Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai
SZEMlélek 2019. július 27.

Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai

Évről évre egyre hamarabb jön el a Túlfogyasztás Világnapja.

fold.jpg

Tavaly még augusztusra esett ez a nap, idén azonban már kevesebb mint 7 hónap alatt elhasználjuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait – vagyis innentől kezdve a Föld csupán hitelez nekünk. A WWF Magyarország mindenki figyelmét felhívja: csak közösen tudjuk megfordítani a tendenciát. Nincs még egy bolygónk, aminek az erőforrásait használni tudnánk.

A Global Footprint Network adatai szerint idén július 29-én lépi át az emberiség fogyasztása azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. 2018-ban augusztus 1-én, 2017-ben pedig augusztus 2-án jött el ez a nap. 1970-ben még csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, azóta közel 5 hónappal korábban használjuk el a Föld egy évre elegendő erőforrásait – olvasható a WWF közleményében.

Ez a dátum szimbolikus: azt a hatalmas nyomást fejezi ki, amelyet az emberi tevékenység az ökoszisztémákra gyakorol.

Fogyasztásunkat tekintve jelenleg ugyanis úgy élünk, mintha 1,75 Föld állna rendelkezésünkre – pedig csak ez az egy van.

Európa és Magyarország a világátlagnál is rosszabbul teljesít

Bár az uniós tagállamok ökológiai lábnyoma között nagyok az eltérések, egy dolog minden országra jellemző: egyikük sem működik fenntartható szinten. Magyarország az európai és a világátlag között helyezkedik el: hazánkban a túlfogyasztás határát ebben az évben június 14-én értük el, vagyis több mint 2,2 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy a természeti erőforrások fedezni tudják igényeinket.

- Hazánkban az energiafogyasztás jelenti a legnagyobb környezetterhelést, mivel annak döntő részét fosszilis energiahordozókból biztosítjuk. Ez teszi ki az ország ökológiai lábnyomának közel kétharmadát. Jókora részt foglal el emellett az élelmezésünk, amely a lábnyomunk egyötödéért felelős. Ennek legfőbb oka a haszonállatok tartása, mivel számukra jelentős legelő- és gabonaterületet kell biztosítani – mondta Harmat Ádám, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programvezetője.

A rekorder ahogy tavaly, idén is Katar, ahol mindössze másfél hónap alatt, már február 11-én elérték a túlfogyasztás napját.

Kormányaink és a vállalatok vitathatatlan felelőssége mellett mi, egyének is sokat tehetünk ökológiai lábnyomunk csökkentéséért:

  • Szigeteljük otthonunkat: a rosszul szigetelt falakon, tetőn, padlón keresztül a hő 50%-a is elszökhet, de ha csak 1 fokkal csökkentjük a fűtés hőmérsékletét, háztartásunk akár 300 kg szén-dioxidot is megtakaríthat évente.
  • Autózás helyett kerékpározzunk, gyalogoljunk vagy használjunk tömegközlekedést.
  • Vásárláskor műanyagzacskó helyett vigyünk magunkkal vászonszatyrot vagy hátizsákot.
  • Válasszunk olyan termékeket, amelyek nincsenek becsomagolva vagy csomagolásuk újrahasznosítható!
  • Fogmosás, borotválkozás és mosogatás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet!
  • Bánjunk takarékosan a papírral: ha nem muszáj, ne nyomtassunk, ha pedig mégis kell, akkor a papír mindkét oldalát használjuk!
  • Használjunk környezetbarát tisztítószereket!
  • Ne fogyasszunk túl! Csak azt vásároljuk meg, amire valóban szükségünk van!
  • Igyekezzünk tárgyaink élettartamát meghosszabbítani, amennyire csak lehet!

 

(Forrás: hirado.hu)

süti beállítások módosítása