Több mint 245 millió ember szenved el üldöztetést, diszkriminációt a keresztény hite miatt
SZEMlélek 2019. november 25.

Több mint 245 millió ember szenved el üldöztetést, diszkriminációt a keresztény hite miatt

Jelentette ki Azbej Tristan, a Miniszterelnökség államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

cq5dam_thumbnail_cropped_750_422_2.jpg
Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár elmondta, erkölcsi felelőssége a nyugati keresztény államoknak, hogy kiálljanak az üldözöttek mellett.
    
Hozzátette, Magyarország élen járt ezen a téren, amikor 2016-ban elindította a segélyprogramját. Ennek eredményeként sikerült egész közösségeket megmenteni - mondta.
    
Szólt arról is, hogy a héten egy nemzetközi konferenciát szerveznek a témában, amelyre 45 országból érkeznek résztvevők.

Forrás:MTI Kép:vaticannews.hu

süti beállítások módosítása