Sokan kifejtették már véleményüket ebben a témában – ezúttal Bolyki László zenész, lelkigondozó, író gondolatait tesszük közzé az erő, a józanság és a szeretet kapcsolatáról.

Tisztában vagyok vele, hogy a jelenlegi, egész Európát sújtó migrációs hullám, a véres háborúk elől menekülő tömegek befogadásának kérdése, a terrorizmus előretörése, rendkívül összetett, bonyolult probléma, amit rengeteg szemszögből lehet és kell is megvizsgálni. Nem is szeretném azt a látszatot kelteni, hogy tudom, melyik a helyes nézőpont, vagy hogy mi a megoldás.

Nehéz hideg fejjel gondolkodni a témáról, hiszen én magam is lelkem mélyéig megrendülök, amikor emberek, családok, gyermekek szenvedéseit látom, akik egy jobb élet reményében az életüket kockára téve, nyomorúságos lélekvesztőkön sodródnak a tenger hullámain, kamionokra felkapaszkodva, teherautók platóin elbújva, hűtőkocsikban összezsúfolódva, vagy gyalog menetelve próbálnak eljutni Európa élhetőbb vidékeire, hogy új életet kezdhessenek.

Ugyanakkor fontos, hogy józanul, hideg fejjel is szemléljük a migrációs válságot, hogy helyes válaszokat adhassunk erre a rendkívül nyugtalanító kérdéseket felvető helyzetre.

Jól emlékezhetünk arra, amikor a német "Wilkommenskultur", és a mögötte húzódó ideológia kőkeményen ütközött a magyar megoldással, azaz a határok teljes lezárásának és (akár erőszak alkalmazásának útján történő) megvédésének politikájával. E két nézőpont közt kialakult hazai és nemzetközi vitáknak van egy számomra igen furcsa dimenziója, amit ezúton szeretnék górcső alá venni: a Wilkommenskultur keresztény kötelességként, jézusi magatartásként való beállítása.

Néhány idézettel szeretném megvilágítani, mire gondolok: – Hogyan juthattunk odáig, hogy a hazáját elhagyni kényszerülő, szenvedő, segítségre szoruló embertársban nem Krisztust látjuk – kérdi egy keresztény hölgy az általa közzétett internetes petíció szövegében. – Hol vannak az irgalmas magyaritánusok – dorgálja meg hallgatóit egy lelkész. – Mi nem tehetünk mást, mint amit Jézus tanított – írja egy püspök. Természetesen mindhárman a magyar kormány politikájával kapcsolatosan teszik ezt, azt sugallva, hogy egy "keresztény országnak" hogyan kell hozzáállni ehhez a rendkívül komoly és egyre csak mélyülő migrációs válsághoz: úgy, ahogy Jézus, tehát feltétel nélkül befogadva mindenkit, bárhonnan, bárkit. Mert – ahogy írja – "az irgalmasságban nincs kompromisszum". És mert szerinte "Mindegy, hogy honnan jött. Mindegy, hogy hova megy. Mindegy, hogy mi az előtörténete...". És bár nekem alapvetően szimpatikusak a radikális, vagy egyenesen provokatív bibliai gondolatok, van itt egy kis bökkenő.

A "Mindegy, hogy honnan jött. Mindegy, hogy hova megy. Mindegy, hogy mi az előtörténete..." jézusi lelkülete, lélekemelő radikalizmusa csodálatos tanítást hordoz az egyes keresztény ember számára, de előre szólok, hogy nem lesz túlságosan adekvát hivatkozási alap, amikor például vízumot igénylünk az amerikai nagykövetség Szabadság téri épületében. Pedig Amerika is "keresztény ország", legalábbis pont annyira, mint Magyarország. Ennek ellenére az amerikai hatóságok egészen pontosan arra lesznek kíváncsiak, hogy "honnan jöttem", hogy "hová megyek", és hogy "mi az előtörténetem". Azaz minden személyes adatomra, szüleim, házastársam, gyermekeim nevére, iskoláimra, volt és jelenlegi munkahelyeimre, az összes ujjam lenyomatának mintázatára, volt és jelenlegi betegségeimre, az összes ország nevére, ahol az utóbbi években megfordultam. És miután ezeket bediktáltam, ők nyilván minden szavamat leellenőrzik, plusz utánajárnak egyéb szokásaimnak, hobbijaimnak, barátaimnak, láb-, és gatyaméretemnek. Abban az esetben pedig, ha azt találnák az "előtörténetemben", hogy elfelejtettem leírni nekik, hogy az előző évben, mondjuk, egy három hónapos szíriai tanulmányi kiránduláson vettem részt két csecsen és egy afgán úriember társaságában, akkor valószínűleg hiába is idézgetném nekik Jézus befogadásról szóló csodás szavait, nem engednének be az országukba. És milyen igazuk lenne!

