10 éve halt meg Tomka Miklós vallásszociológus.

Éppen 10 esztendővel ezelőtt, november 25-én lépett át az örök hajlékba Tomka Miklós, a magyar vallásszociológia nemzetközi tekintélyű alakja. Szellemi hagyatéka máig aktuális.

Akik ismerték, úgy fogalmaztak, nem könnyű ember, nehéz neki megfelelni, féltékeny a szakmájára, óriási munkabírású és egyházának szenvedélyes védelmezője, egyben kritikusa. A rendszerváltást követő években valamelyest felélénkült a magyar társadalom vallási dimenziójára vonatkozó érdeklődés. Hazai kutatásokban szabadon lehetett a vallásosságot és az egyházak társadalmi jelentőségét kutatni. A nemzetközi kutatások az itthoni viszonyok elemzésére is kiterjedtek. Mindezekben élen járó volt Tomka Miklós. Tudása, publikációi és előadásai ismertté tették. Mire az előző rendszer összeomlott, ő már letette a névjegyét számos szakmai fórumon és egyházi körben.

Ha vallás, akkor Tomka. Őt lehetett kérdezni, mert tudott válaszolni.

Számos nemzetközi szakmai szervezetben játszott fontos szerepet. Nem csak a magyarországi vallásosság vonatkozásában volt illetékes, hanem a vallás szociológiai kutatásának elméleti és módszertani kérdéseiben is magas szintű tudással és tapasztalattal rendelkezett. Egyfajta origó szerepet játszott, rajta keresztül futottak a szálak, javaslatára és szervezői munkájával alakultak szakmai szervezetek - nemzetiek és nemzetköziek. Sokan irigyelték, kevesen követték. Az általa is kezdeményezett ISORECEA - a kelet-közép-európai országok vallásszociológusait tömörítő nemzetközi szervezet - Tomka díjat alapított, amellyel az év legkiválóbb fiatal kutatóját díjazzák. Miközben a személyes és szakmai megemlékezés a legnagyobb elismeréssel adózik műve előtt, az általa legfontosabb álláspontok tekintetében emléke számadásra is hív.

Hogyan állunk innovációval a vallásszociológia területén?

Tomka Miklós nevéhez elsősorban az a kutatási perspektíva-váltás kapcsolódik, hogy a 70-es évektől ötfokozatú skálát alkalmazott a vallásosság mérésére.

Korábban a kérdőíves kutatásokban arra a kérdésre, hogy a válaszolónak milyen a vallási meggyőződése azt lehetett válaszolni, vallásos vagyok vagy meggyőződéses ateista. Ez a kérdezési mód két tömbre osztotta a társadalmat, a kor ideológiájának megfelelően: hívőkre és ateistákra. Miközben mindenki tudta, hogy ez ennél összetettebb, árnyaltabb világ. Tomka ezzel szemben ötös skálát alkalmazott: vallásos vagyok az egyház tanítása szerint - vallásos vagyok a magam módján - vallásos is vagyok, meg nem is - nem vagyok vallásos - meggyőződéses ateista vagyok.

Ez a megközelítés kimutatta, hogy 1) a lakosság fele “maga módján vallásos”, hogy 2) a nem vallásos hozzáállás egyáltalán nem egyenlő az ateizmussal, s hogy 3) az egyháziasan vallásosok csak kevéssel vannak többen mint a rendszeresen templomba járók - a lakosság 8-12%-a. Az ötfokozatú skála alkalmazása felmérhetetlen jelentőségű vallásszociológiai innováció volt annak idején. Mára már természetesnek tűnik. A mai kutatók előtt még mindig az a feladat áll, hogy a “maga módján vallásos” csoportba tartozókat ismerjék és értsék meg minél jobban.

Tomka a kemény, majd lágyuló kommunizmus vallásfelfogását haladta meg innovatív módon. Fel kell tennünk a kérdést 30 évvel a rendszerváltás után, a mai vallásszociológia hogyan tekint a mai vallásfelfogásra és milyen innovatív módon igyekszik meghaladni a mai felfogás egyoldalúságait?

Hogyan viszonyulnak a döntéshozók a vallás társadalmi valóságához?

