Állami gondozottak adják elő a Kukorica Jancsi című színdarabot a Nemzeti Színházban
SZEMlélek 2020. február 03.

Állami gondozottak adják elő a Kukorica Jancsi című színdarabot a Nemzeti Színházban

A különleges produkció, amely Petőfi művének újraértelmezett változata tizenkét állami gondoskodásban felnőtt fiatal előadásában, egyetlen alkalommal, február 29-én 19 órától látható a Nemzeti Színházban, a Kaszás Attila Teremben.

csoportkep.jpg
Az előadás az Art-ravaló elnevezésű, hátrányos helyzetű fiatalokat segítő szociális-művészeti és pályaorientációs projekt fontos állomása - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
    
Mint írják, a 2018-ban indult kezdeményezés gyermekvédelemben nevelkedett fiatalok társadalmi beilleszkedését és önálló életük megkezdésének segítését tűzte ki célul.
    
A projekt részeként a fiatalok hat hónapon át tartó színházi-művészeti képzésben részesülnek. Ennek eredményeként született meg 2019 tavaszán az Odüsszeia motívumainak felhasználásával készült És Télemakhosz? című térspecifikus előadás.
    
Február végén a 2019 őszén indult csoport tagjai előadásában látható a részben az improvizációik alapján született, és teljes egészében általuk inspirált Kukorica Jancsi című előadás Szokolay Dongó Balázs közreműködésével, Schermann Márta rendezésében.
    
"János vitéz történetét mindenki ismeri. De az alkotók a tündérmese mögé néztek. Megpróbálják felfejteni, ki is ez a Jancsi, honnan indult, hova tart, miken megy keresztül, és élete meglepően sok rokonságot mutat azoknak az állami gondoskodásban nevelkedett fiataloknak az élethelyzetével, akik részt vesznek az Art-ravaló programban" - olvasható az előadás ajánlójában.
    
Mint írják, a produkció rendezője általában szívesen használ dokumentarista eszközöket és többnyire civilek bevonásával készít előadásokat. Munkái szinte mindig társadalmi problémákat helyeznek a középpontba, így többek között dolgozott már bevándorlókkal, romákkal, hajléktalanokkal, várandós asszonyokkal, prostituáltakkal.
    
Mint írják, a fiatalokkal való közös munka során Romankovics Edit színházi nevelési szakember segítette a rendezőt. A produkcióban Balogh Anita, Bocsi Eszter, Bors Fanni, Erdélyi Klaudia, Hack Imre Ákos, Hajcsár Angelika, Jáborszky Dávid, Mikáczó Erika Zsuzsanna, Nagy Tibor, Urbán Jonatán, Urbán Raul, Vedres Patrik szerepel.

Forrás:MTI Fotó: Heiter Bence, Art-ravaló

 

süti beállítások módosítása