Hagyományaihoz hű, minden korosztályhoz szóló és a hazai folkmuzsika legjobbjait felvonultató születésnapi programokkal várja idén látogatóit június 27-30. között Egerben a Kaláka Fesztivál.
Országszerte kedvezményekkel várják a fürdők az iskolásokat a Sulival a fürdőbe! című akció részeként június 15-ig - mondta az akciót meghirdető Magyar Fürdőszövetség főtitkára.
Pünkösdi Királyság címmel rendeznek hétfőn hagyományőrző családi napot a Tabánban, ahol többek közt óriásbuborék-fújással, gólyalábasokkal és pünkösdi hétpróbával is várják a közönséget.
A gyerekeknek szóló 12. Tündérfesztivállal kezdődik június 8-án a 62. Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) programsorozat, az Erzsébet kerti rendezvény idén a Páneurópai Piknik 30. évfordulójáról és a Kockásfülű nyúl rajzfilmfigura 45. születésnapjáról is megemlékezik - hangzott el az esemény…
Idén is megrendezik a Kapolcska gyermekfesztivált és tábort június végén. Az egyhetes rendezvényen egyebek mellett zenei, táncos és tehetségfejlesztő programok, valamint játszóudvarok várják a résztvevőket.
Bennett-kenguru, indiai antilop, hófehér lámacsikó és gyűrűsfarkúmaki-ikerpár is született az elmúlt hetekben a Kecskeméti Vadaskertben - közölte Zomboryné Polyák Irén igazgatóhelyettes az MTI-vel.
Péntektől vasárnapig tart a Föld fesztivál a budapesti állatkertben, ahol a hagyományos programok mellett tavaszi sokadalom és gorillanap is várja a látogatókat.
A gyerekek is artisták lehetnek egy napra a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol húsvéti programokkal, az artistaképzősök produkciójával és új műsorral várják az érdeklődőket a húsvéti hétvégén és a cirkuszi világnapon.
A gemenci erdőben megbújó, idős faóriásokat fedezhetik fel a természetbarátok a Gemenc Zrt. hétvégi túráján - közölte az erdőgazdaság az MTI-vel.