Egy rádióműsor képes volt bebizonyítani, hogy szükséges és hasznos is őszintén beszélgetnünk fontos társadalmi problémákról. Az eddigi vita számos tanulsággal szolgált.
A Kossuth Rádió meghívására egy 50 perces beszélgetés résztvevője lehettem, amely augusztus 26-án, szombaton a 15 órai híreket követően kerül adásba. A műsort Halász Zsuzsa vezeti, beszélgetőtársaim Skrabski Fruzsina és Oberfrank Ferenc. Az alábbi pontokban összefoglaltam, amit egyrészt ott is elmondtam, másrészt amit jobban megértettem az egyház tanításával egyet nem értők részéről.
1. A párbeszéd nagy értéket hordoz
Voltak olyan felhangok a műsor előtt, mintha bárki bárkit meg akarna támadni, el akarna ítélni. Érthetően sok érzelem kíséri a gyermekvállalással kapcsolatos gondolkodást, rengeteg fájdalom, keserűség, csalódás, szenvedés kerül felszínre. Ennek ellenére indulatok nélkül, szemtől szembe kimondva a gondolatainkat, nem csupán olvasva, hanem látva, hallva egymást értékes lehetőség adódik a másként gondolkodók álláspontjának megértésére, a fekete-fehér szemlélettel, ártó leegyszerűsítéssel szemben az árnyalatok, részletek kibontására.
Az interneten zajló élénk, sőt, heves vitafolyam egyértelmű jele annak, hogy társadalmi párbeszédre van szükség ebben a témában. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy bármi is volt a véleményhullámot kiváltó főpásztori megszólalás célja, további kifejtés nélkül a Veres András püspök által választott forma és stílus nem alkalmas az értékes dialógus támogatására.
Az egyházi vezetésnek a mai kor szemléletét figyelembe véve tehát lépnie kell: tovább kell lépni a megmondó, előíró hozzáálláson a kérdezés, a meghallgatás, a konstruktív útkeresés irányába. Abban teljes egyetértés volt a rádióműsor résztvevői között, hogy kérjük és várjuk a főpásztor újabb megszólalását, reakcióját az általa elindított folyamat kapcsán, részletesebben kifejtve a témát illető gondolatait.
2. Az életadás csodálatos meghívás
Az egyház kincsként tekint az életre, különösen annak továbbadására. Éppen ezért óvja, védelmezi is azt. Sajnos sokan érzelmeiktől vezérelve olyan vádakat fogalmaztak meg, mintha a Veres András püspök által képviselt egyházi tanítás életellenes lenne. A valóság ennek az ellenkezője. Az egyház az életadást az egyik legszentebb emberi hivatásnak tekinti, amelyben Isten munkatársaivá fogad bennünket a lét továbbajándékozásában. Ennek a csodának van egy természetes közege, a férfi és a nő teljes szeretetközössége. Ezt a minden megfoganó életet megillető méltó formát, a bensőséges odaadás helyszínét óvja az egyház a külső, technológiai beavatkozástól.
3. A gyermek ajándék, nem jog
Isten a szívünkbe helyezte a vágyat, hogy párt keressünk, vele összekössük az életünket és továbbadjuk az életet. Ezt a természetes vágyakozást minden férfi és nő ismeri, átéli, ez a különleges motor tartja fenn az emberiséget. Ugyanakkor senki nem kap jogot, biztosítékot, ígéretet arra, hogy ha házasságot köt, ezzel automatikusan szülővé is válik. Minden ember az életadás lehetőségét hordozza magában, de hogy kinek adatik gyermek, kinek mennyi gyermek adatik, azt – és talán ez az egyik legalapvetőbb kérdés a témában – vajon kinek van/legyen joga meghatározni. Az egyház arra hívja meg az embereket, hogy engedjék Istent – aki nekik is életet ajándékozott – közreműködni ebben a folyamatban, ne akarják átvenni tőle a kezdeményezést, a saját akaratukat a Gondviselés terve fölé helyezni. Ki tudná biztosan megmondani, mi Isten szándéka az életünkkel? Hogy nem-e valami más, akár különlegesebb küldetést szánt-e nekünk a szülőségnél? Vagy hogy nem akar-e nekünk mégis gyermeket ajándékozni, de nem akkor, amikor mi az időt arra elérkezettnek véljük? Számos olyan példa olvasható a Bibliában, amely igazolja, hogy Isten logikája merőben eltér az emberi gondolkodástól. Akik hagyták, hogy saját akaratuk helyett az Úr terve érvényesüljön az életükben, az ő tényleges alkotótársai lettek.
