Júliusban, Rómában – Ferenc pápa „szócsöveként” – követtem a világsajtót, de a hazai megnyilatkozásokat is: mindenfelé a „keresztény” fundamentalizmus, illetve az ultrakonzervativizmus előretörését tapasztaljuk.

Bizonyos körök erősen bírálják Ferenc pápa nyitott magatartását, párbeszédre szólító megnyilatkozásait: például a két családszinódus alatti ellenállás folytatódik az Amoris laetitia kezdetű szinódus utáni buzdítás bírálatában, amely pedig lényegében követi a kétharmados többséggel megszavazott zárónyilatkozatot. Kemény az ellenállás a pápa reformtörekvéseivel szemben még a Római Kúria egyes részlegeiben is, amint ezt a legutóbb kiszivárogtatott titkos iratok jelzik (lásd Nuzzi: Via crucis). Gyakran belekötnek Ferenc pápa repülőutakon tett kijelentéseibe, amikor újságírók kérdéseire „kapásból” válaszol. Néha ő maga helyesbíti a félreérthető és félremagyarázott mondatokat.

Legutóbb Lengyelországból visszatérve a repülőn ezt hangsúlyozta: háború van, de ez nem vallásháború! A háború, a sok erőszak és pusztítás forrása a pénzimádat, a hatalomvágy, a természeti kincsek kiaknázásáért folyó verseny; a sok igazságtalanság és jogtalanság miatt százezrek szenvednek, földönfutókká lesznek, akiken segítenünk kell az evangélium szellemében. Ferenc pápa világosan megjelöli a globalizációval párhuzamos nyugati szekularizáció és gyakorlati ateizmus etikai következményeit.

De – mondhatják egyesek – az iszlám radikális iránya (a terrorista ISIS) kifejezetten vallásháborút folytat (a Koránra hivatkozva) az ún. „keresztény” Nyugat ellen, és még kifejezettebben a keresztények ellen: gyilkolja őket csak azért, mert keresztények. Sajnos, ez igaz. Ezért Ferenc pápa kijelentését továbbgondolva ezt mondhatjuk az augusztus 6-i Corriere della Sera vezércikkével: Nem vallások közötti háború, de vallásháború folyik iszlám radikálisok részéről.  Mi, keresztények nem folytathatunk háborút hitünk nevében. Isten nevében nem lehet ölni, ahogy ezt az iszlám terroristái teszik! Mi a szellem fegyvereivel harcolunk minden szinten. Az iszlámban összefonódik a vallás és a politika. De a muszlim vallással, miként a többi nagy vallással, keressük a párbeszédet a II. Vatikáni Zsinat szellemében (vö. Nostra aetate nyilatkozat).

Ferenc pápa vezetésével az egyház teljesíti krisztusi küldetését: hirdeti az üdvösség örömhírét és azt a békét, amelyet csak Krisztus adhat.

Persze az egyház szociális tanításával irányelveket ad a társadalmi igazságosság megvalósításához, az emberi személy méltósága és jogai tiszteletéhez, a világbéke útjainak egyengetéséhez. A pápa nem naiv, világosan látja a bajok gyökerét, de jobban nem avatkozhat bele a politikába: ő lelki vezető, nem államfő. Nincs hadserege, katonái, akik lecsapnának a terroristákra. Ez különben sem lenne Krisztus tanítása szerint való (kétségtelen: visszaélések történtek a hatalom gyakorlásában az egyháztörténelem során is).

Persze a „Nyugatnak”, akár vallásos, akár nem, mindezt tudatosítania kell. Igazában a megoldás az lenne – bár ez régebben is, most is a laikus világ szemében lázálomnak tűnik! –, ha felélesztenénk Európa keresztény gyökereit, ha a keresztény értékek tisztelete és gyakorlati alkalmazása kezdené átjárni az új nemzedék nevelését, a közéletet, a törvényhozást, a nemzetközi szervezetek vezetését. Ettől ma messze vagyunk! Ezért van szükség az új evangelizálásra, ezért hirdeti Ferenc pápa – akár alkalmas, akár alkalmatlan – az üdvösség örömhírét, az irgalmasságot, a bocsánatkérést és a megbocsátást, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. E küldetésből minden hívő kereszténynek – sajátos hivatása szerint – ki kell vennie a maga részét. Az Irgalmasság Szentéve erre különös alkalmat nyújt. Persze a bűnbánatot, a megtérést magunkon kell kezdenünk a feltámadt Krisztus Lelke erejével.

Szabó Ferenc SJ

* * *

A szerzőről, munkásságáról, könyveiről, elismeréseiről itt olvasható összefoglalás.