Ikotity István: Politikai küldetése is van a keresztényeknek
Gégény István 2017. június 16.

Ikotity István: Politikai küldetése is van a keresztényeknek

Az LMP (Lehet más a politika) országgyűlési képviselője korábban egy civil szervezetet vezetett: a Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete elnöke volt. Bőven akadt kérdésünk, ő pedig szívesen válaszolt a SZEMléleknek.

iko1.jpg

– Miért lettél politikus?
– Nem hiszek a véletlenekben. Az életem során több olyan fordulat, esemény történt, ami kapcsán úgy érzem, hogy az valamiféle útmutatás volt. Ahogy a politika felé sodródtam, majd politikus lettem, szerintem az sem a véletlen műve. Nagyon sok területen kipróbáltam magam: 13 éves koromban alapítottuk Baján az első környezetvédelmi egyesületet, korán nyitottam a társadalmi részvétel felé, rendszeresen kaptam iskolai kitüntetéseket a közösségért végzett munkáért. Tizenegynéhány évnyi szervezeti vezetés után megéreztem a civilség határait. 2006-ban, amikor a Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesületének az elnöke voltam, „Környezetvédelem avagy a teremtés megóvása” címen nyári fesztivált szerveztünk Nagykovácsiban. Az előadók, akiket meghívtunk, keresztények voltak, akik ténykednek a környezetvédelem területén, de rájöttem, hogy ezek a szakemberek szinte mind közel álltak az Élőlánc nevű ökopolitikai mozgalomhoz. Annyira megtetszett a tevékenységük, hogy elgondolkodtam a csatlakozáson, de mivel több egyesületnek is a vezetője voltam, akkor úgy döntöttem, hogy nem szállok be a politikába. 2009-ben érett meg bennem a politikai hivatás, ám addigra a Élőlánc már nem működött. Akkor indult be az LMP, amire kezdetben némi gyanakvással tekintettem, azonban jobban megismerve őket végül csatlakoztam.

Azért lettem politikus, mert úgy érzem, hogy a keresztényi küldetés, az embertársak iránti szeretet nem csupán érzelem, hanem gyakorlati tevékenység. Az a célom politikusként is, hogy ezt a világot, amibe belehelyezett bennünket a jó Isten, megőrizzük, szebbé tegyük.

Sajnos látható, hogy ezt a célt valahogy elfelejtik az emberek. Egyre koszosabb, egyre rendezetlenebb bolygón élünk, egyre több káosszal borítjuk fel a természet rendjét.

– Aktuális hívószavak a közbeszédben a civil, álcivil kifejezések. Mit jelentenek ezek valójában?
– A civil szó sokféle jelentéstartalommal bír. Jelentheti a civil lakosságot a katonasággal szemben, ahogy egyházi értelemben is szoktunk civilekről beszélni. Nem nagyon tudjuk viszont hová tenni az NGO fogalmat, ami „nem kormányzati szervezetet” jelent: ez az olyan egyesületek, alapítványok és hasonló nem profitorientált szervezetek gyűjtőneve, akik valamilyen közéleti tevékenységet folytatnak. Lehet ez egy hímzőkör, sportegyesület – nagyon sok társadalmi szerepet képesek a civilek képviselni. Amikor civilekről van szó, én társadalmi, alulról jövő önszerveződéseket értek alatta. Ha néhány ember talál valami közös célt, mondjuk, együtt szeretnének sportolni, vagy énekelni tanulni, néphagyományokat őrizni, madarakat védeni, akkor ők összefognak és együtt gyakorolják ezt a tevékenységet. Az bizony nem szerencsés, ha a civilek a pártpolitikába belefolynak, de politizálni, közéleti tevékenységet folytatni egy demokráciában mindenkinek szíve joga, sőt, szerintem feladata és küldetése is minden keresztény embernek. Részt venni a közösség életében: ez maga a közélet. Ha Oroszországban bárki, akár egy civil szervezet politikai véleményt nyilvánít, például azt mondja, hogy ez a törvény mondjuk túl szigorú, akkor abban a pillanatban az ottani ügynöktörvény alapján ezt a szervezetet teljesen ellehetetlenítik. Ez rossz. Az orosz felfogásba beleillik, de a magyar társadalomban másfajta megközelítés lenne helyénvaló, igenis értéknek kell az ilyesmit tekinteni. Miért ne foglalhatnának állást közéleti témákban az emberek? Az más dolog, amikor valaki pártpolitikai tevékenységet végez civil szervezetként: óriásplakátokon politikai üzeneteket hirdet, békemeneteket szervez... Az ilyen típusú politikai tevékenységet végző, magát civilnek láttatni akaró szerveződés álcivil szervezet, hiszen egy politikai párt támogatására jön létre. Szerintem ez ugyanúgy nem szerencsés, mint az, amikor az aktuális kormányzat beleszól a civil szervezetek életébe.

