Siker, boldogság, konteók, járványok – mind szóba kerül a népszerű szerző új könyvében, akivel a vallási törvények társadalmi hatásáról is beszélgettünk.
Kepes Andrással az Útitárs című autós műsorunkban találkozhatott először a SZEMlélek értékmagazin közössége, ahol a közmédia, közbeszéd témájával foglalkoztunk. Azóta formálódó baráti kapcsolatunk okán közvetlen hangvételű volt alábbi párbeszédünk.
– Egyes sajtóhírek sajátos megfogalmazása szerint téged adtak legszívesebben 2020 karácsonyán egymásnak és/vagy maguknak a magyar emberek. A megállapítás mögött az áll, hogy „A boldog hülye és az okos depressziós” című legújabb köteted áll a friss eladási listák élén, amihez szívből gratulálok. Mit gondolsz, mi lehet a könyved sikerének oka?
– Ha túl érzékeny lennék, akár meg is megbántódhatnék a kérdéstől. Hogy-hogy mi az oka? Nyilván az, hogy ez egy jó könyv! Viccelek, persze, és köszönöm a gratulációt. Az az igazság, hogy miközben természetesen örülök a könyvem népszerűségének, én magam is mindig szeretnék rájönni az okokra, mert attól szorongok, hogy ha nem értem a sikert, akkor a kudarcot se fogom érteni, ha egyszer úgy hozza a sors. A spekulálásban ezúttal arra jutottam, hogy mostanában a sikerlisták élén főként a pszichológiával, a pozitív életvezetéssel kapcsolatos könyvek, illetve a szakácskönyvek állnak. De a főzés se feltétlenül a falánkságról szól. Nem véletlen, hogy ünnepeinket lakomák kísérik; ősidők óta a közös étkezés is a pozitív életérzés, az összetartozás jelképe. Annak idején a Desszert című műsorom is erre az ötletre épült.
A lélektan, az önismeret iránti fokozott érdeklődés pedig alighanem arra utal, hogy manapság az emberek nem érzik magukat jól a bőrükben. Bizonytalanok, vigasztalásra szorulnak, és sokan talán úgy érzik, hogy az én könyvemben is találhatnak válaszokat a kérdéseikre, miközben jól szórakoznak.
– Noha viszonylag rövid idő telt el a kötet megjelenése óta, de kaptál már ilyesféle visszajelzéseket az olvasóktól?
– Igen. Sokan megköszönték, hogy a könyv segített nekik, és voltak, akik egyenesen úgy érezték, mintha helyettük írtam volna meg. Egyébként nem akartam én úgynevezett segítő könyvet írni: a saját kérdéseimre kerestem válaszokat. De nem először tapasztalom, hogy ami engem foglalkoztat, másokat is érdekel. Szerencsére.
– Ha akarnám, se tudnám lelőni a fő mondanivaló poénját, ennél ugyanis jóval összetettebb az írásod, de a beszélgetésünk elején szerepelt egy fogalom, ami sokszor visszaköszön a könyvben: ez pedig a siker, amit a boldogsággal hozol összefüggésbe. Meg tudnád röviden fogalmazni annak foglalatát, amit hosszabban boncolgatsz a kötetben?
