy jelszava is lett, ám gyakran társított hozzá valamilyen kísérő üzenetet. Életműve alapján az ide illő kiegészítés ez lehetne: ne féljetek kitárni a kapukat! A francia nemzet felé is…
A fejleményekről gazdag cikket közölt a Magyar Kurír, ide kattintva olvasható a cikkük.
Gégény István
