Nem csupán közvetett, de közvetlen hatása is van saját közéletünkre a tengerentúli politikai eseménynek.

Megdöbbentő látni, ahogy sorra kénytelenek elhatárolódni saját, jelenleg még hivatalban lévő legfőbb közéleti vezetőjüktől az amerikai médiaszakemberektől kezdve még saját párttársai közül is egyre többen. Fájó szívvel próbálom beleélni magam azon amerikai állampolgárok lelkiállapotába, akik azért voksoltak erre a személyre az elnökválasztáson, mert elkötelezettek a konzervatív, akár a keresztény értékek mellett, s valamiért Donald Trump személyében látták biztosítottnak ennek össztársadalmi, legfelsőbb szintű képviseletét.

Nem csupán ők, de a magyar kormányfő és a kormánypárt érdekkörébe becsatornázott személyek sokasága ugyancsak egyként elköteleződött a republikánus jelölt mellett. Akiről bebizonyosodott, hogy nem egyszer a járványhelyzet óvintézkedéseit messze felülmúló távolságot tart a realitástól. Nem az a kérdés, hogy felmerülhet-e esetleg egyes államokban csalások gyanúja – amit saját pártjának több tagja, köztük legalább egy érintett állam kormányzója is cáfol –, hanem hogy a világ egyik legfőbb hatalmának vezetője felelős állami vezetőként kezeli-e a tudomására jutó információkat, pláne sejt(et)éseket, vagy épp ellenkezőleg. Mostanra ott tartunk, hogy

Donald Trump maga lett a két lábon járó fake news (nevet is adtak a jelenségnek honfitársai: trumpery).

Ez pedig azért különösen döbbenetes, mert a világot fekete és fehér (avagy kék és piros) pólusokra leegyszerűsítő politikai logika alapján sokak szemében ez az ember lenne nem csupán a konzervativizmus, hanem a keresztény értékrend (...kultúra, ...politika stb.) példaképe. Még Bibliákat is dedikált.

Erre szokták sokan azt reagálni, hogy de hát a másik jelölt, de hát a liberálisok, abortusz, LMBTQXY, kisebbik rossz... Ezekben vannak részigazságok, ám az alaphelyzeten nem sokat változtatnak. Donald Trump méltatlanul viselkedik. Amit csinál, méltatlan az USA elnöki posztjához, de az általa állítólag képviselt keresztény értékrendhez is. Az, hogy a republikánus párt egy ilyen jelöltet képes kiállítani, mögötte felsorakozni, az őket értékeli, minősíti, senki mást.

Itt érkezünk el gondolatban és gyakorlatban is Magyarországra, ahol sokan azért lelkesednek bizonyos politikusokért, mert olyan

határozottan beszélnek a kereszténységről, még támogató(nak tűnő) cselekedetek is társulnak a szavaik mellé. Ami azonban nagyon hiányzik, az a szeretet stílusa, ami helyett kioktatás, nagyképűség, személyeskedés, démonizálás, folyamatos indulatszítás társul.

Ez ugyanúgy távol áll a valódi kereszténységtől, mint a nekünk nem szimpatikus állampolgári akarat kiderülése esetén tényekre hivatkozás nélkül, megalapozatlanul csalással vádolni magát a társadalmat.

Az "én tudom jól", a "nálunk csak mi vagyunk jobbak" és az "én nyertem, mindegy, mi az eredmény, ráadásul a másik csalt" ugyanarról a tőről fakad. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy kölcsönösen "lájkolják" egymást az ilyen gondolatokat megfogalmazó felek.

– Tele lehet aggatni egy országot keresztény díszletekkel, de ettől még az a nemzet nem lesz keresztény – fogalmazta meg egy katolikus pap egy idei konferencián. – Ha van ilyen értéke, akkor fölösleges naponta hangsúlyoznia hitét, ha pedig nincs, akkor nemcsak felesleges, hanem kifejezetten kontraproduktív is – ez pedig Gulyás Gergely miniszter korrekt meglátása a közéleti szereplők és a kereszténység kapcsolatáról.

A kereszténység alapvető mércéje nem az, hogy mennyi pénzt, infrastruktúrát, hátszelet adunk – mások pénzéből, a közvagyonból – keresztény közösségeknek, hanem mennyi szeretettel teszünk bármit, amit teszünk. A keresztény jelző túlhangsúlyozásával való szembesülés esetén érdemes gyanakodni tehát. De

eltagadni sem kéne senkinek saját értékrendjét, hanem annak megfelelően kellene élnie – különösen igaz ez a "jól látható", közéleti feladatot ellátó személyekre.

A politikai választás (akár pártszimpátia) és a hitből fakadó elköteleződés két külön dolog. Lehetnek összefüggések köztük, de Istennek nincs se pártja, se logója, van viszont kegyelme, amely segíthet bennünket mindenféle élethelyzetben szeretetből fakadó döntést hozni.

(Nyitókép: nymag.com)