Napok óta terjed az interneten egy videó, ami elsőként kedves apáca ismerősöm közvetítésével jutott el hozzám, "ezt ííííígy kell csinálni" megjegyzéssel. Papok, szerzetesek ropják a táncot, ki miseruhában, ki habitusban. Megérdemli a felvétel, hogy a megtekintése mellett kicsit elidőzzünk az üzenete felett is.

Őszinte vallomással kell kezdenem: én már táncoltam a barátnőmmel (aki azóta a feleségem lett) katolikus templomban, súlyosbító körülményként közvetlenül gyóntatószék mellett. A helyzet konzervatív olvasatban nehezen tűnik menthetőnek, ám a helyszín Köln volt, épp Ifjúsági Világtalálkozó zajlott, és a szabadtéri evangelizációs koncertet zárt térbe helyezték át. Nyilván már eléggé tele volt minden potenciális helyszín, ezért választhatták a szervezők az adott templomot szükségmegoldásnak. Remélném, hogy már régóta túl vagyunk a dilemmán, miszerint dob, szólógitár egyáltalán beteheti-e a lábát egy templomba, de hogy ráadásul még táncoljanak is a jelenlévők... Bevallom, erősen gondolkodtunk akkor, épp egy évtizede. Győzködtük egymást a párommal, hogy de hát ezért vagyunk itt, persze nem illik, meg hogy néz az ki. Aztán addig tanakodtunk, míg azt éreztük helyesnek, hogy ennek bizony itt és most Jézus is örülne. Senki nem kereste azokban a percekben a csendes imádság lehetőségét, egy szívvel énekelt mindenki, mások is táncra perdültek.

És akkor itt van most ez a videó (ha nem töltődne be a blogban, itt az eredeti lelőhelye), amit egy hét alatt közel 2,5 millióan láttak, s amiről szívesen meghallgatnám a megtisztelően nyitott liberális újságírók véleményét is (egyikük annyit reagált erre a posztra, hogy "Tetszik. Minél kevesebb a feszkó a templomban, annál többen mernek bemenni."). A hazánkban megszokottnál érzelemgazdagabb megnyilvánulásokat az is indokolhatja, hogy a nyilvánvalóan mise utáni (tehát nem mise közbeni), amolyan kiterjesztett záróéneknek tűnő performanszot olasz kultúrkörnyezetben kell értelmezni. A bejátszott dal legalábbis ezen a nyelven szól, a 127. zsoltár szavai szűrődnek ki: "Ezt a napot az Úristen adta, örvendjünk és vigadjunk rajta." Később a "dicsőség neked" szövegrész ismétlődik. Ezúton is köszönöm a fordítói közreműködést Kató Eszternek! Ezt a zsoltárt Húsvét vasárnapján szokás énekelni, de biztosat nehéz mondani, mivel a videót feltöltő vietnámi Duy Nguyên egyelőre nem válaszolt a megkeresésemre. A helyszín kissé profánnak tűnik, mintha lakóépületek között, egy udvaron tartották volna előtte a misét. Érdekes látvány, hogy a táncos-dalos átélés hőfoka mintha az életkorral egyenes arányban növekedne, kivéve a "sekrestyés" hölgyet, aki zavartalanul, avagy megérintetlenül pakolja el a liturgikus eszközöket a háttérben.

Szabad-e tehát táncra perdülni liturgikus környezetben? Ha valakiben a látottak alapján ilyesmi kérdés merülne fel, forduljon bátran Dávid királyhoz tanácsért. :) Hogy zavarba ejtő lenne a táncoló papok, apácák látványa? Ezen kevésbé érdemes csodálkozni, ugyanis nem ezt a képet sugallja magáról a katolikus egyház. Jól van-e ez így? Nem tudom. A katolikus, tehát egyetemes kifejezés meggyőződésem szerint magában hordozza a sokszínűséget, a változatosságot. Én mindenképpen örömmel nézem meg újra és újra ezt a felvételt, s bizony eszembe jut ilyenkor, hogy magyar papoktól sem áll távol a misevégi tánclejtés. Aki tamáskodik ezzel kapcsolatban, ide kattintva nyerhet bizonyosságot.

Gégény István