A társadalomkutatók közül a kiemelkedők óhatatlanul kapcsolatba kerülnek a mindenkori döntéshozókkal. Tudásuk, belátásaik, munkájuk nélkülözhetetlen a döntéselőkészítésekben. Ugyanakkor általános tapasztalat az is, hogy a kutatók tüstént nem kívánatossá válnak, ha adataik nem felelnek meg a politikai szándékoknak. Tomka ritkábban örülhetett annak, hogy elemzései iránt érdeklődnek a minisztériumok. Inkább lehetett keserűen büszke arra, hogy eredményeit és felvetéseit semmibe vették, esetenként támadásnak és illojalitásnak tekintették. Szomorúan idézte a viccet: Az igazság az, ami megfelel a tényeknek. Ha nem így lenne, jajj a tényeknek.

Tomka szenvedélyesen foglalkozott a közvélekedés téves felfogásaival,

ezek kritikáját gyakran egy éjszaka alatt megírt igényes tanulmányokban fogalmazta meg - nem ritkán inkább németül, hogy meg is jelenhessen.

Az egyik téves evidencia, amit gyakran bírált, a vallási közösségek jogi státusának és társadalmi súlyának egybemosása. Az egyházak az állami jogszabályok szerint lehetnek egyenértékű jogi személyek, de ebből nem következik, hogy minden egyház egyforma társadalmi súllyal és funkcióval rendelkezik. S fordítva is, bár a magyarországi vallásosságot 3-5 nagy egyház 90%-ban lefedi, a vallás társadalmi valóságához hozzá tartozik a 10% is a maga méltóságával és dinamikájával. Egy másik egykori közkeletű tévedés szerint, aki katolikus, az a KDNP-re szavaz.

Tomka kimutatta, hogy a vallási meggyőződés és a politikai pártpreferencia nem fedik egymást.

A vallásos népesség politikai szempontból is sokrétű.

A vallásszociológia előtt álló mai kihívások kezelésében már építeni lehet Tomka érveire és téziseire, de az adatok ma más képet mutatnak. Ma már más közkeletű tévedésekkel szemben kell küzdeni magas szintű szakmai tudással és hangyaszorgalommal. Mit jelent a vallás, mit a kereszténység, mit a vallási pluralizmus? Hogyan zajlik a vallási meggyőződés átadása a következő nemzedék felé? Milyen szemléleti és szervezeti fejlesztésekre van szüksége a vallási közösségeknek, hogy párbeszédképesek legyenek a magyar társadalomban?

Hogyan tekintenek az egyházak a szociológiára?

Tomka Miklós egyik nagy vágya volt, hogy a katolikus egyházban a társadalomtudományi, vallásszociológiai ismeretek figyelmet kapjanak, s elfoglalhassák azt a helyet, amit a II. vatikáni zsinat kijelölt számukra.

Hosszú időn keresztül az Országos Lelkipásztori Intézetnek volt vallásszociológiai központja - amíg Tomka Miklós nemzetközi kapcsolatai révén biztosította hozzá az anyagi hátteret. Amikor erre már nem volt lehetőség, a központ megszűnt, mert az egyházvezetés nem finanszírozta tovább. Arról pedig szinte álmodni sem mert, hogy a teológiákon igényes (vallás)szociológiai oktatás legyen, megfelelő szakemberekkel és tematikákkal.

Úgy tűnik - néhány kivételtől eltekintve - a társadalomtudományok máig sem kapnak méltó helyet a papképzésben és a hittanárképzésben.

A képző helyek kényszerfeladatként, műkedvelőkkel teljesítik az idevágó oktatási kötelezettségeket. Miközben a hitről való gondolkodás és a tanúságtétel társadalmi és kulturális közege gyorsan és mélyrehatóan változik. Ennek beható ismerete nélkül az evangelizáció nem lehet sikeres.

Ha a Tomka Miklós állította mércével mérjük magunkat és helyzetünket, példája halála után 10 esztendővel is érvényes és követendő. Ő a saját harcát megharcolta, a pályát végig futotta - már rajtunk a sor.

Máté-Tóth András

(Nyitókép: semmelweis.hu)