"A sötétségben nem kardozni kell, hanem gyertyát gyújtani"
SZEMlélek 2017. október 11.

"A sötétségben nem kardozni kell, hanem gyertyát gyújtani"

A bevándorlásról, a menekültkérdésről beszélgetni ma már szinte közhelynek számít. Ám nem akkor, ha egy püspök, egy lelkésznő és egy főrabbi osztja meg gondolatait. 

A Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) ültette egy asztalhoz Beer Miklós váci püspököt, Bolba Márta evangélikus lelkészt és Darvas István főrabbit.

bie5693-800x533.jpg

Már az Ószövetség is a "jövevények" befogadására, szeretetére szólít fel, ám - Darvas István főrabbi kiemelte, hogy - abban nem nyújt iránymutatást, hogy mi a teendő, ha tömegével érkeznek. Bolba Márta lelkész szerint ezt a feladatot a szakértőkre, menekültügyi szociális munkásokra kellene bízni.

A kerítés kérdése megosztotta a beszélgetőpartnereket.

- Aki be akar jönni, az nézzen a szemünkbe - mondta Beer Miklós püspök, aki szerint a határzár célja, hogy a tömeg az ablak helyett az ajtón jöjjön be, bár ő maga sem örül kerítés építésének. Az evangélikus lelkésznő egyértelműen kerítésellenes, míg a főrabbi a határok védelmét elengedhetetlennek tartja, ugyanakkor a beengedés pontos szabályozását hiányolja.

A muszlim vallásról és emberekről is szó esett. Beer szerint igen keveset és felszínes ismereteink vannak az iszlámról.

Ugyanúgy lehet ránk, keresztényekre is mondani, hogy terroristák vagyunk, mint a muszlimokra, ne legyünk annyira büszkék magunkra, inkább nézzünk végig a történelmünkön - szögezte le a váci püspök, aki attól tart, hogy már nincs határa a félelemnek, mindenki mindenkitől és mindentől fél. Darvas szerint felül kell írnunk azt a mondást, hogy jobb félni, mint megijedni, mert nem szabad, hogy félelemben éljünk.

A beszélgetésről készült beszámoló a hvg.hu oldalán olvasható.

(fotó: Bielik István, 24.hu)

 

süti beállítások módosítása