Az írországi népszavazás lehetőséget teremt arra, hogy egyeztessük, akár meg is vitassuk egymással a magzati élettel kapcsolatos nézeteinket.

Az ELTE BTK hallgatói számára tartott különelőadáson azt a körkérdést tettem fel a jelenlévőknek, hogy mi a véleményük a SZEMlélekről. Az egyik fiatal hölgy úgy fogalmazott: látja, hogy mi nem támogatjuk az abortuszt, amivel ő nehezen tudna egyetérteni, de szimpatikus számára, hogy készek vagyunk meghallgatni másokat, nem ítélkezünk az eltérő módon gondolkodókkal szemben.

Ez a precíz és őszinte kritika jutott eszembe az abortuszt szigorúan tiltó szabályozással kapcsolatos ír referendum ügyében. Amint megírtuk, néhány napja az érvényesen szavazók elsöprő többsége arra voksolt, hogy helyezzék hatályon kívül a passzust, helyette szülessen egy sokkal megengedőbb törvény.

Függetlenül attól, hogy az írek mellett a világ jelentős része így gondolkodik, én egészen más meggyőződést tartok helyesnek. Noha férfi vagyok, így valamilyen szinten csak közvetve érint a téma, van véleményem, amit szívesen meg is osztok azokkal, akiket érdekel, mit és miért gondolok az abortuszról.

Az ír kampányban előkerült a máshonnan sem ismeretlen gondolat, miszerint a nőknek joguk van saját testüket illetően önálló döntést hozni, ez pedig a gyermekvállalásra is legyen érvényes. Szerintem alapvetően igazuk van az ilyen üzenetek megfogalmazóinak. Ezt a döntést azonban a fogantatás előtt van lehetőségük alaposan megfontolni és meghozni a nőknek. Az, hogy olyan aktusban vesznek részt önszántukból (a kényszer más eset, arra most nem térnék ki), amelynek gyermeknemzés a célja (úgy is megfogalmazható: aminek gyermeknemzés lehet a következménye), ez maga a döntés.

Egy gyermeket nem akkor vállalsz, amikor megszülöd, amikor a kezedbe veszed, hanem akkor, amikor lehetővé teszed, hogy elinduljon az ő önálló léte. Ez pedig a megtermékenyítés pillanata.

Onnantól, hogy létezik egy magzat, ő már nem csupán az anya testéhez tartozó szerv-szerűség, hanem egy önálló létező. Vannak saját mozdulatai, saját szívverése, saját akarata - saját élete. Az abortusz nem csupán a "terhességet" szakítja meg, hanem egy élet folytatását is. Az az élet már megkezdődött a megfoganással.

Kifejezetten örömtelinek tartom, hogy az ír püspökök a népszavazás nyomán belátták, nem lehet kizárólag írott törvényekkel ráerőltetni a morális útmutatást a társadalomra. Egyetértek velük: meg kell találni az utat a szívekhez, meg kell tudni hallgatni és meg kell tudni érteni az abortuszt valamiféle szabadságjogként helyeslők érveit, vágyait. Ez nem jelenti az álláspontjuk helyeslését, de lehetőséget teremt az eltérő nézőpontok közelítésére.

Az abortusz elutasítása szerintem egyáltalán nem értelmezhető a nők elleni támadásként. Ellenkezőleg. Akik a magzati életet védelmezik, valójában az anyaság, a szülői létforma/képesség felett őrködnek. Egyben azok pártját is fogják, akik képtelenek rá, hogy megvédjék magukat.

A nőket és magzatokat is tisztelem – nem találok ellentmondást ebben.

A gyermekvállalásban igenis a nők szava a leginkább döntő. Az élet oldalán állva viszont szerintem csakis a foganás előtt van választási lehetőségük.

És bár a téma látszólag a nőkről szól, férfi nélkül nincs foganás, nincs gyermek, nem indul el önálló élet. Mi sem dőlhetünk hátra, nem vonhatjuk ki magunkat a felelősség alól. Akár életadóként, akár életvédőként, a társadalom alkotó tagjaiként mindannyian érintettek vagyunk.

Ha másként gondolod, írd meg bátran a saját érveidet!

Gégény István