Kell-e nekünk új reformáció, s képesek-e rá a történelmi felekezetek? Merész kérdéseket és emésztgetni való válaszokat hozó nyilvános párbeszéden jártunk.

Túlélik-e az egyházak a XXI. századot „új reformáció” nélkül? címmel különleges dialógusba pillanthattunk be, amelyen két evangélikus és két katolikus gondolkodott együtt az egyházak fényes vagy kevésbé fényes jövőjéről.

A Luther által elindított reformáció jövőre ünnepelt  500. évfordulója ihlette a témát: vajon milyen reformokra lenne szükség a mai egyházakban? Melyek azok az égető kérdések, amelyeket már nagyon rég meg kellene válaszolni? Vajon, ha ezek a változások nem történnek meg, akkor túlélhetik-e az egyházak a XXI. századot? Tette fel a kérdéseket a Tükör által blog szerkesztője.

- Persze, hogy túléli! Vallásos, templomba járó öreg nénik mindig lesznek! - vágta rá a beszélgetés egyik résztvevője, Bartha István, filozófus, evangélikus lelkész. De vajon ez jó lesz nekünk? Bartha szerint az intézmény tartalom nélkül is fent fog maradni. Bár ma már sok ilyen tartalmat más csatornákon keresztül kapnak meg a fiatalok: a nyári fesztiválokon, ahol a közösségi hangulat jelen van a „pocsolyarészeg”, egymás sörébe beleivó fiatalok között, az agresszió halvány jele nélkül, vagy egyes népszerű zenekarok dalszövegei olyan morális tartalommal bírnak, amit a szószéken is ritkán hallani, mondta a lelkész. Bár furcsa lenne egyházak nélkül, de nem biztos, hogy szükség van rájuk, hogy mindenképpen, görcsösen csimpaszkodni kell abba, hogy az egyháznak TÚL KELL élnie és mindenáron meg KELL újulnia. Máté evangéliumát idézte Bartha: nekem adatott minden hatalom égen és földön – s ha ez igaz, akkor teljesen mindegy, hogy az egyházakkal mi lesz a XXI. században, tette hozzá.

Az egyház megtartó erejét és túlélését a vonzó, nyitott, társadalmilag érzékeny közösségekben látja Balogh Éva, evangélikus lelkésznő. Az új formák és nyelvezet kialakítása is alapvető szükséglet, ezzel válnak megszólíthatóvá a fiatalok. Az egyházak túlélésében fontos szerepe van még az állam és az egyház szétválásának, hogy az egyházak ne kényelmesedjenek el, öntudatra ébredjenek, ne az állam kegyeltjeként éljenek, teszi hozzá a lelkésznő, majd a spiritualitást és a nők szerepét emeli ki. A diakonisszák az ősi egyházban is jelent voltak, jegyzi meg Balogh. A nőknek jelentős szerepük van a mai, modern egyházakban is: a gyülekezetek 75%-a nő, ahogy a beszélgetésen részt vevő hallgatóság nagy része is nő, hívja fel a figyelmet. Nők töltik meg a templomot, ők végzik a fizikai munkák javát is. A fotókon mégis kik a főszereplők általában? Férfiak. Integrálni kell a női spiritualitást az egyházakba, szólít fel Balogh Éva.

Deák Dániel egyetemi tanár a nonkonformizmus, a személyesség, a szövetség és a szegény egyház gondolata mentén indulna el az egyházak megmentése felé. Nélkülözhetetlennek tartja a horizontális kapcsolatok erősítését: a szegény egyház nem alamizsnáskodásról szól, hanem arról, hogy együtt kell építeni azokkal, akiknek kevesebb jutott. Ez ugyanakkor, teszi hozzá a jogász, közgazdász, pluralizmust is jelent: sokféle vélemény jelenik meg az egyházban, amire két okot is felsorol Deák. Egyrészt, hogy keveset tudunk még, ami szerénységre kell, hogy intsen mindenkit, másrészt, hogy véleménye szerint, Isten részrehajlóan szeret. A szegényeket, akik jobban rászorulnak, jobban szereti,ebben is látszik, hogy nem vagyunk egyformák folytatja az egyetemi tanár.