Az egyházi vezetőknek itt is fontos felismerésre van szükségük: sokkal vonzóbban kellene beszélni Isten ajándékozó szeretetéről, annak különleges útjairól, egyben az örökkévalóság természetfeletti távlata felé irányítani azt a természetes sebzettséget, amely a gyermektelenség miatt rengeteg embernek mély fájdalmat, akár bűntudatot is okoz.
4. A szeretet iránytűje
Az evangéliumokban megannyi személyes történetet olvasunk, amelyek közös alapját Jézus kijelentése határozza meg: "nem eltörölni jöttem a törvényt, hanem tökéletesíteni." Az egyház megfelelő műhelyei hosszú évtizedek során mélyrehatóan foglalkoztak, ma is aktívan foglalkoznak az életadás etikai, erkölcstani kérdéseivel. Éppen azért teszik ezt a szakemberek, hogy az alapvető törekvés, a foganás természetes közegének védelme, a születendő új élet emberi méltóságának megóvása mellett támpontot adjanak Isten akaratának az egyes élethelyzetekben való felismeréséhez és megvalósításához. Nem véletlen, hogy Jézus nem az írástudók körében töltötte élete jelentős részét, hanem az elesettek, kirekesztettek, sérültek, küzdők, védelemre szorulók, felkarolásra várók oldalán állt, többnyire velük foglalkozott. A szombati kalászszedés, a vakon született férfi szombati meggyógyítása és a hasonló történetek mind arra hívnak, hogy az írott szabályokat a szeretet szempontjai szerint értelmezzük és alkalmazzuk.
Fontos tehát, hogy erkölcsi dilemmák esetén ismerjük meg az egyház tanítását, majd az iránymutatás szándékát megértve a szívünkben vizsgáljuk meg – lehetőleg lelkivezető bevonásával –, hogy mi Isten akarata a mi saját élethelyzetünkben, s így hozzunk lelkiismeretünk szerint helyes döntést. Ha teljes meggyőződéssel vagyunk azt illetően, hogy az adott út bizonyosan Isten akarata számunkra – tudva és akarva igent mondunk az ő szándékára –, az Úr hitem szerint el fog kísérni bennünket, mellettünk fog állni.
5. Az áldozat értelme
A végére maradt a talán legfontosabb szempont. Az áldozathozatal, áldozatvállalás ugyanis végigkíséri az egész témakört: akár van gyermekünk, akár nem adatott, rengeteg áldozatot kell vállalnunk. Erről pedig gyakran úgy beszélünk, hogy annak létező negatív aspektusát emeljük ki. Érdemes ezt ellensúlyozni, hiszen az áldozathozatal jellemzően valamilyen értéket hordoz, jó célt szolgál.
Áldozatkész hozzáállás nélkül mind a gyermekvállalás, mind a gyermeknevelés csupán gyötrelem lenne. Ennek a hozzáállásnak a gyökere azonban nem a nehézségek kényszerű vállalásában van, hanem abban az alázatos, elfogadó szemléletben, amit Ábrahám is tanúsított élete során. Feleségével, Sárával gyermektelenül élték le életüket, majdnem végig. Egészen idős korukban aztán üzenetet kaptak, hogy mégis gyermekük fogan majd, amit érthetően hitetlenkedve fogadtak. A gyermek, Izsák megszületett, ám évek múltán az Úr arra kérte Ábrahámot, áldozza fel egyszülöttjét. Neki esze ágában sem lett volna ilyen barbárságot tenni, de hitt Isten jóságában, elfogadta akaratát és úgy döntött, hogy meghozza ezt az áldozatot. Végül nem kellett megölnie gyermekét, az Úr ugyanis a szívét, áldozathozatalra való készségét akarta megvizsgálni, kétségkívül radikális módszerrel. Rengeteg üzenet fedezhető fel ebben a történetben, amelynek személyes értelmezését, befogadását az olvasóra bízom.
Isten jót akar nekünk, az egyház pedig ezt a jót képviseli, védelmezi. Hogy jól, korszerűen képviseli-e – ez lehet és kell is, hogy vita, további párbeszéd tárgya legyen. Ha indulatok nélkül, áldozatkészen vállaljuk a részvételt a megértés, közös útkeresés folyamatában, meggyőződésem szerint szép kincsekre lelhetünk.
Gégény István