De miért is? Az egész migrációs problémát a Magyarország déli határához érkezett tömegek és a velük kapcsolatos dilemmák tették a magyar közélet meghatározó témájává. Amikor láttuk a hatalmas emberáradatot, a férfiakat, asszonyokat, gyerekeket, láttuk a drámai ütközeteket, ahogy a kerítést átszakítani próbáló tömeget megpróbálta megfékezni a rendőrség, egyrészt megszakadt a szívünk, másrészt elindult a politikai közbeszédünkre jellemző primitív sztereotípiák mentén történő polarizációs folyamat.

Egyesek szerint az összes migráns potenciális terrorista, akik eleve azért érkeztek, hogy felrobbantsák és sóval hintsék be a Blaha Lujza teret. Mások szerint viszont ellenkezőleg, ártatlan, szenvedő emberekről van szó, akik a háború elől menekülve érkeztek hazánkba. Agysebészek, atomfizikusok és élsportolók, akiket Jézus nevében kötelességünk befogadni. Aki azt képviselte, hogy a határra igenis kerítés kell, és aki be akar jönni, az jöjjön a hivatalos kapun, az "gyűlölködő" lett, aki pedig azt, hogy mindenkit be kell engedni, papírok, személyi okmányok és vízum nélkül, az pedig "migránssimogató".

Ha félretesszük a politikai árkok partjai közt feszülő zsigeri indulatokat, és persze a Jézust az aktuálpolitikába keverő spirituális (bak)ugrást is, akkor a képlet nagyon leegyszerűsödik: sem nem igaz, hogy minden migráns terrorista, sem az, hogy mindegyikük jó szándékú menekült. Ahogy utóbb kiderült, sok közülük tényleg a háború borzalmai elől menekülő embertársunk volt, de bizony velük együtt érkeztek azok a terroristák is, akik Budapestről toborozták – többek közt – a bestiális párizsi merénylet elkövetőit.

Mi következik ebből? Az, hogy bőven elég a józan paraszti ész és a törvények betartása ahhoz, hogy belássuk, aki be akar jönni az országba egy vízumköteles ország polgáraként, azt le kell ellenőrizni. Pont. Mind a zsigeri gyűlölet, mind pedig az operatív politikai cselekvés szintjén értelmezett "jézusi könyörületesség" csak elhomályosítja ezt az egyszerű, törvénybe foglalt megállapítást. A jézusi könyörületesség, azaz Isten kegyelme soha nem jelentette azt, hogy elnézzük, legalizáljuk és főleg azt nem, hogy intézményesítsük a törvénytelenséget. A kegyelem sokkal inkább betölti és a szeretet irányában meghaladja a törvények rendelkezéseit. Tehát ha a déli határainkhoz érkezik egy okmányokkal nem rendelkező (!), illegális, nemzetközi embercsempész hálózat segítségével ideutaztatott (!!) tömeg, amely nem hajlandó (!!!) a hatályos magyar törvények szerint kijelölt kapun, legális formában belépni Magyarországra, hanem megpróbálja betörni, átszakítani a kerítést (!!!!), akkor nemhogy joga, de kutya kötelessége a mindenkori magyar hatóságoknak megkérdezni az érkezőket, hogy "honnan jöttek, hová tartanak és hogy mi az előtörténetük". És ha a megkérdezettek nem akarnak válaszolni, akkor a határokat szigorú, nemzetközi szabványoknak megfelelő törvények protokollja alapján védő egyenruhásoknak a törvények szabta úton kell eljárniuk, teljesen függetlenül attól, hogy az adott egyenruhás a maga személyes valójában ateista, mormon, zsidó, buddhista, esetleg ő maga a megtestesült "irgalmas magyaritánus".

Egyáltalán, hogy jut eszébe bárkinek is, hogy egy szekuláris jogállam vezetői és fegyveres testületei egy vallás értékrendje alapján hozzanak meg az egész ország sorsát befolyásoló döntéseket?! Kérdezem mindezt hitvalló keresztényként... Nem arról beszélek, hogy "Hinni a templomba' kell!", hanem hogy ha a krisztusi tanításokat egyszerűen ráhúzzuk a politika evilági természetére, akkor az nem a "természetfeletti", hanem a  "természetellenes" világába vezet.