– Te egy párt politikusa vagy, ám – talán egyeseknek meglepetés okozva – keresztényként nem a KDNP-ben, nem is a FIDESZ-ben politizálsz, hanem abban az LMP-ben, amiről sokan úgy tartják, az egykori SZDSZ utódpártja. Ha már nagypolitika, miért ehhez a párthoz tartozol, és miért nem a kormánypártcsaládhoz?
– Szervezetfejlesztőként korábban gyakran részt vettem a mostani kormánypártok rendezvényein, és a legkevésbé sem nyerték el a tetszésemet. Markánsan kiérződött számomra, hogy ezek a formációk a hatalom megszerzéséért és megtartásáért ténykednek. Az egyház társadalmi tanítása alapján eleve nem tartom szerencsésnek, ha egy politikai szervezet a nevében a keresztény szót használja. Mégis úgy alakult, hogy hazánkban történelmi alapon a KDNP név megmaradt. Ez azért nem jó, mert ha rossz hírbe kerül valaki – ami a politika világában előfordul –, akkor az illető az egész kereszténységre szégyent hoz. Ráadásul a jelenlegi KDNP sokkal határozottabban kiállhatna az alapértékei mellett, ezt elég gyakran elmondom a parlamentben is. Például a kereszténydemokrácia alapelveinek, így például a szubszidiaritásnak mondanak ellent, akik központosítják az oktatást. Barankovics István, az egyik legjelentősebb magyar kereszténydemokrata személyiség annak idején élesen tiltakozott a kommunisták központosítása ellen. Ugyanezt a központosítást most a KDNP aktív részvételével hajtja végre a kormányzat. A szolidaritás a kereszténydemokrácia másik alapelve. Hát hol van ebből a pártból a szolidaritás, amikor egyre növekszik a szegények száma, ahogy egyre növekszik a gazdagoké is? De említhetnénk a perszonális, emberarcú megközelítést is: hogy lehet egy keresztény lelkész a vezetője az Emberi Erőforrások Minisztériumának, ami már a nevében is erőforrásnak tekinti az embert? Ilyen elvi és számos gyakorlati okból egyszerűen nem tartottam hitelesnek azt a fajta kereszténységet, amit ezek a pártok képviselnek.