Perintfalvi Rita, az est háziasszonya szerint a lelkipásztori érzékenység nem elhanyagolható kérdés. Sok esetben olyan tanok vannak ráerőltetve a hívőkre, amit legtöbben nem képesek megtartani. Ezekre a kérdésekre nem lehet az a válasz, hogy már régen is így volt. A klérus habitusának, folytatta Perintfalvi, nem császári abszolutizmusként, hanem püspöki kollegialitásként, a hívőkkel való párbeszédben kéne működnie, pásztorként utat kéne mutatniuk, visszatalálni a testvéri egységhez. A  világiak szerepvállalása, a diakonisszák kérdése, az ökumené, a valós párbeszéd a világgal és a kis egyházakkal is ugyanúgy a mentőöv része a teológus-blogger szerint, aki az egyházban sokkal nagyobb igazságosságot és egyenlőséget szeretne, mint ami jelenleg van, vagy amivel a világban találkozunk.

De mégis mért ragaszkodik a klérus és a hívek is a jelenlegi berendezkedéshez és gondolkodáshoz (például a papszentelés, cölibátus, fogamzásgátlás kérdésében)? Tekintélytisztelet, félelem, kényelem? Tették fel a kérdést a hallgatóságból. Balogh Éva szerint ez a három biztos, hogy jelen van. És jelen van egy erős igény a fundamentumra.

Az evangéliummal sokszor keretek közé szorítják az embereket. Pedig az örömhír éppen nem erről szól: szabadságot Krisztusban és örömöt kellene, hogy jelentsen. Deák Dániel szerint az egyházak eldologiasodása is állhat mögötte: feloldozást csak akkor kaphatsz, ha elégtételt adsz, mondja. Pedig a tékozló fiút sem így fogadta az apja… Elé ment, nyakába borult. Szívtől szívig hatoló pillanatok kellenek, amik nem tárgyiasíthatóak, mert ezek viszik előre az egyházat.

A farizeusi magatartást még mindig nem nőttük ki. Sokszor még a bűnről való beszédnél tartunk, mikor már régen máshol kellene Balogh Éva szerint. Minden bűnt megbocsátanak, kivétel a Szentlélek káromlását, idézi ismét a Szentírás szavait Bartha István. Itt a farizeusokról van szó. A bűnről való beszéd, ahogy ma az egyházban megjelenik, hogy „jajj az  erkölcsi problémák és a diszkók és a fiatalok, meg a válás, és a homoszexualitás…". Ha Jézust hallanánk erről beszélni, akkor azt mondaná: ez az egyetlen bűnötök, hogy így beszéltek, semmi más nem számít. Jézusra kéne hallgatni nem a farizeusokra, teszi hozzá Bartha.

Csak a keresztény egyházat veszélyezteti a „kihalás”? Csak az üres templomok miatt van bennünk félelem a tele mecsetekkel szemben, válaszolja Deák Dániel. A migránsprobléma kapcsán nem kerülnek elő a keresztény értékek kérdése, hogy képesek vagyunk-e azok mentén cselekedni, nehezményezi a jogász, aki a vándorló Egyház képét hozza elénk és teszi fel a kérdést: mit jelent ez, milyen felelősségünk van ebben?

Az emberek gyógyulást akarnak, könnyebb életet. Tudják ezt adni a mai egyházak? Pluralizmus – létezik igazság a sokféleségben? Nem cél, az igazságban a sokféleség, teszi hozzá Bartha, de a párbeszédben bontakozik ki az igazság és juthatunk közelebb hozzá. Jézus az út, az igazság és az élet, fordítja le elvont filozófiai alapokról az életre Perintfalvi Rita. S még „életszagúbbá teszi” egy manilai tapasztalatával az élő egyházról: a városban lévő zarándoktemplomba reggel 6 órára járnak a környék prostituáltja szentmisére. Miért éppen reggel 6-ra? Mert ekkor ér véget a munkájuk. De nem nézi ki őket senki: éhen halnának a gyermekek, akik otthon várják őket, tudta meg a helyi paptól. Ez nem a moralizálásról és a merev hozzáállásról szólt, hanem az életről, amivel Manilán élővé teszik az egyházat, míg Európában konganak a templomok. Bűn vagy sem? - Az igazságot a közeg választja meg, ahol élünk - zárja a teológa.

Túlélik-e az egyházak ezt az évszázadot? Ha igen, hogyan élik túl?

Azt csak Isten tudja.

HD

(fotók: Gyárfás Judit)