Útban volt egy egykori német templom, lebontották
SZEMlélek 2018. január 10.

Útban volt egy egykori német templom, lebontották

Háborgó reakciók kíséretében osztják egyre többen idehaza a hírt, ami egy szép templomépület lerombolásáról szól. Az összkép ezúttal is árnyaltabb, mint elsőre sokan gondolnák.

immerath.jpg

Teljesen érthetőek a szomorú kommentárok, amelyek egy németországi egykori templomépület lerombolásának képekkel kísért hírét övezik. Fájó látni egy egykor imádságnak, lelki elmélyülésnek otthont adó szakrális építmény emberek általi elpusztítását.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy mostantól minden templomot lerombolnának a németek, itt a vég, annyi a kereszténységnek Európában. Dehogy. Nem a kéttornyú épület, hanem az egész Immerath nevű település kihalt volt évek óta, miután több kilométerrel odébb költöztették a lakókat. Az ok gazdasági jellegű: értékes nyersanyagok találhatók a falu alatt, s emiatt egy döntés értelmében Neu-Immerath néven az egész települést odébb költöztették.

Tehát nem csupán az egykori templomot, hanem a teljes települést elbontották, a családi házakért, közösségi terekért mégsem indult nemzetközi tüntetés. Az épületben 2013 óta nem mutattak be szentmisét, így nem egy működő templom lebontásáról van szó.

Az érintett plébános szerint az elmúlt években lecsitultak az ott élők érzelmei, s úgy látja, a volt templomépület elbontása inkább a külföldieket érdekli. Az aktivisták tiltakozása kapcsán ugyanakkor pozitívumnak nevezte, hogy "még egyszer szerepet kaphatott" a templom – olvasható a Die Zeit cikkében.

A település "áthelyezésének" okáról pedig a valasz.hu cikkében olvasható bővebb háttérinformáció. Az összeállítás alapján az ilyen lépések (nem az első és utolsó) Németország atommentességének feltételei.

– Így néz ki a gyakorlatban a zöld gondolat sötétebb oldala – fogalmaz a szerző. Ami azért igazán érdekes adalék a történethez, mert az egykori templom elbontása ellen épp a Greenpeace aktivistái tiltakoztak a helyszínen a leghevesebben.

(Képösszeállítás: spiegel.de)

süti beállítások módosítása