– Már a könyv címe se egyszerű eset, hiszen minden szava hosszabb kifejtést igényelne. Köteteket lehetne írni – írnak is – arról, hogy mi a boldogság, mi az intelligencia, ki a hülye és ki a depressziós... A könyvem írása közben én is több tucatnyi, egymással is vitázó szakirodalmat olvastam az egyes témákhoz. A siker ugyanilyen vitatott fogalom. Már eleve az is érdekes kérdés, ki mit tekint sikernek. Hozzám az a meghatározás áll legközelebb, hogy a siker: a kitűzött cél elérése. Akinek a kitűzött cél a vagyon, az akkor érzi magát sikeresnek, ha sok pénzt keres, aki számára a hatalom a cél, az attól érzi magát nyeregben, ha uralkodhat mások fölött, akinek a hírnév vagy a díjak a fontosak, az akkor elégedett, ha népszerű lesz és elismerik az eredményeit. A sikernek ezek a formái mérhetők pénzben, kattintásokban, ranglétrában, plecsnikben, kupákban, de az én szememben az is siker, ha valaki kiegyensúlyozott párkapcsolatban, családi körben él, ha rajong a munkájáért, a hobbijáért, ha segíteni tud a rászorulókon, ha hasznosnak érzi magát egy közösségben. Márpedig ezekhez nehéz mérőszámot találni. A közvélekedés szerint a siker a boldogság egyik forrása, de hosszasan tudnánk sorolni sikeres sztárokat, sportolókat, akik drogba, alkoholba, öngyilkosságba menekültek, ami, ugyebár, nem a boldogság jele. A tudományos kutatások is azt támasztják alá, hogy nem feltétlenül boldog, aki sikeres, viszont aki boldog, az sikeresebb. Azoknál a cégeknél, ahol jól érzik magukat az alkalmazottak, számottevően növekszik a termelékenység és pontosabb, szakszerűbb az elvégzett munka. Ez az egyénre és a társadalomra is érvényes. Ezért én nem a „sikeres” és nem a „munkaalapú”, hanem az „örömalapú” társadalom híve vagyok, ahol az emberek jól érzik magukat.
– A könyvedben nem adsz egyértelmű receptet a sikeres élethez, inkább a sikeresség, sikertréningek kritikáját olvastam ki a sorok közül.
– Így van. Arra voltam kíváncsi, hogy hol keresik az emberek a boldogságot, a sikert, az okosságot, a bölcsességet... És hogy ezek valóban ott vannak-e, ahol keressük. Az élet nem főzőtanfolyam, ahol működnének a receptek. De még a szakácskönyveknél is különböző elkészítési módokat javasolnak aszerint, hogy valaki húsevő, vegetáriánus, a csípős vagy az enyhébben fűszerezett ételeket kedveli. A könyv írása során azok voltak a legizgalmasabb pillanatok, amikor különféle, egymásnak ellentmondó tudományos forrásokat olvastam, amelyek árnyalták, kiegészítették egymást. Mert
nincs egyféle recept semmire: az embernek saját magában kell megtalálnia a választ. Erre próbálom serkenteni az olvasókat, a saját kudarcaimat is megosztva velük. A mai világ sajnos arrafelé lökdös bennünket, mintha egyetlen jó megoldás létezne, és vannak, akik próbálják megmondani nekünk, hogyan is kellene gondolkodnunk.
Az ideológiai és politikai csaták is az ellentétes pólusok felé terelik a társadalmat. Mindenki úgy gondolja, nála van az igazság, és ennek megfelelően akarja megváltoztatni a másik embert. Én pedig úgy gondolom, hogy ha konfliktusban vagyunk a világgal vagy egy másik emberrel, akkor érdemes elgondolkodni a másik véleményen is, és még az is előfordulhat, hogy saját magunkon kellene kicsit változtatni.
– Nem gondoltam volna, hogy ennyire főzős tematikájú lesz a beszélgetésünk, de ha már így alakult, legyen! Attól jó egy étel, hogy megfelelő arányban meg is van fűszerezve, annak pedig a családtagjaim a megmondhatói, milyen gyakran felnevettem olvasás közben. Úgy tűnik számomra, hogy ez egy olyan könyv, ami a komoly dolgokkal foglalkozás közepette egyben tréfás is, sőt, játékos, hiszen kvíz is segít befogadni a mondanivalót. Tudatosan próbáltál vicces könyvet írni?
