Lánglelkű pap lesz az új magyar püspök
Gégény István 2017. március 25.

Lánglelkű pap lesz az új magyar püspök

Varga Lászlót nevezte ki a Kaposvári Egyházmegye élére Ferenc pápa, aki a főleg a fiatalok körében legendás Balás Bélát váltja. Nagyszerű emberre esett a választás.

vargalaszlo.jpg

Jó ideje zajlik, és néhány évig el is fog tartani a hazai katolikus intézményrendszer személyi megújulása: a debrecen-nyíregyházi és a győri püspök nyugalomba vonulása után egy különleges váltásnak köszönhetően jelenleg üresen áll a szombathelyi püspöki szék, hamarosan eléri az előírt lemondási korhatárt a veszprémi érsek és a váci püspök is. Hasonlóan betöltötte szolgálatát a kaposvári megyéspüspök, akit hívő körökben "Beton" néven ismernek. A mai napon az ő helyére nevezte ki a katolikus egyház feje Varga Lászlót, s ez minden tekintetben megfelelő és ígéretes döntésnek tűnik.

Ferenc pápa ugyanis újítani kívánt a püspöki kinevezések terén: az új főpásztor lehetőleg a bőséges tapasztalattal rendelkező plébánosok közül kerüljön ki, s előny, ha ismeri az adott egyházmegyét. Varga Lászlóra mindkét kitétel igaz, ráadásul országszerte ismert és népszerű előadó, igazi lelki géniusz. Eddigi ismertségét egyszerű, tiszta gondolatainak, szó szerint ragyogó emberi karakterének köszönheti.

Az alábbi videón már a bevezetőben kiderül, mire számíthatunk tőle...

Van egy jó hírem: a püspököknek meg kell térni.

süti beállítások módosítása