– És akkor miért az LMP?
– Az emberek szeretnek skatulyázni, betenni mindent egy dobozba, arra pedig a lehető legrövidebb szót ráírni, ez pedig az ellenségképek kialakítását is elősegíti. Az LMP akkor jelent meg a nagypolitikában, amikor alulmaradt az SZDSZ – ez egy európai parlamenti választás volt 2009-ban. Az SZDSZ kevesebbet kapott, mint az LMP, ezért sokan azt mondták, hogy a régi SZDSZ-esek biztos ide szavaztak. Ez talán részben igaz is, de a helyzet kapóra jött a politikai megmondó embereknek, hogy lám, itt az új SZDSZ. Ha most eltűnne egy párt, közben megjelenne egy új, legegyszerűbben azt mondhatnánk, ők az eltűnők utódai. De valóban megállná a helyét egy ilyen kijelentés? Ugyanazokat az elveket vallja? Nem. Ugyanazok az emberek vannak benne? Nem. Ugyanazok finanszírozzák? Nem. Jó lenne egyébként, ha finanszíroznák, mert akkor nem itt tartanánk... Nincs semmiféle összefüggés, sőt, az a helyzet, hogy több egykori FIDESZ-tag volt az LMP-ben, mint SZDSZ-es. De amint említettem, én is gyanakodtam. Az ökopolitika révén bukkantam az LMP-re, majd néhány személyes beszélgetés alapján meggyőződtem, hogy a híresztelések nem valósak. Egy személyes történet igazán megerősített. A bács-kiskun megyei szervezet alakuló ülésére elmentem 2009 nyár elején, ahol közfelkiáltással megválasztottak az elnökségbe, de abban a csapatban akkor még senki sem volt a párt tagja. Onnantól kezdve Vágó Gábor időnként felhívott, hogy ha már megválasztottak helyi elnökségi tagnak, miért nem lépek be a pártba. Nagyon rossz hangzású dolog volt a családunkban egy párt tagjának lenni, ezért ódzkodtam egy darabig. Elmentem viszont egy augusztus végi találkozóra a Balatonhoz, ahol hosszasan, roppant fárasztó szellem munkával szervezeti koncepciót alkottunk, stratégiáról beszéltünk. Este, amikor mindenki felállt az asztaltól, átmentünk a kantinba. Arra számítottam, hogy elkezdődik majd az ivászat, a fúrás-faragás, ahogy az ifjúsági pártszervezeteknél lenni szokott: az ott nem lévő emberek lejáratása, a hatalomért dúló harc. Teljesen megdöbbentem, amikor az egyik asztalnál azon versenyeztek, hogy ki írja majd fel hamarabb a magyar királyokat sorrendben, a másik csapat Afrika fővárosait igyekezett felsorolni.

Úgy éreztem magam, mintha az egész országból összegyűjtötték volna az osztályelső diákokat. Roppant okos, nagyon kreatív, lendületes és tenni akaró csapat volt. A versenyek után népdalokat énekeltünk. Nehezen tudnék ettől nemzetibb társaságot elképzelni. Ez megtapasztalva döntöttem el: ha ennyi elszánt ember van itt, aki akar csinálni valamit, akkor érdemes belevágni.

– Előkerült egy kifejezés, ami markánsan azonosítja, egyben külön is választja az LMP-t a többi politikai erőtől, ez pedig az ökopolitika. Már a politika szót sem igazán értjük, de az öko-ról sokaknak biztosan a fákat, állatokat, ligeteket védő aktivisták jutnak eszébe. Nyilván ettől színesebb, differenciáltabb jelentéssel bír az ökopolitika.
– Olyan világban élünk, amelynek gondolkodása szögesen ellentétes mind az ókori, mind a középkori világnézettel. Az akkori gondolkodók a világot három nagy halmazban képzelték el: társadalom, környezet és gazdaság. A gazdaság évszázadokon, évezredeken keresztül a szükségletek kielégítésének eszköze volt. Ha szükségem van ruhára, előállítom, ha szükségem van ennivalóra, megtermelem, ha közlekedési eszköz kell, összeszerelem a lovaskocsit. Mindez a 18. században a feje tetejére állt. Előtte az ember volt a cél, akit a gazdaság kiszolgált, ám fokozatosan visszaszorult az ember, és a gazdaság lett az első. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elnevezés például azt üzeni, hogy létezik egy nagy gépezet, egy gazdasági szerkezet, ami termel, előállít, az emberek pedig ennek a fogaskerekei. Az ember szolgája lett az általa előállított agyagdémonnak, a gazdaságnak.