– A humor latinul eredetileg éltető testnedvet jelent. Amiben nincs humor, az könyvben és az életben is száraz és unalmas. Én minden könyvemet – beleértve a regényeimet is –, humorosnak szántam, de valóban mostanában mondták legtöbben, hogy „nem is tudtuk, hogy ilyen nagyszerű humorod van”. Elég bosszantó, ha ez eddig nem derült ki...
– Számomra különösen érdekes, hogy sokszor és sokféle megvilágításban írsz a vallásokról, a vallásosságról, spiritualitásról.
– Életem során éltem, illetve jártam keresztény, iszlám, hindu és buddhista országokban, és jártam természeti népek között Ázsiában, Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában. Érdekelnek a vallások, a mítoszok, a hiedelmek, sokat elárulnak egy kultúráról és a gondolkodásmódjáról. A vallások – akár abban hiszünk, hogy isteni sugallatra születtek, akár abban, hogy a forrás az emberi bölcsesség – eredetileg az emberi együttélés törvényei voltak. De kérdés, hogy
miután érzékelhetően visszaszorulnak a vallások, mi lesz az alapvető értékekkel, amit a vallások olyan egyszerű tiltásokkal szabályoztak, hogy „ne ölj!”, „ne lopj!”, „ne paráználkodj!”, „szeresd felebarátodat!” stb.
Az egyre hiteltelenebb ideológiák és a jog, ami nem fedi mindig a morált, vajon képes lesz-e az emberi együttélés hosszútávú szabályozására?
– Az emberiségnek tehát szüksége van vallásra ahhoz, hogy jól működjön?
– Nem hiszem. Nem gondolom, hogy az emberek közti együttműködést csak a vallásos hit tudná biztosítani, ahogy azt sem, hogy erkölcsöt csak egyházi iskolákban lehetne tanulni. A másik ember tiszteletét, az igazságosságot, a könyörületet, a gyengék és az elesettek iránti szolidaritást és a hasonló erényeket ugyan valamennyi vallási tanítás említi, de ezek világi erkölcsi értékek is. Nem szükséges egyházhoz tartozni ahhoz, hogy valaki morális legyen, ahogy az ellenkezőjét is gyakran tapasztaljuk, hogy valaki hívőnek hirdeti magát, közben lop, hazudik, paráználkodik és az igazi istene a pénz. Ferenc pápa a közelmúltban az egyik beszédében azt mondta: jobb ateistaként nem járni templomba, mint templomjáró hívőként gyűlölködni.
– Akár meglepőnek is tűnhet sokak számára az az összefüggés, amit a vallások és a járványok kapcsán felvetsz a könyvedben.
– A vallások valamikor a hétköznapi életet is szabályozták, sok higiéniai előírás is azért került bele a vallási törvényekbe, mert az emberek Istentől jobban féltek, mint a kosztól és a fertőzéstől. Isteni törvényként szerepel az iszlámban a napi ötszöri ima előtti bemosakodás, a zsidó nőknél a havi vérzés utáni rituális fürdő. Szinte minden vallásban léteznek az egészséges táplálkozást előíró szabályok. Például nem véletlenül nem ehetnek sertéshúst a sivatagi népek, a zsidók és az iszlámhitűek, mert a melegben a sertéshús gyorsan megromlik. A fűszerek egy része is fertőtlenítő vagy immunerősítő hatású, mint a fokhagyma, a kurkuma, és szinte minden vallás előírja a gyomor pihentetésére szolgáló böjtöt. A forró vidékeken a vallási előírások szerint gyorsan el kell temetni vagy – mint Indiában – el kell égetni a halottakat. A vallási magyarázat szerint azért, hogy a lélek ne szenvedjen a halott testben, de a valódi cél itt is a járványok elkerülése volt. Manapság, a vallási törvények visszaszorulásával csak az emberek józan eszében bízhatunk, hogy a saját és környezetük egészsége érdekében betartják az észszerű előírásokat, hogy megtanulják tisztelni a természetet és egymást. Remélem, nem vagyok megalapozatlanul optimista az emberek intellektuális képességét illetően...
