2014 áprilisában szinte felrobbantotta az internetet egy éneklő ír pap, név szerint Ray Kelly atya, aki igen sajátos módon adta áldását az elé járuló házasulandókra.
Helyszíni beszámoló a zúzós rockbanda fővárosi koncertjéről, ahová kisgyerekeit is magával vitte munkatársunk. Rosszul döntött volna? Kiderül.
Nagyszabású gála keretében immáron második alkalommal adták át a Szikra-díjat, amely a keresztény zene legjobbjait jutalmazza.
Második alkalommal adják át a Szikra-díjakat március 29-én Budapesten. A keresztény könnyűzenei kezdeményezésről a zsűri egyik tagjával beszélgettünk.
A történetnek végső kimenetele nincs, ugyanis bírósági kihallgatás közben elhunyt a 89 éves szerzetesnővér. De a tanulságok itt maradtak velünk.
46 évesen elhunyt Ryan Arcand, aki úgy tett szert világhírre, hogy szinte semmit nem tett érte. De az a szinte semmi számára szinte minden volt.
Vallja Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője. Ima és ritmus, áhítat és önfeledt játék, ősi és kortárs - együtt szolgálják a harmóniát.
Itt a farsang, a hagyományos bálok klasszikus zenei felhozatala mellett pedig akadnak olyanok, akik határozott igennel felelnek a címbeli kérdésre. Zúzós, de "tiszta" bulit ajánlunk.