– Hogy jön ehhez a környezet?
– A gazdaság szempontjából a környezet is erőforrás. Vagy felhasználom valamire, vagy oda dobálom a szemetet. A gazdaság úgy tekint a környezetre, mint egy feltételrendszerre, amiből korlátok nélkül kiveszi, amire szüksége van, és visszadobja ugyanoda a szemetet, amire már nincs szüksége. Az ember, különösen a keresztény ember viszont úgy tekint a környezetre, mint arra a kertre, amit Isten adott neki, és az a feladata, hogy művelje, megőrizze. Az ökológiai politika tulajdonképpen az emberről szól: az emberi életlehetőségek gazdagítása a célja. Teljesebb, emberibb életet tudjunk élni – ez az ökológiai gondolkodás hitvallása. Az ember van a központban, nem a mókusok, a fák, vagy a madarak. Az ökopolitika arra hív, hogy az ember ne kihasználja a környezetet, hanem jó gazdaként vigyázzon rá, védje, óvja, a sokféleségét igyekezzen megőrizni.

iko2.jpg

– A kormány igenis elkötelezte magát a keresztény értékek mellett: Nagypéntek munkaszüneti nap lett, létrejött az üldözött keresztényeket megsegítő helyettes államtitkárság. Az üzenetek, szimbolikus lépések szintjén mintha egyfajta pozitív diszkriminációt élveznének a keresztények másokkal szemben. Neked is így tűnik?
– Én is így látom, de egyáltalán nem tetszik ez. A politika olyan, mint egy inga. Kilendül az egyik irányba, aztán a másik irányba, aztán visszalendül. Korábbi kormányok nagyon cudarul, szűkmarkúan bántak a keresztényekkel, ezt pontosan tudom, hiszen keresztény civil szervezetek vezetője voltam. Az inga most átcsapott a másik irányba: olyan pozitív diszkriminációban részesítik ezeket a szervezeteket, akár egyházakat, amely szerintem nem egészséges. Sőt, gyakran azt érzem, hogy az egyházakat eszközként használja a politika. Félek tőle, hogy ez az inga vissza fog lendülni. Hogyan fogják majd az egyre növekvő számú keresztény iskolákat egy másik kormányzat alatt fenntartani, amikor esetleg nem fog az állam ilyen kedvező feltételeket biztosítani nekik? Ezt a diszkriminációt nem nézem jó szemmel, tiltakozom ellene. Ugyanolyan megítélés alá kellene esnie a keresztényeknek, mint bárkinek. Nem szabad kivételezni, mindenkivel szemben korrekten kell eljárni.

– Lehet-e egyáltalán keresztényként hitelesen pártpolitizálni? Általános vélemény, tapasztalat, hogy aki jót akar magának, az távol tartja magát a nagypolitikától. Vita, veszekedés, a másik torkának esés. Nyilván valamiképp lehet lelki életet élni pártpolitikusként, de hogyan oldható ez meg a gyakorlatban?
– A nagypolitikának vannak olyan velejárói, játékszabályai, amik egy keresztény ember, de akár egy ép lelkiismerettel rendelkező ember számára is nagy kihívást jelentenek. Sokszor olyan döntéseket kell meghozni, amelyekből valakinek kára származik. Ez egy demokratikus társadalomban sajnos elkerülhetetlen. Nincs olyan döntés, ami mindenkinek jó. Ezeket a döntéseket fel kell vállalni, és ez bizony nem mindig a legegyszerűbb. A Kárpát-medence olvasztótégely helyzete okán azt a magyarság megtanulta, hogy az embernek csak baja, hátránya származik abból, ha a közösség javára tevékenykedik. Márpedig nekünk, keresztényeknek a közösség javára kell tevékenykednünk, ez a feladatunk. A többi emberért kell dolgoznunk Nem volt olyan emberöltő az elmúlt évezredben, hogy ne lett volna valamilyen külső vagy belső konfliktusunk: tatárjárás, törökök, Habsburgok, háborúk... Vagy jött a fekete autó azért, aki kiállt a társaiért, kiállt a közös jogokért, szolidaritást vállalt. Gyakran érezzük emiatt, hogy az a legjobb, ha szépen hallgatunk, belelapulunk a fűbe, és kivárjuk, hogy mi lesz. Mindig volt valahogy, ezután is lesz. A felelősségvállalás, ami az ökológiai politika egyik kulcsszava, a kereszténység alapelve is.