– A fake news jelenség terjedése, az összeesküvés-elméletek növekvő népszerűsége arra utal, hogy valamiben mégis akarnak hinni az emberek. Ezt a témát is érinted a kötetben.
– A fake news nem új jelenség. Ha ezt a témát is a vallások felől közelítjük, akkor például azt mondhatjuk, hogy a ptolemaioszi geocentrikus világkép is sokáig az egyház által hirdetett és megkövetelt fake news volt. A tudomány már pedzegette, hogy a bolygónk forog a Nap körül, nem fordítva, a hamis dogma miatt mégis máglyára küldték Giordano Brunot, Galileo Galileit pedig tanai visszavonására kényszerítették.
Az ideológiák, eszmerendszerek és a hatalomtechnikák többsége is álhírekre, összeesküvés-elméletekre épül, és az emberek nem tanulnak belőle, pedig a korábbiakba is belehaltak már tízmilliók. Jobban járnánk, ha a hazugságok helyett inkább a tudományosan bizonyítható tényekhez ragaszkodnánk.
De nem lehet megakadályozni, hogy az emberek álhíreknek, áligazságoknak higgyenek, mert emberi tulajdonság, hogy szeretnénk mindenre magyarázatot találni. És ha az összefüggések nehezen átláthatók, ha az emberek a szakszerű magyarázattal nem tudnak érzelmileg azonosulni, mondjuk, mert nem igazolják a korábbi előítéleteiket, akkor a legelképesztőbb történetekben is képesek hinni az igazság helyett. Azt gondolom, nem felháborodni kellene ezen, hanem tudomásul venni a konteók létezését, és felkészülni arra, hogy kritikusan szemléljük a világot. A könyvben azt a példát hozom a felkészülésre, hogy amikor azt halljuk, lóg a cipőfűzőnk, akkor lenézünk a lábunkra, ellenőrizni. De ha április elsején mondják, már gyanakodhatunk, hogy a bolondok napján gyerekes ugratás áldozata vagyunk. Márpedig mostanában egyre gyakrabban van április elseje! Így azután bármit hallunk, olvasunk, érdemes gyanakodni, tájékozódni, hogy ez most komoly, vagy csak hülyíteni akarnak bennünket.
– Olyasféle összkép alakult ki bennem a könyvedről, hogy ez Kepes András bölcsességeinek gyűjteménye. Lehet vele vitatkozni, lehet rajta kacagni, lehet belőle tanulni, de mindenképp tudatosabb életmódra és árnyaltabb életszemléletre hív: ismerjük meg jobban a világot és benne önmagunkat. Helytálló lehet egy ilyen summázás?
– Ez nagyon hízelgően hangzik. Így, hetvenen túl, az ember azzal hitegeti magát, hogy – miként a keletiek mondják –, összegyűlt már némi bölcsesség a szakállunkban, mégis kénytelen vagyok a summázást kicsit helyesbíteni. Ez a könyv nem az én bölcsességeimnek a gyűjteménye, hanem közös bölcsesség, ami olvasmányokból, családom és barátaim tanításaiból és saját élettapasztalataimból állt össze. Jó, hogy hozzátetted: vitatkozni is lehet vele. Én magammal is folyamatosan vitatkozom.
– A nálam régebb óta fiatalok elsősorban a képernyőről ismernek téged, jó ideje viszont íróként találkozhatunk veled. Most épp boldog ember vagy?
– Sok olyan dolgot látok, ami aggaszt, ami fáj, amivel nem értek egyet, de a családommal, a munkámmal, a szűkebb környezetemmel rendben vagyok. A boldogság szóval – különösen, mióta olyan sokat olvastam róla – csínján bánnék, de azt ki merem jelenteni, hogy elégedett vagyok a sorsommal, jól vagyok a bőrömben.
Beszélgetőtárs: Gégény István
(Nyitókép: Falus Kriszta)