Nem állt szándékában a szervezőknek feszültséget kelteni az egykori kormányzóért idén is bemutatni tervezett emlékmisével, a plébános pozitív lépésekkel válaszol a negatív reakciókra.
– Két téma kapcsán is előtérbe került a napokban a korábban Ön által vezetett Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) neve. Egyrészt a szervezet 10 kérdést intézett 10 párthoz, másrészt a KÉSZ egyik helyi csoportja emlékmisét szervez Horthy Miklós kormányzó évfordulója kapcsán. Tegyük világossá, hogy két külön kezdeményezőről van szó, hiszen az egyik egy országos szervezet, a másik pedig annak egyik budapesti helyi csoportja!
– Ez igaz, olyannyira, hogy a belvárosi KÉSZ csoport ebben nincs benne, csak magára vállalta, hogy aláírja a meghívót és a gyakorlati rendezésben részt vesz. A szervező a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia. Nagyon lényeges, hogy évtizedes távlatban minden évben a kormányzó úr halálához kapcsolódóan tartottunk ilyen megemlékezést. Nem mindig szentmise keretében, volt, amikor imádságot szerveztünk. Idén is így kerestünk időpontot.
– Akkor valamiért idén felkapott a közbeszéd egy szokásos programot?
– Így van. Akik gyűlölködnek, árkot ásnak, akik szembehelyezkedni akarnak, ők azok, akik ebből világra szóló médiakampányt, hisztériát csinálnak. Eszünkbe nem jutott, amikor elkezdtük a szervezést, hogy ez a dátum épp a Holokauszt Emléknapjára esik. Egy koncertszervező cég nyilván megnézi, hogy mi mivel ütközik, egy kultúrház nem szervez programot talán focimeccs idejére. Mi nem így vagyunk ezzel. Megnéztem a liturgikus naptárban és az én naptáramban, melyik szombat szabad még. Ez a hétvége állt legközelebb Horthy Miklós halálához, mindig ekkor szerveztük az elmúlt években is a megemlékezést. Tényleg nem figyeltünk oda arra, hogy épp az Auschwitz-cal kapcsolatos nemzetközi emléknap is erre a dátumra esik. Ezt akár fel is lehet róni nekünk, de nem lehet a két megemlékezést szembeállítani. Mindazonáltal egyházi elöljárókkal egyeztetve döntés született arról, hogy sem a megemlékezést, sem a szentmisét nem tartjuk meg.
– Tehát olyasmi szándék biztosan nem volt a szervezőkben, hogy feszültséget keltsenek Horthy Miklós tevékenysége és a holokauszt emléke között?
– Ez olyan rosszindulatú feltételezés, ami azokat minősíti, akik ilyesmit állítanak.
– Nem csupán a közösségi médiában és a sajtóban keletkeztek negatív visszhangok a megemlékezés kapcsán, hanem zsidó vezetők is érzékenyen reagáltak. Így tett például Heisler András, a Mazsihisz elnöke is. Ha már ilyen szerencsétlen felhangja keletkezett egy Önök részéről szokásosnak tekinthető esemény megtartásának, ez alkalmat adhatna esetleg arra, hogy pozitívan kezeljék a reakciókat.
– Pont ezen gondolkodtam, nagyon köszönöm, hogy ezt felvetette! Fel is hívom a beszélgetésünket követően Heisler Andrást. A kialakult helyzet alkalmat adhat arra, hogy higgadtan beszéljünk a lényegről, az érzékenységekről. Lássuk be, hogy időnként olyan gyanúval, rosszindulatú feltételezéssel közeledünk egymáshoz, aminek nincs valóságalapja! Én nem vagyok antiszemita. Választott népnek ismerem el a zsidó népet, nem gyűlölködöm a zsidókkal szemben. Az egyik hívőnk, akivel sokszor beszélgetünk, megöleljük egymást, nagyon tiszteljük egymást, zsidó származású ember.
– Ha megtartották volna a programot, a szentmise mellett beszédek is elhangzottak volna. Ezek a mise keretén belül kaptak volna helyet, vagy attól függetlenül?
– Szétválik a kettő: a megemlékező beszéd és a szentmise két külön program lett volna. Eddig sem kapcsolódott össze a megemlékezés, hanem mindig a misét követte. Ám amint említettem, az a döntés született, hogy most sem a megemlékezést, sem a szentmisét nem tartjuk meg.
– Azért fontos ez a részlet, mert a közelmúltban hasonlóan éles visszhangokat váltott ki, hogy a hódmezővásárhelyi plébános a szentmise végén, de annak részeként fogalmazott meg politikai jellegű gondolatokat.
– Ilyet nem szabad tenni.
Beszélgetőtárs: Gégény István
(Kép forrása: mediaklikk.hu)