A kereszténységet és a politizálást egyébként úgy a legkönnyebb összeegyeztetni, ha nem akarjuk különválasztani a kettőt. Keresztény ember vagyok és egy párt politikusa. Úgy igyekszem politizálni, hogy ne beszéljek a hitemről, hanem megkérdezzenek róla. Ahogy most te is teszed. Vagy csak egyszerűen azt mondják az emberek: nézd, ő egy hiteles, korrekt politikus. Ami esetemben – ha tényleg így gondolja valaki – abból fakad, hogy keresztényként igyekszem élni az életemet, politikusként is, férjként, háromgyermekes családapaként, barátként is.

– 2017 közepén vagyunk. Nagyon közel van 2018. Javában zajlik az előkampány, s ehhez képest a hivatalos kampányidőszak aligha lesz visszafogottabb. Szerinted mi vár ránk, s tudsz-e muníciót adni az olvasóknak, hogy miként álljunk hozzá azokhoz az üzenetekhez, amelyek egyre intenzívebben áramlanak felénk?
– Politikus vagyok, nem meteorológus, így nem vállalkozom az időjós szerepére. Azt viszont látom, egyre többen látjuk, hogy a kormány ellenségképet keres, gyárt, próbál az agyakba belemasszírozni. Ellenség a menekült, a bevándorló, Brüsszel, nem olyan rég ellenség volt a bankszektor, vagy azok a multinacionális cégek, amiket egyébként jobban támogat a mostani kormány, mint bármelyik elődje. Ellenség a „romkocsmák mélyén magában merengő kockásinges értelmiségi”, a norvégok, most épp a civileken a sor. Tehát mindig ellenségképet keres a kormány, ezzel tartja fenn a hatalmát. Sorozatos karaktergyilkosságok zajlanak. Úgy gondolom, továbbra is ez várható. Egyre erősebb a média-kormányzás, egyre jobban háttérbe szorul a valódi országirányítás. Azért is nehéz előre látni, hogy pontosan mi fog történni, mert olyan világpolitikai folyamatok zajlanak, amik korábban egyáltalán nem voltak láthatóak. Elitellenesség, rendszerellenesség jelent meg az Egyesült Királyságban, az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban is, és hosszan sorolhatnánk akár személyekhez kötve is ezeket a jelenségeket. Az emberek szemlátomást érzik, hogy egyre több az eszkimó, egyre kevesebb a fóka, egyre fogy a levegőnk, egyre több probléma vesz körül bennünket, ugyanakkor létezik egy káros status quo a világban, egy politikai egyezség arról, hogy ez a rendszer maradjon így. Egy sajátos álbéke jegyében lesz egyre gazdagabb a gazdag, egyre szegényebb a szegény, egyre növekednek a társadalmi különbségek. Ez a rendszer nyilvánvalóan szét fogja feszíteni saját kereteit, ez így nem fog működni. Az amerikai elnök személye erre a legjobb példa, aki elitellenesnek állította be magát, s így nyert választást, multimilliárdosként. Félő, hogy ezek a feszültségek markánsabban fognak megjelenni a magyar társadalomban is.

– Van-e esély pozitív változás előidézésre?
– Jakab levelét tudom idézni: imádkozzunk bölcsességért. Fontos, hogy el tudjuk fogadni azt, amit nem tudunk megváltoztatni, és legyen erőnk, hogy megváltoztassuk, amit meg tudunk változtatni, valamint meg tudjuk különböztetni ezt a kettőt egymástól. Ezzel kapcsolatban zárszóként Assisi Szent Ferenc imáját ajánlom az olvasóknak.

(Beszélgetőtárs: Gégény István)

Assisi Szent Ferenc: Uram, adj türelmet

Uram, adj türelmet,
hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni!
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
amit lehet, és adj bölcsességet,
hogy a kettő között különbséget tudjak tenni!
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik!
Ó, Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak,
hanem, hogy én megvigasztaljak,
nem arra, hogy szeressenek,
hanem arra, hogy szeressek!
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.

süti beállítások módosítása