Újabb katolikus álbotrányt kavart, hogy idén is „bolondmisét“ tartottak Németországban. Egyesek szerint meggyalázták a szentmisét, sőt, egyházszakadás állt be. Pedig csak ismerni kellene a középkorból származó alemanni népi hagyományokat.

Némileg ellentmondásos, hogy épp a tradíciót túlértékelő körökben kezdtek köpenyt szaggatni egy olyan mise láttán, amely tele van hagyománytisztelettel. Valljuk be: magyar szemnek kellő tájékozottság hiányában igenis megbotránkoztató lehet a farsangot lezáró, a böjt előtti utolsó vigasságnak számító "Närrische Messe", amit akár bolondmisének is fordíthatunk. Karneváli tánc a szentélyben, tréfálkozó diakónus prédikációja, sőt, ifjú lánynak beöltözött pap. Botrány, nem? Ám azért, mert meglepődünk, megütközünk valamin, még nem kell feltétlenül értetlenül ítélkezésbe fognunk. Akár meg is próbálhatjuk megérteni, mi zajlott ott, miért művelnek ilyesmit évről-évre visszatérően a helyi keresztények – katolikusok is, de nem csupán ők. Ahogy az sem mindenkinek magától értetődő, miért kezd bohóckodásba, bábozásba, elváltozott hangon akár rikácsolásba is egy pap egy gyerekeknek tartott misén. Pedig ilyesmivel Magyarországon is találkozhatunk.

Nincsen karnevál egyház nélkül az alemanni hagyományokban. Alemanninak nevezik a Rajna-Majna-Neckar folyók által határolt kulturális területet, melynek a reformáció előtti egyházi központja Strassburg volt. A nálunk Húshagyó keddnek nevezett népi hagyományt ott Fastnacht-nak, a böjt előtti éjszakának nevezik. Mielőtt elindul Nagyböjt szigorú időszaka, még egy utolsó nagy ünnepséget tartanak. A karneváli forgatag minden eleme megtalálható ilyenkor a pünkösdi királytól és udvartartásától a legkülönbözőbb maszkokon, zenészeken át a mutatványosokig. A bolondok játszák a főszerepet, akik "mindig igazat mondanak", s nem félik se Istent, se embert. A szent és a profán időszakot elválasztó éjszakán ér el tetőfokára az ünneplés.

Az egyház pasztorális bölcsessége nagyon is értette a népi hagyományokat, mindig épített is rájuk. A II. Vatikáni Zsinat is számtalanszor hangsúlyozza ezek értékét, s nem beszél róluk elítélő módon. Amit bolondmiseként botrányosnak tarthatunk, azt a bolondok miséjeként összekapcsolhatjuk azzal a mély keresztény hittel, hogy a bolondok is megtérnek, s dacára minden egyértelmű jelnek, mégis ismerik és imádják az Istent. Arról pedig, hogy az ünneplő liturgikus közösség számára ne legyen kétséges, hogy itt liturgia zajlik, átgondolt előkészítéssel kell gondoskodni. Ezt helyben bizonnyal meg is tették, a jelenlévők arcán a megbotránkozás legcsekélyebb jele sem látszik. Az örömé annál inkább.

Nem árt tehát, ha tudjuk: az alemannok földjén a Hamvazószerda előtti vasárnapo(ko)n szinte minden katolikus templomban úgy ünneplik a szentmisét, hogy abban helyet kapnak a farsangi elemek és eszközök, s az áhítat házában Istent dicséri a humor és a nevetés.

Megbolondulás helyett tájékozódásra, megismerésre, más kultúrák, hagyományok megértésére hívjuk olvasóinkat.

(Képek forrása: domradio.de, swr.de)