Vihar - Negyvennyolc szabolcsi településen tart még a kárelhárítás
SZEMlélek 2019. június 29.

Vihar - Negyvennyolc szabolcsi településen tart még a kárelhárítás

Negyvennyolc településen folynak még kárelhárítási munkálatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, egyre több helyen van ismét áram - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője.

vihar1.jpg

Dudás Szilvia elmondta: körülbelül ötezer fogyasztási helyen nem működik még az áramszolgáltatás, háromszázhatvan tűzoltó dolgozik egyfolytában a csütörtöki vihar okozta károk felszámolásán. A megyei tűzoltók munkáját Baranya, Győr-Moson-Sopron, Zala, Komárom-Esztergom és Vas megyéből, valamint a Vajdaságból, Erdélyből és a Felvidékről érkezett önkénes egységek segítik.

Hozzátette: elsősorban a tetőszerkezetek ideiglenes helyreállítása, a megdőlt, gyökerestül kiborult, épületekre borult fák eltávolítása most a feladat.

(Forrás: MTI, fotó: vg.hu)

süti beállítások módosítása