Dr. Tóth Ágnes: Van egyházilag elfogadott módja a megtermékenyítés elősegítésének
Gégény István 2017. augusztus 23.

Dr. Tóth Ágnes: Van egyházilag elfogadott módja a megtermékenyítés elősegítésének

Létezik alternatívája a lombikprogramnak, ráadásul nem merül fel morális ellenérv, viszont kevesen ismerik. Orvosi segítséget kértünk, hogy ez a helyzet megváltozzon: a NaProTechnológia szakértője válaszolt kérdéseinkre.

napro.jpg

– Mi a NaPro (Natural Procreative Technology) célja, lényege?
– A NaProTechnológia, mint minden más helyreállító szemléletű irányzat (NEO, FEMM) célja, hogy a termékenységi problémákkal küzdő párok termékenységét helyreállítsa, optimalizálja, majd a gyermeknemzés nemes feladatát rájuk, kettejükre hagyja. Ez egy terápiás folyamat, mely a női termékenységi ciklus aprólékos nyomonkövetéséből, alapos kivizsgálásból és egyénre szabott gyógymódból áll. A többi módszerről az IIRRM honlapján lehet tájékozódni.

– Jól értem, hogy többről van itt szó, mint a megtermékenyítés természetes elősegítése?
– Nem az elősegítés természetes, hanem maga a megtermékenyítés. Az oda vezető úton sok minden felhasználásra kerül, ami nem feltétlenül természetes: gyógyszereket használunk, műtéti eljárásokat alkalmazunk. Maga a megtermékenyítes azonban a külvilág kizárásával, kettesben történik.

– A NaPro bázisa egy VI. Pál nevű központ Amerikában. Ennek alapján azt feltételezem, az egyház áldását bírja ez a technológia. Kapott egyházi jóváhagyást a NaPro?
– Igen, kapott.

– Hogyan működik mindez a gyakorlatban - ha valaki hazánkban élni szeretne a lehetőséggel, kihez forduljon?
– A kezelés előfeltétele, hogy a jelentkező megtanulja szabályszerűen megfigyelni és nyomon követni a termékenységi ciklusát. Ebben termékenységi oktatók, FCP-k (FertilityCare Practitioner) állnak rendelkezésére. 2 helyesen vezetett ciklusnyi feljegyzéssel lehet aztán NaProTechnológiás orvosi konzultációra jelentkezni. Az oktatók és orvosok elérhetősége a www.csaladtervezo.hu oldalon olvasható. Vannak azonban olyan okok, amiket ez a módszer nem tud megoldani: a spermiumtermelés hiánya, kétoldali petevezeték-elzáródás vagy -hiány, illetve definitív menopauza esetén nincs mód természetes fogamzásra.

– Milyen különbségek nevesíthetők a lombikprogramok és a NaPro között?
– A NaProTechnológia a természetes ciklussal együttműködő, kivizsgáláson alapuló testre szabott módszer. Időigényesebb, mint az IVF (in vitro fertilizáció, a lombikbébi eljárás szakmai megnevezése), viszont jóval olcsóbb, kisebb megterheléssel jár és nem merülnek fel olyan etikai dilemmák, mint az IVF során szüntelenül. Ráadásul sikeresebb is, bár az ezirányú tudományos irodalom lemaradásban van. A szakterület művelői tisztában vannak vele, hogy nehéz tudományos igényű összehasonlítást végezni a természetes módszerek és az IVF sikerrátái között. Szükség lenne prospektív randomizált összehasonlító hatástanulmányokra. Ezek hiányában nem tudjuk, mit mivel hasonlítunk össze. Mi is érünk el sikert pácienseknél, akik több sikertelen IVF cikluson vannak túl, és ez valószínűleg fordítva is igaz. Az esélyeket természetesen nagyban meghatározza az életkor, az előtörténet, a háttérprobléma természete. A NaProTechnológiával kapcsolatban 6 publikáció jelent meg, melyek a Pubmed-en keresztül elérhetőek, ezek közül 4 etikai vonatkozású, a listában a 4. és az 5. foglalkozik a statisztikákkal. A publikációk megjelenése óta több innovatív fejlesztésre került sor, aminek köszönhetően a statisztikák még jobbak lettek.

Jelenleg 50 százalék körüli általános sikerrátáról beszélhetünk. Ha nem is tudjuk, melyik megközelítés a sikeresebb, ezek az adatok azt legalább alátámasztják, hogy a sikerráták tekintetében egymással összevethető módszerekkel van dolgunk. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy nem mindenki ugyanazt érti siker alatt. A mi megközelítésünk szerint az érett, élve született újszülött/szülőpár a siker. Mások szerint lehet, hogy a pozitív terhességi teszt/szülőpár, a beültetett embrió/ciklus, vagy a pozitív terhességi teszt/ciklus is sikernek számít.

Ahhoz, hogy tudományos szempontból alá tudjuk támasztani a tevékenységünket, szükségünk lenne több publikációra. Minden területről.

– Egyes vélemények szerint hiába elérhető a NaPro bárki számára, a lombikos lobbi erőteljessége miatt nem igazán ismeri a közvélemény, hogy létezik nem mesterséges megtermékenyítési lehetőség is a saját erőből gyermeket szülni nem képes párok számára. Találkoztak Önök ilyesféle pozitív vagy negatív diszkriminációval, elhallgatással?
– Ha létezik is lombikos lobbi, szerintem akkor sem foglalkoznak a NaProTechnológia eltussolásával, mivel nem is igen tudnak róla. Jelenleg Magyarországon nincs elegendő erőforrásunk ahhoz, hogy komoly konkurenciát jelentsünk ezen a területen.

Beszélgetőtárs: Gégény István

süti beállítások módosítása