Október 5-én napvilágot látott a „Védjük meg közösen az emberséges társadalom határait!” című petíció, amelyet Beer Miklós, Veiszer Alinda, Gégény István, Hajós András és jómagam indítottunk el. De hogyan tovább?
A petíció lényege, hogy „olyan országban akarunk élni, ahol a nézeteltéréseket a párbeszéd, a jog és a felebaráti szeretet szellemében igyekszünk megoldani. Olyan társadalommá lettünk, amelyben az előbbi értékeket bármikor felválthatja az ismeretlentől való félelemből fakadó agresszió, ahol a vitás helyzeteket bicskával, téglával oldják meg az egyébként békés állampolgárok. Ijesztő látni, ahogy normális életet élő polgárok félinformációk, számukra ismeretlen tények és meg nem ismert emberek kapcsán egymás ellen fordulnak, a jó szándékra halállal fenyegetéssel válaszolnak. Mondjunk nemet együtt a félelem eluralkodására! Védjük meg közösen az emberséges társadalom határait!” A teljes szöveg IDE KATTINTVA olvasható, alá is írható.
Az azóta eltelt két hétnek megvannak a tanulságai.
A petíciót eddig kicsivel többen, mint 8600-an írták alá. Ez szép szám, de nyilvánvaló, hogy politikai értelemben láthatatlan. Mindazonáltal talán nem is az a legfontosabb, hogy hányan írták alá, hanem az, hogy hányan vannak azok, akikben megváltozott valami. A petíció ugyanis nem arra ösztönzi az embereket, hogy vonuljanak az utcára tiltakozni, gyújtsanak gyertyát, indítsanak mozgalmat, hanem arra, hogy „Aki a továbbiakban aláírja ezt a petíciót, velünk együtt elkötelezi magát, hogy saját környezetében megkeresi, kialakítja azokat a fórumokat és eszközöket, amelyek segítségével közösen megoldást találhatunk a nemzetünket érintő súlyos kihívásokra. Ez munkával jár, de nem spórolhatjuk meg az erőfeszítést, ha nem akarjuk, hogy megsokasodjanak a hasonló esetek.” Utólag úgy tűnik, ez talán egy kicsit nehezen lefordítható a hétköznapokra.
Nos, fórum és eszköz már az is, ha valaki elgondolkodik. Beszélget a családtagjaival, a szomszédaival, a kollégáival. Tett valamit, ha megosztja másokkal a petíciót. Nyilván vannak olyanok, akiknek erősebb eszközök is vannak a kezében, nagyobb közösségekhez tudnak szólni. Ők többet is tehetnek. Ezért is fájó, hogy van olyan lelki vezető, aki nagyon sok emberhez szólhatna, de kérdésre adott válasz helyett elfut a kamera és a mikrofon elől. Pedig nem csak lehetőség, de kötelesség is nehéz pillanatokban az emberek számára példát mutatni, jó szót szólni, iránymutatást adni.
A választások előtt kivált nagy szükség lenne az elhívottaktól a félelmet generáló választási propagandával szemben a békét és toleranciát erősítő tettekre és szavakra. Mint ahogy megtette ezt többek között Cserdi polgármestere, Székely János szombathelyi püspök, és még sokan mások.
Mindez igenis nagyon fontos, mert – ha esetleg valaki félreértené – ez a petíció nem migránsokról és menekültekről szól. Ez rólunk, magyar emberekről szól. Arról, hogy a bennünk felébresztett félelmek és indulatok miatt eljutottunk odáig, hogy egymásnak estek egy addig békés falu lakói. Ezt a folyamatot meg kell állítani, ilyen nem történhet meg még egyszer!
Apropó: félelem. A petíciót sokan nem merték aláírni – ezt személyes forrásokból tudjuk. Sokan név nélkül merték csak aláírni. (Előbbiről természetesen nincs adat, az utóbbi kb. 16-18 %) Magyarán sokan félnek támogatni egy megfélemlítés ellenes kezdeményezést. Azaz nyilvánvalóan egyfajta fortélyos félelem igazgat, nyilvánvaló, hogy ami ellen tenni próbálunk, az valós társadalmi probléma. Ma, 2017-ben, a demokratikus Magyarországon sok ember van, aki fél kinyilvánítani a véleményét.
A világtörténelemben minden hatalom olyan polgárokra vágyott, akik félnek tőle. Dolgoznak, adót fizetnek és kushadnak. Nem gondolkoznak, vagy ha gondolkoznak, nem mernek róla beszélni. Csakhogy ez minden, de nem demokrácia. A demokrácia lényege a véleménynyilvánítás szabadsága. Aki fél, azt legyőzték. Odaadta az életét a mindenkori hatalomnak.
Azért sem az utcára szólít ez a felhívás, mert nem annak a – mondjuk - 100 ezer embernek a már meglévő bátorságára van szükség akik kivonulnának, hanem azokéra, akik még félnek. Azért sem, mert még ha ki is vonul 100 ezer ember, az nagyon nagy szám az utcán, de 1% egy 10 milliós társadalomban. Nem 100 ezer embernek kell felvonulnia valami, vagy valakik ellen, hanem mindenkinek jobbá kell tennie önmagát. Nem 100 ezer ember utcára vivő indulatára van szükség, hanem kinek-kinek egyenként a belső békéjére és bölcsességére. Mindenkinek magának kell legyőznie a hiszékenységét, a befolyásolhatóságát, az indulatait és a félelmeit. Nem az a társadalmi változás, ha 100 ezer ember jobbá akarja tenni a többieket, hanem az, ha minden ember jobbá akarja tenni önmagát.
Akkor lesz jobb hely ez az ország, ha gondolkodunk önmagunkról és a körülöttünk lévő világról, nem hiszünk el mindent azonnal csak azért mert sokszor és meggyőzően mondták, és nem félünk semmitől. Ebben úgy tudunk egymásnak segíteni, ha bátorítjuk egymást. Mindenki a maga eszközeivel: tettekkel, aláírással, jó szóval, mosollyal. Így tudjuk megvédeni közösen az emberséges társadalom határait.
Gundel Takács Gábor
