"Közös Kosár" vásárt szervez a Máltai Szeretetszolgálat
SZEMlélek 2019. október 09.

"Közös Kosár" vásárt szervez a Máltai Szeretetszolgálat

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elkötelezett a hazai társadalmi vállalkozások fejlesztésében. Ezért rendezik meg 2019. október 18-19-én a „Közös Kosár” elnevezésű kiállítást és vásárt.

apple-2143631_960_720.jpg

Az esemény célja egyrészt szakmai, lehetőséget és teret biztosítva a társadalmi vállalkozások találkozására és tapasztalatcseréjére, másrészt a kiállító társadalmi vállalkozások termékein és szolgáltatásain keresztül, azok értékesítésén túl, az egész szektort szeretnék népszerűsíteni.

Október 18-án, pénteken szakmai napot tartanak, amelynek keretében délelőtt előadásokra kerül sor, majd megnyitják a vásárt, amelyen körbevezetik a meghívott piaci szereplőket. Október 19-én, szombaton pedig családbarát programokkal színesített vásárt tartanak, amelyre – ahogy már péntek délután is – minden érdeklődőt szeretettel várnak. A program a SENTINEL elnevezésű, társadalmi vállalkozások támogatásával foglalkozó nemzetközi projekt keretében valósul meg.

Cím: Bem rakpart 28, Budapest 1011, Magyarország

Facebook: Sentinel

A kiállítók között lesz: Alapítvány az Autista Gyermekekért – kézműves csokoládé

Angyalliget Közhasznú Alapítvány az autisták lakóotthonáért – nemez és cukrászati termékek

Balmazportéka - Száraztészta Balmaz Tésztagyártó Szociális Szövetkezet – száraztészták

Búzavirág Alapítvány – kézműves tábor, rongyszőnyeg, kosár, kerámia

Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor – lekvár, szörp, méz, CD-k, kiadványok

Debreceni Bringakonyha (Baktalórántháza és Térsége Szociális Szövetkezet) – teherkerékpár Elfogadás Sütöde Szociális Szövetkezet – sütemények É

Natúr Ízek Szociális Szövetkezet – gyógynövény szirupok, gyümölcslevek

Speckó - Pécs – Paracity érzékenyítő kalandjáték, pólók, babák

Strázsa Tanya Turisztikai és Képző Közhasznú Szociális Szövetkezet – Strázsa Tanya Vendégház szolgáltatásai, kézműves textil termékek, kenyérlángos

Szimbiózis Alapítvány – lekvár, kecskesajt, szappan és egyéb kézműves termékek

VeddEgyütt – közösségi vásárok szervezése.

A részt vevő társadalmi vállalkozások listája lejjebb található.

Szombati program:
11:00 A malacon nyert királylány – a Majorka Színház bábjátéka
14:30 Romano Drom koncert
16:00 Varázskard – Németh Luca interaktív asztali bábjátéka
Ugrálóvár, kézműves foglalkozás...

10:00-16:00 ParaCity - Budapest
Mentsd meg a Paralányt! Kövesd a városban elszórt pénzeket, keresd meg a siket lányt, a dadogós fiút, kutass a varázsitalok és a poloskák és a csigák után, hogy a titkokat megfejthesd, s végül megmentsd a fura lányt.
A pécsi Speckó által szervezett érzékenyítő kalandjáték. (Jegy: felnőtteknek 1500 Ft, gyerekeknek 500 Ft.)

Innovatívak…merészek…kreatívak…pozitív társadalmi hatással működnek…szenvedélyesek…küldetésük van…értékvezéreltek…integrálók…befogadók….minőséget állítanak elő…
Változók és változtatók. Piaci szereplők, ám mégsem egészen azok.

Ők a társadalmi vállalkozók, illetve a társadalmi vállalkozások. Egyre többen vannak, számuk Magyarországon mintegy háromezer. Termékeikkel már szupermarketekben, vagy szaküzletekben is találkozhatunk. A munkaerő-piac egyre fontosabb szereplői, munkahelyeket teremtenek olyan emberek számára is, akiknek máshol nem lenne esélyük elhelyezkedni. Termékeik megvásárlásával jó ügyet szolgálunk, ugyanakkor fontos, hogy ezek a termékek kiváló minőségűek, sokszor egyediek, különlegesek, nem „tucatáruk”.

A vásárt azzal a céllal hívtuk életre, hogy e társadalmi vállalkozások bemutatkozhassanak a nagyközönségnek, megmutathassák magukat és az általuk kínált árukat és szolgáltatásokat.
Jöjjön, és gyönyörködjön a portékákban, hallgassa meg történetüket, és akár vásároljon is, ha megtetszik valami! Legyen Ön is tudatos vásárló!

A vásár mindkét napján a belépés ingyenes!

Forrás: Konett.org

süti beállítások módosítása