Egy teológiaprofesszor szerint a pokol olyan, mint egy tükrökkel teli szoba. Puszta ego, semmi más. A következő írás bővebben kifejti a lényeget. Ha részben magunkra ismerünk, érdemes mielőbb kimenekülni a saját poklunkból.

A pokolban nincs mennyország. A pokolban nincs társaság, nincs másik, csak az egyedül van. Nincsenek színek, csak a szürke árnyalatai. Közöny van és közömbösség. Nincsen tartalom, csak üresség. Nincsenek különbségek. Csak az „én akarom” sóvárgó görcse van, de nincs kitől és nincs miért. Csak a nekem van. Csak „én” van, nincsen másik. Nincs együtt. A pokolban nincs közös érdek, csak a hatalom egyéni érdeke.

Nincsenek találkozások, csak ütközések. Nincs együttérzés, csak csalódás van. Nincs érintés, csak lökés van. Nincs segítség, csak érdekek egyeztetése. Nincs kapcsolat, csak üzlet. Csak a haszon van. Csak a görcs. Nincs küzdelem, csak kényelmesség. A semmiért ugyanis nem érdemes küzdeni. Önkény kényuraknak, kényúrnőknek. Kényszeresen. Persze külön-külön, mert nincs együttlét. A pokolban mindenki csak önkielégít: most azonnal, még, nekem, többet, akarom, enyém, nem adok, elveszek.

A pokolban a másik csak az eszközöd az önkielégítésben, mint  a sok kellék, amivel az ürességet takargatni próbálják. Drága ruhák, márkás holmik, ékszerek, luxusautók, színes újságok, áruházak, nagyképernyős tévék, tv-társaságok, vállalatok, tudományágak, játékszerek, minden külön-külön. A magyar igaz nyelv, a luxus szóban ugyanis ott az igazság: fény-űzést jelent.

Az ember a valódi fényt kiűzi az életéből, saját sötétségét takargatnia kell a csillogással. Egymást nem érintve. Mindenkinek van külön tv-je, külön telefonja, külön számítógépe, külön szobája, külön autója. Előregyártott vélemények, gondolatok, elméletek, stílusok, divatok. Előre gyártott sorsok, tevékenységek. Sorozatban, géppel. Semmi sem kézzel készült, semmi nem valódi, minden csak hazugság.

Nincs tisztelet, nincs becsület, nincs bocsánat. Nincs ember, csak gép. Nincs érzelem, nincs értelem. Személytelen „egyéniségek” előregyártott élettel és stílussal, hozzá készételekkel.

A pokolban nincsen beszéd, csak magyarázkodás, elkenés, félrebeszélés, dadogás, vinnyogás. Nincs zene, nincs ének, csak ordibálás, nyögés, vonyítás, hörgés, zajos aláfolyással. Nincsen tánc, csak begyakorolt vonaglás és görcsös rángatózás. Nincsen szeretkezés, csak egymásnak esés, leteperés, hempergés, kielégítés, ürítés. Nincsen evés, csak zabálás, tömés, benyomás, bekapás. A pokolban csak görcs van és feszültség, sóvárgás és megfelelni akarás. Mindenki úgy akar valakivé válni, hogy közben senkivé lesz.

Szürke egyhangúság színes öltözékben. Csak a közömbösség van, ami a megszilárdult gyűlölet. A pokolban csak akarat van. A pokolban nincsen szeretet. A pokol nem más, mint az önzés börtöne. A zárkózottság, a látni-nem-akarás, a ködbe burkolózás, a ragaszkodás a homályhoz, a takarózás a sötétséggel. A pokol a menekülés a valóság elől, önmagunk elől. Az elméletekbe bújás, az önszédítés, a kábulat és szédület imádata. A pokol csak az „én-t” ismeri. A hasznot, az ösztönélvezetet, az önkielégítést. A pokolban vicc a bántalmazás, a megalázás, az erőszak. A savazás, a marás. A mocsok és szenny a természetes.

Nincs másik, csak annak látszik. Nincs érintés, csak bökés. A pokolban nincs tisztaság, csak mocsok. Csak ürítés van és piszkítás. Nincs tartalom. Nincs formálás, csak gyúrás van. Nincs együttlét, nincsen beszéd. Kattintás van és gombnyomás. A pokolban a mosolyok egyformák, az érzelmek egyszínűek. Nincsen közelség, csak távközlés. Nincs összefogás, csak huzalok, drótok, zsinórok, kábelek feszülése. Nincs vállalás, csak kibújás a kötelezettségek alól. Nincs személyiség, csak szerepjáték. Nincs madárcsiripelés, tücsökzene, gyerekzsivaj, csak gépzúgás.

Nincs szűrés, nincs választás, csak ömlesztés. Nincs felelősség, nincs kötelesség. Nincs személyesség. Nincs lazaság, csak feszülés. Nincs ragyogás, csak vibrálás. Nincsenek valódi élmények, csak fotók és videók. Mindig csak a múlt káprázata.

A pokolban nincs egyetértés, csak meggyőzni akarás. Nincs tanítás, csak értelmi erőszak. A pokolban nincs létezés, csak létezni akarás, nincsen élet, csak élni akarás. Sóvárgás van, nincs igazi vágyakozás. Nincs látás, csak bambulás, ámulás és szédülés. Nincs nevetés, csak démoni kacaj és röhögés habzó szájjal.

Panaszkodás, szájjal verés, gyűlöletkeltés, ködösítés, mánia, bőszültség és bőszítés, gőg, gúny, felfuvalkodottság, feszélyezés, feszítés, feszülés, sziszegés, öklendezés, őrjöngés, őrjítés és önkívület. Mohóság, kapzsiság, habzsolás, uszítás, unszolás és undorkeltés. Rideg hidegség, állandó szürkület. Rettegés, reszketés, rémület és félelem. Aggodalom, szorongás és szükségletek.

Amíg csak „nekem van”, „nekem kell”, „enyém”, addig nincsen másik, nincs társaság, nincs társulás, nincs kapcsolat, nincs közösség, nincs együttlét. Addig csak a magány van és az egyhangúság, a keserűség, kesergés és keserítés. Csak a még, még, még és a majd holnap ismétlése, körbe-körbe futkározás és halogatás. Nincs vonzalom, nincs vonzás csak taszítás és taszigálás. Nincs keresés, csak kaparás és kapirgálás. A mardosó önzés, önemésztés és önsanyargatás. A pokolban nincs igazság, csak hazugság és ítélkezés. A pokolban nincsen Szív és nincsen Szeretés.

Szőke Tibor