Bocsánatot kért a Magyar Idők főszerkesztője
Gégény István 2017. március 01.

Bocsánatot kért a Magyar Idők főszerkesztője

Igen hamar korrekt reakció érkezett a Beer Miklós püspök kapcsán megengedhetetlen hangnemet megütő cikk ellen tiltakozó nyílt levelünkre. Indulhatna-e szebben a Nagyböjt?

Levelet írtam Gajdics Ottónak, a Magyar Idők főszerkesztőjének, amelyet a SZEMlélek felületén tettünk közzé. Az írást illetékességből Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár is megkapta.

bocs.jpg

A címzett rövid időn belül válaszolt, ám mivel magánlevélként küldte el reakcióját, annak tartalmát valószínűleg nem a nyilvánosságnak szánta. Ezért nem teszem közzé a teljes levelet, viszont a záró bekezdés annak lényegi üzenete miatt érdemes rá, hogy megismerhessék olvasóink:

...a legtávolabb áll tőlünk a sértő szándék. Ezért, ha valóban megbántottuk írásunkkal püspök urat, tőle ezennel bocsánatot kérek Pilhál György nevében is – írta Gajdics Ottó.

A bocsánatkérésről tájékoztattam Beer Miklós püspököt, aki megköszönte és elfogadta azt. A SZEMlélek részéről lezártnak tekintjük az ügyet, remélve, hogy a továbbiakban nem lesz szükség hasonló levél megírására.

Vegyünk példát bátran Gajdics Ottóról – bocsánatkérésekben (is) gazdag, szép Nagyböjtöt mindenkinek!

Gégény István

süti beállítások módosítása