– Nem, Jézus tanításainak nincsenek egymástól elkülöníthető személyes és közösségi dimenziói – hallom és olvasom sokaktól. Pedig de! Már csak a hit és a lelkiismeret személyes jellege miatt is. Jézus tanításai olyannyira személyes jellegűek, hogy nemhogy politikai, államigazgatási szinten, de már egy sportegyesület tagjaként is abszurditásnak számítanak a jézusi idézetek szó szerinti alkalmazásai. Például egy hívő focikapus beengedi a lasztit a saját kapujába, mert azt szeretné az ellenfél csatárának, amit ő maga is szívesen megtenne? És a csatár direkt mellérúgja a büntetőt ugyanezért? Ha pedig Szilágyi Áron komolyan veszi, hogy aki karddal él, kard által vész is el, akkor két olimpiai arannyal lennénk szegényebbek. Mondjuk, a hívő bokszoló tényleg idézheti Jézust, hiszen neki tényleg jobb adni, mint kapni…

Ha például én hazaviszek tizenöt hajléktalant vagy migránst a saját családi házamba, az nagyon szép, krisztusi tett. Példa lehet másoknak is. De ha egy társasház közös használatú belső udvarára költöztetem őket, az már más tészta. Nemcsak felesleges lenne a jogosan felháborodott lakótársaim felé Jézusról prédikálni, hanem egyenesen visszataszító.

Éppen ezért igenis szétválasztandó a személyes hit értékrendje az államigazgatás alapelveitől. Vagy, ha nem, akkor viszont legyünk következetesek! Ne csak az országhatárok védelmét állítsuk le Jézus nevében, Jézus irgalmasságára hivatkozva, hanem vigyük végig a gondolatmenetet: Jézus nevében fölszólítjuk a Magyar Nemzeti Bankot, hogy a szegénység jézusi erénye alapján azonnal ossza szét a vagyonát a szegények közt (Lukács 18:22), a Legfőbb Ügyészség a jézusi megbocsátás szellemében mindenkinek bocsásson meg és ejtsen minden vádat (Márk 11:25). Ugyanezen jézusi tanítás alapján Jézus nevében fölszólítjuk a keresztény Magyarország valamennyi büntetés-végrehajtási intézményét, hogy haladéktalanul engedjen szabadon minden foglyot, a Máté 19:21 tanításának szellemében pedig minden bank engedjen el minden tartozást! Ha mindez megtörtént, akkor már csak annyi maradt hátra Magyarország krisztusivá válásának útján, hogy a jézusi erőszakmentesség tanítása alapján a hadsereg, és az összes erőszakszervezet azonnal tegye le a fegyvert (Máté 26:52). Hiszen ha "a könyörületességnek nincs határa", akkor a szegénység vállalásának, a megbocsátásnak és az erőszakmentességnek se legyenek határai!

Azt hiszem, egyértelmű, hogy ha egy ország vezetése mindezt megteszi, akkor ennek során nem Isten országa jön el, hanem a jól megérdemelt káosz és anarchia, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy akik ezt megteszik, azok nem megalkuvásmentes keresztények, hanem önsorsrontó idióták.

Végezetül, ha már annyi szó esett arról, hogy miként ne alkalmazzuk Isten igéit a migránsválsággal kapcsolatosan, hadd tegyek ide egy irányadó bibliai idézetet, amely számomra meghatározóvá vált töprengéseim során: "Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Tim 1:7) Ez az ige igaz a személyes életünkre, de akár államigazgatási szinten is megfontolandó jelentéssel bír: fontos, hogy az erő, a szeretet és a józanság kéz a kézben járjon, hiszen az erő szeretet és józanság nélkül brutalitás, a szeretet erő és józanság nélkül gyengeség, a józanság erő és szeretet nélkül tudálékosság.

Ha igazán keresztényi lelkülettel szeretnénk a migránsválságra gondolni, akkor először is ne féljünk, bízzunk Istenben, aki kézben tartja az eseményeket. Másodszor szeretettel nézzünk a felénk közeledő emberáradatra, de a szeretet mellett legyen erő és józanság is. Különben gyengékké, naivakká és kiszolgáltatottakká válunk, mégpedig Jézus nevében.

Bolyki László

(Képek forrása: opendemocracy.net, passiochristi.org, usatoday.com)