Liu Shaolin Sándor is nyert rövidpályás gyorskorcsolyában
SZEMlélek 2019. november 13.

Liu Shaolin Sándor is nyert rövidpályás gyorskorcsolyában

Az olimpiai és Európa-bajnok férfi váltó és 500 méteren Liu Shaolin Sándor is győzött vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának második, montreali állomásán.

1253073.jpg

A váltóval olimpiai bajnok magyar sportoló a negyeddöntőben öccsével egy futamban szerepelt, de kilökték őt, így csak továbbjuttatással lépett elődöntőbe, míg Liu Shaoang egyike volt a szabálytalanság miatt kizárt riválisoknak. A következő körben Liu Shaolin a legrosszabb külső pályáról rajtolhatott, mégis sikerült feljönnie a második, finálét érő helyre, ami bravúrnak számít a sprinttávon. A hatfős döntőben a rajtnál megtartotta második pozícióját, majd egy körrel a vége előtt megelőzte a dél-koreai Hvang Tae Hont, így a 23 éves magyar első lett, egyúttal átvette a vezetést a táv vk-pontversenyében. Liu Shaolin győzelme és előzése különösen nagy bravúr azt figyelembe véve, hogy a táv kétszeres világbajnoka, Hvang veretlen volt ebben az idényben, azaz mostanáig mindhárom egyéni versenyét megnyerte. A szintén ötkarikás aranyérmes másik két magyar közül Liu Shaoang 18., míg a selejtezőben kiesett Burján Csaba 38. lett. 

Az 5000 méteres férfi váltók döntőjében a vk-címvédő és világcsúcstartó magyar négyes Liu Shaolin, Liu Shaoang, Burján és Krueger Cole összeállításban korcsolyázott, és tíz körrel a vége előtt reménytelen helyzetben volt, kissé leszakadt a másik három kvartettről. A kínaiak botlása miatt a magyarok feljöttek a harmadik helyre, ráadásul ledolgozták lemaradásukat, az utolsó váltás pedig annyira jól sikerült a Liu fivérek között, hogy Liu Shaolin élre állt. Az utolsó kanyar kijáratánál a dél-koreaiak befejező embere kívül próbálta legyorsulni a magyar klasszist, de közöttük még célfotó sem tudott dönteni, így holtversenyben győzött a magyar és a dél-koreai kvartett, ami rendkívül ritka ebben a sportágban, tekintve, hogy ezredeket is mérnek.

A sorozat november 29. és december 1. között a japán Nagojában folytatódik.

(Forrás: nepszava.hu)

süti beállítások módosítása