
Beer Miklós: Adj egy percet az életedből!

Még évekig eltarthat a szétválasztott sziámi ikrek rehabilitációja

Több száz év után épült új római katolikus templom

Alkoholbeteg végzett több emberrel egy romániai kórházban

Az egyik kislány már jól van, a másikat mélyaltatásban tartják. Mindketten lázasak, vírusfertőzésen esnek át. - mondták el a műtétsorozatot levezető magyar orvosok budapesti sajtótájékoztatójukon.
Négy beteget megölt, további kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal vasárnapra virradó éjszaka Romániában a Buzau megyei Sapoca község neuropszichiátriai kórházának egyik páciense.
Felszállást követően lezuhant és kigyulladt egy ultrakönnyű kisrepülőgép Tótvázsony közelében vasárnap délelőtt.
Az augusztus 20-i ünnepségek kísérőrendezvényeként immár tizedik alkalommal várja az érdeklődőket vasárnaptól keddig Budapesten a Magyar Ízek Utcája.
Márciusban írtunk a portlandi kórház kilenc nővéréről, akik egyszerre várják kisbabájukat. Mostanra mindegyiküknek megszületett a gyermeke.
A székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen szombaton, vasárnap és hétfő este láthatja a nagyközönség a hetedik Koronázási Szertartásjátékot, IV. Béla – Az élet magja címmel.