Aki tegnap a KDNP-ből való kilépésemről értesült, és csodálkozott, hogy honnan kellett volna ismernie, ne keressen emlékezetében: nem vagyok ismert.

A 15 perc hírnév oka a kilépésem egybeesése a CEU-s botránnyal - a két dolog nem független egymástól -, de legnagyobb reményem szerint írásom szellemisége is. Az, hogy az Index címlapjára került, miszerint "Lukácsi Katalin kilépett a KDNP-ből", számomra is megdöbbentő. Az ATV-n a hírekben is bemondták, megírta a Valasz.hu, a 444... Mindebből azonban nem lett volna hír, ha kilépésem mellé nem illesztek egy hosszas önvallomást, amely egyes újságírók szerint érdemesnek találtatott a megosztásra.

Az ismertség főleg a pártpolitika révén inkább átok, mint áldás. Sajnos manapság Magyarországon egyáltalán nem következmények nélküli, ha valaki felvállalja kormánykritikus véleményét, még akkor is, ha azt a tisztelet jegyében teszi. Ez nagyon szomorú.

A nehézségek ellenére - és azokkal együtt - én mégis hálás vagyok. Szeretem Magyarországot, és azt akarom, hogy ez az ország ne a pártok országa legyen. Várszegi Asztrik főapát mesélte nekem, visszaemlékezve Antall József néhai miniszterelnök szavaira, hogy ő az egyházi közösségek és a civil szerveződések indulását bátorította, hogy ez az ország ne a pártok országa legyen. Hogy írásom révén egy pillanatra az egymás iránti tisztelet és a felelős cselekvés gondolata rivaldafénybe került, több, mint amit kívánhatnék.

Posztomban, ami bejárta a sajtót, leírtam, hogy rövid 30 évem ellenére eléggé színes a pártpolitikai múltam, a "színeket" is leírtam. Lehet, hogy tévedés volt részemről mindenképpen pártokban gondolkodni, de hiszem, hogy nem kell félni a pártoktól sem, hiszen belőlünk, emberekből állnak, és sokkal kevesebbet érnek, mint egyetlen tagjuk és mint az ország egésze. Bármelyik demokratikus pártban lehet értékes tevékenységet végezni. Egyetlen fontos pont van - számomra mindenképp -, hogy őrizzük meg mindvégig őszinte és személyes kapcsolatunkat Istennel, mert csak úgy lehetünk méltóak a keresztény névre.

Nem kell félnünk. Nekünk, keresztényeknek elsődleges feladatunk az, hogy őszinte szeretetközösséget építsünk magunk köré, amit nem mi építünk, hanem általunk a Lélek. Ha erősek lesznek a közösségeink, abból születnek majd (újjá) egészséges és értékorientált pártjaink.

De még egy másik szál is ott volt abban posztomban. Ami valójában egy hosszas tanúságtétel és szerelmes vallomás Jézus iránt. Stumpf András önként és korrekten a posztom azon részéből is átemelt az általa szerkesztett hírbe, ahol ez is megjelenik, amit aztán a 444 és az Index is így vett át. Boldog vagyok! Ez nem rólam szól, persze a hírszerkesztők számára a CEU-ról és a KDNP-ről, de még arról sem.

Posztom zárásaként azt írtam, „szívemet most már Jézusnak adom, hogy Ő aztán úgy ossza szét, ahogy arra szükség van”. Megtörtént – Index címlap, ATV hírek... Ez a poszt nem rólam szólt, és ez a hír nem rólam szólt, hanem Magyarországról. Hogy fontosak vagyunk egytől egyig, tartozzunk, vonzódjunk bármelyik párthoz, legyen bármilyen a világnézetünk. Jézus mindannyiunkért meghalt, és Jézus mindannyiunkért él.

– Többé nem a félelem szolgája vagyok, hanem Isten gyermeke – így szól az egyik dicsőítő dal, amit most a szívemben hordozok. Sokan vádolnak azzal, hogy hallgatnom kellett volna, hallgatnom kellene, mert a volt pártomnak ezáltal kárt okozok. Sajnálom, ha így érzik – ez a szemlélet tőlem nagyon idegen. Ha nem beszélhetnék őszintén érzéseimről, küzdelmeimről, akkor nem beszélhetnék hitemről sem.

Napokkal a KDNP-ből való kilépésem előtt találkoztam személyesen a SZEMlélek főszerkesztőjével, akinek munkásságát már régóta figyelemmel kísértem, a SZEMlélek által képviselt missziót magaménak érzem. Mivel úgy gondolom, itt őszintén kifejezhetném magamat, az említett érzéseimet, küzdelmeimet, örömeimet is, néhány napja megegyeztünk, hogy ezen a felületen fogok írni a továbbiakban. Már a szerkesztők kezében van a következő cikkem, amiben pártokról, politikáról nem lesz szó – sokkal izgalmasabb és személyesebb témát választottam.

A pártok elmúlnak, de mi megmaradunk. Nem a félelem szolgái vagyunk, hanem Isten gyermekei, testvérei egymásnak. Nem vagyunk egyedül.

Lukácsi Katalin