A katolikus egyházzal szemben megfogalmazott vádakra Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia televíziós referense, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára reagált a SZEMlélek blognak.
- Az Index napokban megjelent cikke azt sugallja, mintha a Magyar Katolikus Egyház, konkrétan az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye el szeretne tussolni az egyház számára kellemetlen ügyeket. Megállja a helyét ez a feltételezés?
- A Főegyházmegye a konkrét ügyben nyilatkozatot tett közzé a Magyar Kurír portálon, amelyben közli azt, ami közölhető. Hogy a vizsgálat folyamata során nem lépett a nyilvánosság elé, annak megvan a maga oka: egyfelől addig nincs mód megalapozott kijelentésre, amíg ki nem derül, valóban történt-e bűncselekmény, vagy sem - sajnos lehet szó ártó szándékú rágalmazásról is -, másfelől egyszerre kell védeni az áldozatot és a bűnösség beigazolódásáig a megvádolt személyt. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Természetesen arra is figyelmet kell fordítani, hogy kizárják újabb esetek lehetőségét - ezért a megvádolt személy a vizsgálati szakaszban adott esetben már el lehet tiltva a papi ténykedéstől. Ezek tükrében azt kell mondanom, hogy a kérdés tárgyát képező esetben sem a közvélemény tájékoztatása terén, sem más összefüggésben nem állítható, hogy a főegyházmegye "eltussolt" volna bármit is. Hogy egyesek másként képzelik el a kommunikációt, másfajta "stílust" várnak el az egyháztól, ez olyan kérdés, amit nem tudok objektíven megítélni. Ám az, hogy az egyházi hatóság nem olyan módon kommunikál, ahogyan azt egyesek megkövetelnék tőle, egyáltalán nem nevezhető eltussolásnak.
- Az adott cikk fő érve az előbbi állítás kapcsán az volt, hogy egy magyar nyelvű körlevélben csupán két rövid bekezdés szerepel latin nyelven - épp a kellemetlen ügyekről szóló részek. Ez kétségkívül akár úgy is tűnhet, mintha rejtegetni próbálna valamit az egyház.
- Az egyházmegyei körlevelek (circulares) eredendően latin nyelv íródott, belső egyházi használatra szánt közlönyök. Az elmúlt évtizedek során egyre több részük jelent meg magyarul, kezdetben csak a kevéssé jelentős, vagy a hívekre is tartozó részek (pl. templomban felolvasandó állásfoglalás, üzenet). Ugyanakkor a legfontosabb egyházfegyelmi döntvények továbbra is a kánonjog hivatalos nyelvén, latinul láttak napvilágot. Idővel persze ez is változott. Napjainkban általánosságban elmondható, hogy a papi szolgálatra vonatkozó legfontosabb ügyek közlése továbbra is latin nyelven történik. Ennek sajátos oka van: aki itt, a mi főegyházmegyénkben pap, gyóntathat, misézhet, az a világegyházban bárhol elláthatja a papi szolgálatot, szentségeket szolgáltathat ki, természetesen az illetékességi köröket tiszteletben tartva. Ezért a papi igazolványunk, amely igazolja kilétünket, s feljogosít a gyóntatásra, misézésre, latin nyelvű. De ugyanígy latin nyelvű a gyóntatási fakultás (engedély, felhatalmazás) szövege, amit a szenteléskor egy évre kapunk, majd ez idő leteltével, új vizsgatétel után már határozatlan időre nyerünk el. A papi állapotban bekövetkező változások is latin nyelven jelennek meg (felfüggesztés, eltiltás, a laikus állapotba való visszahelyezés), hisz ahogyan ezek a változások, s hatásaik beállnak a mi főegyházmegyénkben, úgy érvényesek az egész világegyházban is. Adott esetben a körlevél hivatalos szövegéből dokumentálhatónak kell lennie, hogy egy papnak mi az egyházi státusza. Tegyük fel, hogy az illető Amerikában szolgálatot kezdene, ekkor a mi esztergomi körlevelünk szövege alapján az ottani püspöknek el kell tudni döntenie, hogy ezt megengedheti-e számára. Ezért, ha egy pap nősülési szándékkal hagyja el a szolgálatot, ez is latin nyelven fog megjelenni. Egyébiránt minden ilyen latin szövegben ott van a kánoni hivatkozás (az Egyházi Törvénykönyv mely kánonja alapján történt a döntés), így az is utánanézhet a konkrét oknak, aki esetleg nem tud latinul.
- Magával az alaptémával kapcsolatban joggal merül fel sokakban, hogy miért nem tájékoztatja a közvéleményt az egyház az ilyen botrányos esetek rendezéséről, elkerülve ezzel az eltussolás látszatát.
- Ahogy fentebb is említettem, a kommunikáció módja kapcsán fennállhat vita. A tavalyi évben a Pannonhalmi Főapátság például sajtótájékoztatót hívott egybe, a Főapát Úr "mélyinterjút" is adott az ottani esetről. Úgy gondolom, valóban lehet fejlődni, javítani az eszközök terén, s ezért állandóan figyelni kell, kiértékelni a megszólalásaink hatásfokát. A hitelesség azonban nem médiatechnikai kérdés, sokkal inkább személyes, közösségi karakter. Ezért papként úgy vélem, az egyház belső életét, valóságát testközelből nem is ismerő, a média által könnyen manipulált közvélemény mércéül állítása helyett sokkal fontosabb annak elérése, hogy ilyen botrányok ne legyenek: azaz egyrészt a papság nevelésében és továbbképzésében, a formáció terén (pszichés és érzelmi érettség, mentális egészség stb.) kiemelten kell kezelni a kérdést, a veszélyeket, másrészt az egyház közösségi szintjein, vagyis ott, ahol az esetek megtörténnek, ki kell alakítani az érzékenységet, a jó értelemben vett odafigyelést. Ezeken a területeken is történnek kezdeményezések, lépések: vegyük észre, ha baj van; tudjuk, ilyen esetben hogyan lehet hatékonyan segíteni; építsük ki a gyermekek és fiatalok védelmét szolgáló szabályokat, rendszereket; időnként akkor is kerüljön sor szupervízióra a plébánia, iskola, közösség legeltérőbb szintjein, amikor nem merül fel konkrét gyanú... A sort sokáig lehetne folytatni, egészen a hatékony válságmenedzsment és -kommunikáció problémaköréig. Az eltussolás ellen ugyanis a leghatékonyabb védelem, ha nincs mit eltussolni. Ez az elsődleges cél.
Gégény István
